A jó szándékról

Nos igen, jó ideje nem védekezünk már, a gyermekáldás mégiscsak késik. De nem nyüffögős poszt lesz! Hanem dühös-cinikus, mert a faszkivan a jótanácsoktól, amiket kapok - főként úgy, hogy nem is kértem! Szóval, ha a következő mondatok valamelyikét még egyszer meghallom, a Holdig rúgom az illetőt..Akár állhat is irányba.

Ne görcsölj rá!

Az abszolút listavezető; legidegesítőbb verziójában lágy, megnyugtatónak szánt hangon előadva. Ne görcsölj rá! Képzeld el, baszdmeg, hogy bár nagyon szeretnék gyereket, délutánonként mégsem baba-mama magazint lapozgatok a kanapén. Dolgozom, sportolok, tanfolyamokra járok, ősztől újra egyetemista leszek, hobbim is van. Nem ez tölti ki az életem. Az a néhány nap nehéz, amikor megjön, olyankor el vagyok szontyolodva, de egyébként élem és élvezem az életet. Müff!
Nem beszélve arról, hogy ezt valahogy mindig olyan nők találják mondani, akiknek már van/akiknek nincs, de még jó ideig nem is akarnak. Müff!

Ne akard annyira. Az a baj, hogy túlságosan akarod. Majd ha nem akarod, akkor fog jönni.

Köszi! És lécci, azt is mondd már meg, hogyan akarjam ne akarni azt, amit akarok?! Mert szeretnék gyereket, ez nem kérdés. Tán csapjam be magam, és tegyek úgy, mintha nem akarnám? De hát ez egyszerűen nem igaz. Hm, arccal az elfojtás felé...?
Egyébként pedig lásd az előző pontot.

Számold, ki mikor ovulálsz, és abban a 12 órában szexeljetek.

Upgradelt verziójában: menj el a nőgyógyászhoz, aki ultrahanggal követi, hogy mikor ovulálsz, és akkor hajrá!
Nem. Nem vagyok hajlandó órára szexelni. Akkor szeretkezem a férjemmel, amikor megkívánjuk egymást, és nem vagyok hajlandó közben arra gondolni, ez vajon a megfelelő időpont-e, vagy várni kellett volna még 4 óra 15 percet. A nőgyógyászos verzió pedig végképp nem fog működni nálam. Valóban van némi medical fetish-em, de lemászva az asztalról egy valódi vizsgálat után éppen nem teng bennem túl a libidó. Pedig rém praktikus lenne, a bugyimat se kéne felhúzni, rohanhatnék egyből haza.
Nem beszélve arról, hogy a férjemet sem akarom kitenni annak, hogy drágám, idő van, nem baj, hogy most nem akarsz, nézheted közben tovább a Huszonnégyet...

Ne számold a napokat, szexeljetek akkor, amikor kívánjátok.

Hm, nos, köszi, pont ezt csinálom. Fogat is mosok reggelente, meg kezet is mosok evés előtt, szóval az evidens dolgokat talán nem kellene. Magamtól is eszembe jutott.
Egyébként meg csodálatosan működik a testem. Amikor ovulálok, mindig felfokozódik a libidóm, legtöbbször ebből veszem először észre, a többi tünet csak később követi. Bölcsen kitalálta ezt a természet. Olyankor mindig a férjem nyakán lógok. (Hehehe, nem is a nyakán.)

Nézegess kisbabás képeket/látogass kisbabákat, s akkor majd bevonzod a babádat.

Hogy mit gondolok a vonzás törvényről, azt majd egy másik posztban. Itt most annyit, hogy nagyon nehéz nekem kisgyerekes anyukákkal lennem. Akkor is, ha a barátnőim. Örülök az örömüknek, de nehéz. Nem biztos, hogy ezzel szeretném szívatni magam.

Ne azzal foglalkozz, hogy másoknak már van. Ez nem verseny!

Jessz, ezt én is pontosan tudom. Nem is azért szeretnék én is, mert attól félek, lemaradok a dobogóról.

Ennek biztos lelki oka van. Menj el kineziógushoz/családállítóhoz/ ezospiri kisiparoshoz/auralátóhoz.

Érzem én a jó szándékot ebben, azonban profi szakemberekkel jártam körül a kérdést, több ízben, több oldalról. Nem gondolom, hogy egy bennem lévő lelki gubanc miatt nem jön. Egyszerűen van, ami nem önismereti kérdés.

Szex után állj gyertyaállásba. Nekem is az segített.

Hm, nos. Nem kétlem, hogy az illető úgy hiszi, neki ez segített. (De szerintem ezek a nők enélkül is megfogantak volna.)
No meg, én szex után jólesően elnyúlni, lassan elaludni, esetleg összebújni, vagy munkába rohanni szeretek. (Nem, ez utóbbit nem is szeretem.) De semmiképp sem az ágyban, bugyi nélkül(!), feldobott talpakkal légtornászni. A lepedőakrobatikát nem így képzelem el.

 Hjaj.

 Sorstársaktól szívesen veszek saját tapasztalatokat, és legfőképpen azt, hogyan lehet leszerelni a jó szándékú, kéretlen tanácsadókat. Az hagyján, hogy a pokolba vezető út is jó szándékkal.
Valaki egyszer azt mondta, a jó ellentéte a jó szándék. Rendkívül bölcs ember volt.