Fancy, trendi, prémium - és a kotyogós kávé

Betértem ide, mert napok óta forgatom a fejemben, hogy írni szeretném újra a dossziét, első gyermekemet. Azóta egy egész focicsapatot a világra hoztam (nem csak blogot; könyvet, egyéb publikációt), és nagyon úgy fest, hogy a jövőben az lesz a munkám, hogy írjak. Váó! Ettől rém büszke vagyok, boldog, és önmegvalósult, és szorongok is közben (naná, hogy!), majd mesélek róla, hisz feltett szándékom, hogy itt továbbra is mesélni fogok. És, ahogy léptem ide, és a blog.hu felmutatja az elmúlt 24 óra statisztikáját, láttam, hogy ma is jártak itt hárman. Úgy, hogy hónapok óta nem frissült a blog! Szinte meghatódtam ettől; akkor is, ha valami azt súgja, talán csak a keresőmotorok voltak. Sebaj. Hála a keresőmotoroknak! És valamiért szeretem azt képzelni, hogy vannak olyan dosszié-olvasók, akik időről időre ellátogatnak ide, abban a reményben, hogy frissült a blog. Ha csak a keresőmotorok, hát, Istenem. Szeretem a keresőmotorokat.

Ó, azért egészen más világ az, ahol most dolgozom. Sok szempontból. Ismerek például olyan embereket, akik havi nettó egy millió forintot keresnek. Először fel sem tűnt a különbség. Hogy az egy más világ. Akkor kezdtem először gyanakodni, amikor egyszer óvatlanul arról kezdtem győzködni a többieket, ha már spórolni akarunk, akkor talán az irodába megtenné egy sima kávéfőző is. Nem kell a kapszulás, mert drága. Lehurrogtak. Mert a kapszulás, az jó kávé. És itt jó kávénak kell lennie. (Ekkor bölcsebbnek láttam mélyan hallgatni arról, hogy nálunk otthon kotyogós van...) Maradt a kapszulás, majd behozzuk máshol a költségvetési deficitet.
Én mondjuk nem merek előhozakodni újabb ötletekkel.

Egyébként nagyon finom a kapszulás kávé. Imádom, hogy csak egy gombot kell megnyomni, és csorog a pohárba a sűrű, barna nedű. Ha akarnám, tejet is habosíthatnénk egy külön készülékben, ha adnék az ilyesmire. És szép a kapszulák csomagolása. Legjobban a kékek tetszenek, és szórakoztat, hogy a koffeinmentesek végén piros pötty van.

kapszula.jpg

Igen ám, de a kapszulás kávékat rendelni kell! Nem lehet kapni a kisközértben, és ha ma megrendeljük, legkorábban másnap hozzák ki. Hát még, ha meg sem rendeljük napokig! És két napja csak koffeinmentes kávé van az irodában! Talán holnap érkeznek majd az új kapszulák... Szóval, isteni a kapszulás kávé, de teljesen ki vagyunk szolgáltatva a Nespressónak! Nem lehet csak úgy kiugrani a kisközértbe, és a kosárba dobni egy csomaggal. Mit bánom én, lehetne Segafredo, vagy Illy. Nehogy szó érje a ház elejét.

Így aztán két napja zombulunk az irodában. Úgy, hogy mindnyájan erős koffeinfüggők vagyunk. Kipróbáltam, hátha a koffeinmentes kávéban is van némi koffein (mint kevés alkohol az alkolholmentes sörben), s ha megiszom gyorsan, egymás után ötöt, akkor használ valamit. Nos, nem. Viszont ma véletlenül találtam a  fiók legmélyén egy koffeines kapszulát. Nem is szóltam róla senkinek. Láttatok ti már filmen zombitámadást? Na ugye! Így aztán titokban lefőztem magamnak. Így éltem túl a délelőttöt.
Ha a kávéfutár holnap defektet kap, vagy csak délután érkezik, végleg megáll az élet a központban.