Elindultunk valami új felé, amelynek első lépésekén elhagyjuk a Füredi utcai otthonunkat, s átmeneti időre a kisebbik húgomhoz költözünk. A főbérlő eladja a lakást. S bár mi úgy gondoltunk, ennek még nem most van itt az ideje, van úgy, hogy az élet közbeszól. Mindennek rendelt ideje van, a költözésnek is. S nem pont akkor, amikor mi úgy gondoljuk. Ki is néztünk egy bájos kis házat, de amíg nem a mienk, babonából nem mesélek.

Pénteken viszont végleg elhagyjuk a Füredi utcát. Itthagyjuk a ködös lakótelepi parkokat, a kacsákat a patakparton, a kanyarodó piros trolit a sarkon, a tizedikre felsétálást gyalog futás után, az ablakból nézelődést, és azt a lakást, amely az első közös otthonunk volt. Itthagyjuk a másfél szobát, az apró konyhát, a reggeli napsütést az ágyon, a karácsonyfát a fotel helyén, a vasárnapi rántott hús illatát a nyolcadikról, a konyhában veszekedést, a kanapén összebújást, a szombat délelőtti porszívózást, a lángost Sanyi bácsinál a Cédrus piacon. Itthagyjuk az esti patakparti sétákat, a reggeli patakparti futásokat, s itt Bernyát, a patakparti ugrálásokat.

Itt Robit a Zsálya utcában, Don Zsiri pizzériáját, a Chatterie Cafét, a cicákat és Mr. Bagolyt a Tihany utcában, a Zsálya utcai általános iskolát, Ciceró pékségét, és a Mézesmazdag Cukrászdát.

Jön velünk minden. Minden érzés, minden pillanat. Valahol máshol újrakezdjük. Lesz majd Katzerei, szombat délelőtti piac, vasárnap délutáni séták, valahol máshol. Máshol lakjuk majd be a teret, msáhol teremtünk otthont. Mert az otthon nem csak az, ahova a nappaliban a kanapét tesszük, hanem ahol ismerős minden sarok, élettel van tele minden utca. Van egy sanda gyanúm, hogy hamarosan Bernya is költözködik.