Dosszié

2007\10\01

Könyvtári kaland

Szétfőtt a túrógombócom, de ez volt a nap egyetlen igazi kudarca. Ahhoz képest, hogy hétfő van, ez nem is rossz:)
A hétfő reggeli életundoromat kétféleképpen szoktam enyhíteni: 1. összeveszem Attilával, aztán máris áttolódott a probléma (senkinek nem ajánlom, főleg nem az én Attilámmal) 2. besietek melóba, essünk rajta túl, ott aztán lehet örülni a rég (péntek óta) nem látott kollégáknak, akik elmesélik, mivel töltötték a hétvégét, és csacsogásukkal lelket vernek az emberbe. A kedd, az meg már jó, akkor már kezd derengeni a fény az alagút végén:)
Aztán elmentünk a Westendbe, no most nem ruhát nézni, hanem Attila anyukájának szülinapi ajit. Az ajándék természeténél fogva ez inkább az én missönöm lett, no de majd vasárnap kiderül, jól választottam-e. Meg rendeltünk tortát is, juj, alig várom a pénteket, mikor majd fölfaljuk, no meg ünneplünk is. Mondtam már, h szeretem Attila anyukáját? Meg az egész családját, és ez tök jó, mert korábban nagyon nem jöttem ki voltférj családjával, nagyjából senkivel, és már kezdtem azt hinni, bennem van a hiba. Most bebizonyosodott, hogy ez nem így van, hurrá, mégiscsak szeretnivaló leányka vagyok:)
A Westendben a könyvesboltban pedig megláttam Coelho A portobelloi boszorkány c. könyvét, amelyről már több kritikát olvastam, csak magát a szöveget nem, mert a kis kerületi könyvtárunkban hiánycikk. Juj, alig vártam, hogy hazaérjek, és nekiessek az olvasásnak, azt hiszem, sikítva fogok élvezni olvasás közben:)
Hazaérve aztán azzal is szembesültem, hogy lejárt a könyvtári könyveim mandátuma, már megint késtem vagy 10 napot. Ilyenkor a rettenetesen mufurc könyvtáros néni mindig jól megbüntet, ami alapvetően nem fáj, de Attilától mégiscsak jobban szeretem az ilyesmit;-) Szóval, kifizettem a kb 500 forintos késedelmi díjat, ami igazán nem vág földhöz, de nem értem, miért kell hozzá még lebaszni is?! A könyvtár csak örüljön, mondhatni, belőlem él, a pár évvel ezelőtti nagy felújítást is biztos azokból a pénzekből finanszírozták, amiket én fizettem be késedelmi díjként. Nélkülem le is húzhatnák a rolót, nyilván a rendes tagdíjakból képtelenség fenntartani egy ilyen kvázi nonprofit intézményt, én meg minden hónapban fizetek, mint a katonatiszt. Tessék engem megbecsülni ottan.
Az igazi kaland mégiscsak az volt, mikor a rettenetesen mufurc könyvtáros nénin túljutva a polcok elé léptem, és egyszer csak rám köszönt még egy Coelho, amit még nem olvastam. Ekkor már finom remegés kezdett végigfutni a gerincemen, majd, mikor konstatáltam, hogy 2006-ban kiadtak egy új Kunderát, amit még nem olvastam, nos, akkor már alig bírtam magammal. Gyorsan kikölcsönöztem őket, majd szinte futottam hazáig, most meg nem is tudom, melyikhez kapjak.
Jaj, mi lesz, ha kiolvasom mindhármat?
(Megj.: Micsoda izgi kalandjai vannak egy bölcsésznek, nemdebár?:)

nyígás

2007\09\29

The Sün


Íme, itt van. Kell hozzá bármilyen komment?
Boldi épp az erkélyen sportol. Egy dobozban lakik, amelyet Attila ácsolt neki, és délután, vagy hétvégén, ha szép idő van, kitesszük az erkélyre sportolni. Persze csak ha nincs túl hideg, mert ugye, ő trópusi fajta. Nem is alszik téli álmot, csak nyárit, amikor nagy az aszály, és nem jut vízhez. Nálunk jutna, de nem iszik. Macskakaját eszik, néha szárazat is, no meg almát, szőlőt, dinnyét, körtét, banánt. Persze legszívesebben husit. A gyümölcsöt konzekvensen félretúrja az orrával, mellső mancsával beleáll a tálba, és falja a macsekkosztot. Reggelre aztán a gyümölcs is elfogy.
Decemberben vettük, mert már nagyon nem bírtam sün nélkül. (Az előző sün, Zsigmond, osztozkodás tárgyát képezte, és elvitetett.) Ősszel sokat járkáltam a környéken esténként, hátha találok segítségre szoruló pici sünit, de nem láttam. Aztán egyik kolléganőm szólt, hogy az Árkádban lehet kapni. Kerekedett is a szemem, merthogy a sün, az, ugye, védett, és hát kereskedelmi forgalomban nem szokása előfordulni. (Konkrétan tilos neki.) Bár Boldizsár, mint említettem, (szub)trópusi, tehát import sün, így lehet, hogy menedékjogot kapott valamelyik Észak-Afrikai országból. Én meg úgy voltam vele, a büntetőjogi következményeket viselje a kisállatkereskedés, én bizony egyet hazaviszek. Pont őt, mert ő várt ébren, mikor sünvásárolni mentünk.
És bár Fülesünk édesen tud nézni felfelé a gombszemével, azért bizony agresszív, hisztis, és, azt kell mondjam, néha egyenesen undok. Megfogni csak munkavédelmi kesztyűvel érdemes (vö. Attila posztja), különben szép piros csipkemintát harap az ember kezébe. Ha csak közelítünk hozzá, összegömbölyödik, puffog, ugrik, bök, cirkuszol. (Egyszer valaki megkérdezte, ha ilyen vad, nem cserélem-e vissza. De hát, ő akkor is az én sünkisfiam, akármilyen rosszcsont is. Gondolom, a gyerekemet se fogom becserélni gariba, ha valami nem úgy működik rajta, ahogy elképzeltem.)
Hosszúfülű éjszaka hangosan motoz, reggel meg elmegy aludni a házikójába, amelyet szintén az apja vett neki. A sünök egyébként imádnak zajt csapni. (Aludtam én már egy szobában sünnel, hát, nem egyszerű aludni mellette.) Kedvence a fémtálja, főleg, mikor kaját is tartalmaz, ha pedig kiürült, kiválóan lehet focizni vele. És hát nem mindig olyan vicces hajnali fél 3-kor ütemes, fémes puffanásokra ébredni. Mikor egyik kolléganő nálunk aludt, először azt hitte, tőlünk, a másik szobából jön lefekvés után a ritmikus puffanás-effekt. Nos, nem. Ez a sün. Mi ennél sokkal diszkrétebbek vagyunk:)
Sajna nem tudok vadsünül, ám biztos vagyok benne, hogy folyamatosan mondja a maga monológját. Például, hogy adjatok már vacsit, fene a pofátokat, ne csak bámuljatok, hogy milyen szép meg cuki vagyok. És lehetne dupla adagot is. És ha vendég jön, jó lenne, ha nem basztatna, és ti se mutogatnátok, nem vagyok én bazári majom! És engedjetek bebújni a szekrény mögé, meg az ágy alá, az nem járja, hogy valahányszor megindulok, rögtön nyakon csíptek! A körömvágást meg egyenesen utálom, érthető?! Múltkor is, mikor bulit tartottatok. Vagy tízen álltak körbe, persze mindnek tetszettem, de hogy az egyik még a kulcscsomóját is csörgette nekem, az azért mégiscsak túlzás. Én megértem, hogy a fater ideköltözött, és ezért volt az összejövetel, végül is egész rendes pofa, vett nekem házikót, meg ácsolt lakást, bár a mókuskereket nem értem, az tényleg tök fölösleges volt, na mindegy. Fater szerint egyszerűen vagyok bedrótozva, bár szerintem az ő működése sem sokkal bonyolultabb. Vele van egy szobában a dobozom, asszem, ő is éjszakai állat, mert késő éjjel is képes ülni egy nagy doboz előtt, ráadásul territóriumot is tart, senkit nem enged oda. A muterom, na, az meg imád, folyton áradozik, hogy milyen gyönyörű és édes vagyok, tiszta nyál és csöpögés. (Fogadok, mindenkinek csak rólam beszél.) A legjobb tulajdonsága, hogy vacsorát ad nekem, meg takarítja a házamat, bár olyankor mindig összeszid, mert nem tudja levakarni a sünszart a doboz oldaláról. Nem tudja megérteni, hogy ezt miért csinálom. Apa is szokott rendszabályozni, például dobozfogságra ítélt, mikor összerondítottam az előszobát. Aztán persze megenyhültek, és mehetek az erkélyre futni. Apa játszik is velem, néha odatartja a mopot, én meg betámadom, azt imádom, bár furcsa, néha a mop visszatámad. Szóval egész rendesek, bírom őket, remelém, hamarosan kapom a vacsit, mert felkeltem, és üres a fehérbundás pocakom.

K.

sün

2007\09\27

Adósság

No igen, Attila megelőzött a Boldizsárméltatásban, mert nekem épp nem volt időm. (Nem is baj, végül is ő az apja.)
Hihetetlen, Attlia milyen sokat tud sün-témában (tőlem), elismerésem. Egyetlen apró pici kiegészítést tennék. A Concolor, az színpompás. A fehérhasú meg külön faj, rendszertani neve Erinaceus Albiventris.
Rettenetesen hiányzott már az írás, de nem volt erőm, meg időm. Nagyon meg tud fektetni, ha hajnali hatra kell beérni melóba, kelhetek negyed 5-kor, zötyöghetek BKV-n, ami ilyenkor  20 percenként jár, akkor is csak a menetrend szerint. Viszont érdekes szociológiai megfigyelést tettem (sok ész, mondjuk, nem kellett hozzá). Nos, hajnali hatra jellemzően nem az értelmiségi munkakörben dolgozók járnak. Láttam is érdekes embereket, bácsit, aki orrot túrt (könyékig ám), meg melósokat, akik jól megnéztek magukak, biztos nem tudták hova tenni (vagy tudtak volna? hihi), szokatlan látvány lehettem. Látszott, hogy nem szétdrogozva-szétkúrva megyek haza a buliból, hanem klasszikus irodaszerelésben, szolidan kisminkelve sietek melóba - csak épp két órával korábban, mint az megszokott. (Egyébként szörnyen utáltam, hogy így megnéztek. Rögtön elkezdtem parázni, hogy mi az, beleültem valamibe, vagy csak az egyik szememet festettem ki, vagy mi van?) Láttam bulldogfejű 50-es nénit, aki már a metrón feltűnt, hogy lefelé görbül a szája, meg nyammogva szopogatta a cukrot, ami rettenetesen idegesít, aztán meg elém furakott, mikor le akartam szállni (nem is értem, hogy fért el köztem, meg az ajtó között.) Aztán ezt megismételte a villamoson, ráadásul leült oda, ahová én szerettem volna, közben nagyokat cuppantott a cukorral, teljesen befordultam, ilyen korán még nem ébrend fel az amúgy is vészesen kevés tolarenciám.
Viszont sokat csevegtem egy kolléganővel, akinek annyira jó a humora, hogyha pasi lenne, biztosan beleszeretnék. A legfontosabb és legszexibb tulajdonsága a pasinak ugyanis szerintem a humor.
No, ezt még folytatom, de most megjött Attila haverja, és épp 3G-s telefonokról beszél. Hm, ez a 3G, ez tetszik, én is szeretnék, csak, mondjuk, 3G-s vibrátort:)
És ezzel a cím teljesen inadekváttá is vált, mert még mindig nem törlesztettem az adósságomat, no de most már úgy marad. Adósod vagyok, Hosszúfülű.
K.

szociál zsenánt

2007\09\26

Hosszúfülű Boldizsár

Boldizsár tavaly decemberben került hozzánk, egy pár munkavédelmi kesztyűvel együtt. Boldizsár legfontosabb jellemzői a hosszú füle, a fehér hasa, meg a szúrós természete. Boldizsár ugyanis egy sün. Pontosabban Erinaceus Auritus. Ő nem igazán honos az országban - talán ezért volt állatkereskedésben fellelhető. Magyarországon a Erinaceus europaeus (Európai sün) és az Ericaceus concolor (színpompás, vagy fehérhasú sün) honosak.
Nem magamtól vagyok ilyen okos sün-témában. Kati régóta sün-rajongó, és sün-segélyező. Több sünt teleltetett már át, olyanokat, akik nem érték volna meg a tavaszt. Merthogy sünék téli álmot alszanak. Ősszel bezabálnak, meghíznak 1-1,5 kilóra, majd ebből élnek tavaszig, amikorra akár fél kiló alá fogynak. Tehát Kati sünrajongó, ami már csak abból is látszik, hogy lassan teljesen ellepik a lakást a plüss-sünök.
A sünök jellemzően békés állatok. Elmondások alapján, mert nekem eddig összesen 3 sün volt a kezemben. E három közül Boldizsár a kivétel, ő nem egy barátságos egyed. Hozzányúlni is főleg a fent nevezett kesztyűvel célszerű nyúlni. Az harapás- és tüskeálló :)

folyt. köv.

A.

attila sün

2007\09\25

Szeptemberi nyígás

Olyan semmilyen hangulatom volt ma, aztán elhatároztam, hogy sajnálni fogom magam, de rettenetesen ám, ne legyünk már langyosak, nehogy még az Úr is kiköpjön.
Szal, adott a szeptember, ami nekem nem szép, mert egyrészt hátborzongató emlékeket idéz (ú.m. iskolakezdés), másrészt hideg van, és ez egyre rosszabb lesz, fázhatok megint májusig.
Másoknak bezzeg elkezdődött a suli, ami egyfelől sokk, másfelől azért mégiscsak jó, mert olyankor mindig lehet új életet kezdeni, meg fogadalmakat tenni. Az egyetemi félévek kezdetekor mindig teli voltam édesen naiv elhatározásokkal a tanulmányi eredményemet, meg a gyakoribb gyülekezetbe járást illetően. Ez utóbbi, mondjuk, csak igen részlegesen valósult meg (templomba mostanság csak karácsonykor járok, leginkább a kaja, vagyis az Úrvacsi miatt.) (Meg, mert megölne a lelkifurdalás, és valszeg azonnal el is kárhoznék, ha még olyankor se mennék.)
De azért visszasírom ezt az újéletkezdő, mostmindentjobbanfogokcsinálni hangulatot. Nekem erre már csak újévkor van lehetőségem, amit meg utálok, mert az egyik legelbaszottabb nap az évben, olyankor fel sem érdemes kelni az ágyból, legfeljebb a hűtőig, és oda is csak indokolt esetben. (A másnapos szex viszont jó.)
Persze a pozitív énem is pofázni kezd ilyenkor, hogy tessék megtalálni mindenben a pozitívumot. (Néha utálom a pozitív énemet.) Hogyne, vannak előnyei a hidegnek: például imádom a csizmát szoknyával, a forralt bort, a havat (szigorúan 1 napig, utána olvadjon el, és süssön ki a nap), a karácsonyt. Ja, azt mégsem. Az elmúlt két évben már nem szerettem a karácsonyt. Pedig mindkétszer én sütöttem beiglit, 2 éve éppen 16 rudat, mákos, diós és gesztenyés kiadásban, össze is szaladt a kis zalai falu, micsoda tüchtig menyecske ez a pesti lyány.
Azért remélem, hogy ősszel találok ismét segítségre szoruló kis sünit, akit télre befogadhatok, és nevelgethetek. Mondjuk nemtom, Bolizsár mit szólna hozzá... No igen. Hosszúfülű Boldizsárról még egyetlen sort sem írtam, ami nemhogy bűn, hanem egyenesen gyalázat. Legközelebb róla írok, az épp aktuális szívemcsücske-süniről, akinek most adok vacsorát, mert már kijött a házából, és a tálja felé nézeget.
K.

nyígás

2007\09\23

Sztereotipikus nő(?)

Attila aszonta, h nem fogja megírni, mit jelent az, h én sztereotipikus nő vagyok, minden előnyével és hátrányával együtt, mert sztereotípiákat nem akar írni (többet?), a többi pedig nem publikus. Pedig engem furdal a kíváncsiság. Ezért most megkérdezem: 1. mi az, h sztereotipikus nő (vagyok)? 2. melyek előnyei(m) és hátrányai(m)?
És mivel mindent mindig azonnal akarok, amíg kapok választ (már, ha a fentiek ismeretében kapok egyáltalán), addig is megpróbálom én magam megválaszolni.
Az első kérdésre nem tudok válaszolni. Még a randizgatós korszakban Attila egyszer azt mondta, h ízig-vérig nő vagyok, no de, h sztereotipikus?! (Nem tudok szabadulni ettől a szótól.)
A másodikra, hogy milyen előnyei-hátrányai vannak egy pasi számára a nőnek? Megpróbálom kitalálni pasifejjel. Hm, lássuk csak.
Ha van nőm, akkor
- van rendszeres szex (néha akkor is, ha nem akarom)
- van rendszeres vacsi (kivéve, ha fogyózik)
- van tiszta, vasalt ruhám (cserébe le kell vinnem a szemetet)
- jól néz ki (ezt folyton meg kell erősítenem)
- számon tartja a szüli-, név-, s egyéb jeles napokat, a családomét is (újabb fejben tartandó jeles napok, ú.m. megismerkedési, később esetleg házassági évforduló, plusz az ő születés- és névnapja)
- programokat szervez, nem ülök egész nap otthon a számítógép/tévé előtt (nagyon szívesen ülnék egész nap otthon a számítógép/tévé előtt)
- meghallgatja, ha problémám van (mi van, ha vele van problémám?)
- van kedveskedés, gyengédség, törődés, odafigyelés (ő is erre vágyik)
- jó ízléssel öltözködik, és rendezi be a lakást (egy vagyonba kerül)
- odafigyel az egészségemre (utálom a zöldségeket)
- izgalmasabb, színesebb az életem (nyugalomra vágyom)

Vagy nem is így van??
K.

szex pasik pszicho

2007\09\21

Sztereotípia

Megígértem Katinak, hogy ha már a bölcsészeket kielemeztem, akkor a mérnökökről is ejtek pár szót, csak hogy árnyaljuk a képet. Annyiból nehezebb dolgom van, hogy a mérnökökkel szemben - már csak a tapasztalat okán is - kevesebb sztereotípia áll rendelkezésemre.
Bár csendesen elhallgatam, de mérnökből is van kocka. Valamilyen oknál fogva azonban ilyet alig-alig ismerek. Sőt, inkább az a jellemző, hogy a mérnökök szabadidejükben gyakran űznek humán- vagy művészeti jellegű tevékenységet. Sok mérnököt ismerek, akik zenélnek, dob, zongora, gitár... Megint mások szerepjáték- és/vagy történelemrajongók. Van aki fotózik, netán terepasztalt épít. Számtalan példa létezik. Gondolkodtam már egy sort azon, mi lehet ennek az oka, de megoldásra sosem jutottam. Talán az, hogy mérnöki tevékenységet űzni meglehetősen "emberidegen" - vagyis kizárólag logikán alapuló - gondolkodásmódot igényel, ami viszont megterhelő. Talán így pihenik ki magukat. Aztán persze létezik az a fajta mérnök is, amelyiknek a munkája a hobbija, ennek okán odahaza is a gép előtt ül és kódol. Bennem is van némi hajlam erre, igény is, de az elszántság már jobban hiányzik. Amikor még nem dolgoztam, örömmel kódoltam napi 4-5-6 órákat, néha többet is. De ma, ha hazaesek a gyárból, a legkevésbé kódolni van kedvem. Ez azért nagy baj, mert amúgy komoly terveim vannak ilyen irányban (hogy csak a 6-gépes hálózatot említsem).
Van viszont egy közös jellemzője a mérnököknek, ami nekem kifejezetten öröm. Ez a logikus gondolkodásra való hajlam és képesség. Képes konzekvensen fogalmazni, és kevéssé hajlamos az irracionális viselkedésre. Ami a bölcsészekről már korántsem mondható el ilyen egyértelműen. Legalábbis a sztereotipikus bölcsész és mérnök esetében.
Még jó, hogy Kati nem egy sztereotipikus bölcsész. Inkább egy sztereotipikus Nő, minden előnyével és hátrányával együtt. :-)

A.

tudomány attila szociál

2007\09\21

Lilith meg az Okos Mérnök

Ez pedig külön posztot érdemel.
Történt ugyanis, hogy egyik kolleginával (akit imádok, mert tündéri édes leányzó) valahogy szóba került kávéfőzés közben a konyhában Lilith. Pár dolog kapcsán némi bizonytalanság merült fel, ezért megkérdeztük az épp arra járó két kollégát, akik szintén villamosmérnökök. Ők már ott elakadtak, hogy kicsoda Lilith, és kiről beszélünk mi itt egyáltalán. Értelmes, okos srácokról van szó, minden tiszteletem az övék, de ezt nem tudták.
Én viszont tudtam, hogy az én mérnököm tudni fogja, legalább azt, kicsoda ez a hölgyemény.
És most anélkül, hogy körbeszopnám a  faszodat, kedves Attila (bár akár erről is szó lehet az este folyamán, hehe), meg kell mondanom, hogy hihetetlenül okos, tájékozott, és sokoldalúan művelt vagy! Mert nem vagy kocka, sőt, meglepően sokmindenhez értesz a szakmádon túl. Imádlak.

(Megj.: Attila azt mondta, ne írjam meg, milyen okos. Írjam azt, hogy buta, hogy megtévesszük az ellenséget, hihi. Sőt, egyenesen azt javasolta, ennek céljából írjunk olyan blogot, ahol minden fordítva van. Rendben. Akkor én szőke vagyok, kismellű, és villamosmérnök.;-)
(Megj2.: Attila azt is jelezte, nem tetszik neki, hogy leírtam azt hogy körbeszopni a faszát. Nem ildomos.Önkritikát gyakorlok, így, akinek nem tetszik, az a 4. bekezdés első mondatát ne olvassa el.:)
K.

nyígás

2007\09\21

(Nem jutott eszembe cím)

Úgy látszik, ez ilyen kuckolós-vackolós este lesz. Ennek megfelelően be is vackolódtam a gép elé egy pohár borral. Előtte sütöttem szilvás sütit (kolléganőnek köszönöm a receptet), fahéjjal és rummal megbolondítva, hadd örüljön a ház ura. A csocsópartit meg lemondtam, az nekem úgyis kb ugyanolyan szerencsejáték, mint az 5 lapos póker:)
Kaptunk ám pozitív visszajelzést: blogunk tegnap az egyik kolléganőnek és a pasijának igen derűs perceket szerzett. Ennek örülök. Nekem is azt szokott.
Szal, a neten meg zenéket töltök lefele, és igazi gyögyszemre akadtam: Tátrai-Orszácky Deserted downtown c. albuma. Most az szól. Egy pohár borral igazi multiorgazmus:)
Annyira lazulós a fíling, hogy már nem is bosszant a néni, aki délután nekem rombolt a buszon. Döbbenet, tudtátok, ezeket a nyuggereket egy titkos objektumban képzik ki utcai harcra, és potenciális áldozataik a szelíd tekintetű, munkából hazasiető, velük szemben védtelen leánykák. Kétféle csoport van, amit igazán nem bírok a tömegközlekedésben: a streetfighter nyuggerek, meg a vihogó kamaszok. No sebaj, péntek este van, a hét legszebb néhány órája. Mögöttem dolgos munkahét, előttem a jól megérdemelt pihi, a hétfő pedig még biztonságosan messze van. Tán sose is jön el.
K.

nyígás

2007\09\20

Mérleg

Attila mókás dolgot bírt írni a bölcsészekről, ami nagyjából igaz is. Persze csak akkor, ha engem nem sorol az "átlagbölcsész" katergóriába:)
Egyébként megjegyzem, ha én annyit olvasnék, mint amennyit te a gép előtt ülsz, akkor aztán tölthetnéd le a netről a vacsorádat, a tiszta zoknidat, no meg hosszabb idő elteltével a csótányirtók elérhetőségét is.
Egyébként2: egy hét aktív blogírás után le lehet vonni bizonyos konzekvenciákat. Az első, hogy az aktív blogírás kifejezés – remélem, csak egyelőre – rám vonatkozik. Mióta posztolok kb naponta, szignifikánsan több időt töltök a számítógép előtt. Sőt, valamelyik nap, miközben a vacsi melegedett, még beszaladtam, h addig 1-2 sort pötyögjek. Attila arra a megjegyzésre vetemedett, hogy „mi az, drágám, már megint a gépet baszod?”. Hm, ismerős mondat, nem? A másik, hogy Attila nem miattam szokott le a blogírásról (és egyáltalán, miattam nem szokott le semmiről és senkiről), hanem mert a lelkesedése vmikor 2 éve kezdődött, és most épp negatív fázisban van.
Szóval, jó lesz ez a blogírósdi, nekem bejön, de most rohanok át a kedvenc haveromhoz, ahol ott lesz Legeslegjobb Barinő is.

nyígás

2007\09\18

Gondolatok a könyvtárban

Ha már Kati megadta a felütést, hát beszéljünk a bölcsészekről. Elfogult ember vagyok, ráadásul duplán. Először is mérnökember vagyok, ráadásul BME-s. Nos, a mérnökök közt ott van egyfajta vélekedés a bölcsészekről. Másrészről meg Kati a kedvesem, akit szeretek, minden bölcsészségével együtt.

Az alábbiakban főleg a - Kati által sem igazán kedvelt - átlagbölcsészről fog szó esni. Az átlagbölcsész szerint a mérnök az kocka. Saját tapasztalatom szerint egy mérnökről a szakmáján kívül lehet beszélgetni többek közt mindenféle humán tudományokról, irodalomról, nyelvekről (a mérnököknek amúgyis jóval több közük van a nyelvekhez, mint azt sok bölcsész gondolná, jelesül ld. a programnyelveket), történelemről, stb. Viszont sok bölcsésznél megfigyelhető tendencia, hogy a saját szakterületén kívül másban nem igazán mélyed el. Én eldumálok egy bölcsésszel az ő szakterületén, még akkor is ha csak kevéssé tudok hozzászólni. Műszaki témára terelvén a szót, hamar az érdektelenség és a teljes értetlenség falába ütközöm. Úgyhogy bátran kijelenthető, hogy a(z átlag)bölcsészek kockábban a mérnöknél, már amennyiben a kockaság alatt a szakbarbárságot és az ehhez kapcsolódó szűklátókörűséget értjük.

Kati egy kolléganője szerint a bölcsészettudományi egyetemek elsődleges feladata, hogy jó mérnök- és orvosfeleségeket képezzen. Tulajdonképpen nem alaptalan az állítás: művelt, intelligens partner, aki bár nem feltétlenül fog hozzászagolni ura szakmájához, de az általános műveltség terén széleslátókörű partner (bár sajnos az átlagbölcsész nem ilyen).

Vannak persze párhuzamok is a mérnökök és a bölcsészek között - legalábbis kettőnk vonatkozásában biztosan. Adott egy eszköz, ami kellően változatos, hogy lekössön, órákat tudunkaz általa megjelenített dolgokkal foglalkozni, mellesleg szórakoztat és művel. Katinak ez a könyv, mely fetisizálása az alábbiakban olvasható, nekem pedig ez a számítógép - természetesen internet-kapcsolattal. A különbség talán csak annyi, hogy én jobban tűröm, ha Kati sokat olvas :-)

A bölcsészet nekem kicsit távoli világ. Amikor én kisebb koromban eldöntöttem, hogy tűzoltó legyek, katona, vagy vadakat terelő juhász, akkor fontos szempont volt amellett hogy érdekeljen, az is, hogy meg lehessen belőle élni. A legtöbb bölcsésznél ez a második IF-ág nem fut le, így tele a világ olyan bölcsészekkel, akiknek gyk. nincs helyük a munkaerőpiacon. Mert ugyan egy filozófia szakon végzett hallgató mit fog dolgozni? Biztos hogy a saját szakmájában nem. Szép dolog nemzetünk kultúráját továbbvinni, de ahhoz enni sem árt. Esetleg elmegy hamburger árusnak. Jobb esetben kitanul egy másik szakmát is, és abban dolgozik. De akkor mire volt jó az a +5 év tanulás - ráadásul jobbára az állam pénzén? Kati is így dolgozik. Egy másik szakmában, melyben ugyan jól jönnek a bölcsész ismeretek, de azért messze nem alapfeltétel.

Bölcsésznek lenni szerintem inkább hobbi, mint hivatás. Kitartás kell hozzá, nekem nem nagyon volt még olyan hobbim, amit 5 éven keresztül tudtam volna végezni. Hát valahogy így látom én a bölcsészeket.

A.

tudomány attila szociál metablog

2007\09\18

A könyvek, amelyeket nem olvastam

A dolog aktualitása egy beszélgetés a szintén magyar szakot (is) végzett kolléganővel. Végre  egy bölcsész, aki NEM olvasta végig a világirodalmat (és nem is hiszi ezt magáról), és egész könyvtárat tudna megtölteni a kihagyott magyar szerzőkkel. (Megj.: Az egyik kedvenc egyetemi előadóm szerint egyébként a jó bölcsész olyan könyvről is tud órákig beszélni, amelyeket nem olvasott. Hozzáteszem, ezekről talán jobban is, hiszen nem zavarják az elolvasottak...) Szóval, már ketten vagyunk, akik magyartanár diplomájuk ellenére meg lehet fektetni egy olyan zavarba ejtő kérdéssel, hogy "hogyhogy nem olvastad ettőlmegettől az eztmegazt?!". És még azt is megkockáztatom, hogy ez nem ciki. Igenis, a magyar szakosok sem olvastak mindent, ellenben káromkodni kocsisokat megszégyenítő módon tudnak! (A különbség abban áll, hogy tudnak máshogy is beszélni.) (Mindent amúgy sem lehet. Egyébként is, Attila meg villamosmérnök, a Combinót mégse ő tervezte.)
Aztán meg, mi lesz a bölcsészből, ha kirepül (és nem kirúgják) az alma materből? Tanárnak megy, és felkopik az álla. Vagy csak simán felkopik az álla. Vajon vissza tud-e valaha is illeszkedni a való életbe? (csak vicc). Hány napot bír ki olvasás nélkül- mert esetleg nem lesz ideje rá? Én a prototipikusnak számító olvasás-függésen kívül beszéd- és írásfüggő is vagyok. (Egyes kollégák szerint egyenesen grafomán, mert képes vagyok a napi 8 órához, amit a melóban írással töltök, otthon még hozzácsapni egyet-kettőt, és még élvezni is.)  Olvasás nélkül figyelemreméltóan sokáig, akár 1 hétig is bírom, de mikor beleolvasok egy igazán jó szövegbe, az olyan, mint pár nap kihagyás után az orgazmus (remélem mindenki el tudja képzelni, hogy az milyen). Bár mióta - bölcsész billoggal ugyan, de -  melóba álltam, arra a kérdésre, hogy kinek az írásait szeretem, első lendülettel azt felelem, a főnököm aláírását a szabispapíromon... aztán összeszedem magam, és szépen elsorolom, hogy Kundera, Coelho, Szabó Magda. És annyira rettenetesen sajnálom, h a Kundera összest pl. már végigolvastam!
A legnagyobb baj az, hogyha befejeztem egy igazán jó könyvet, akkor szörnyű hiány- és üresség-érzetem támad, és el sem tudom képzelni, hogy a következő könyv is ilyen jó lehet.
Ajánljon nekem valaki egy jó könyvet!:)
K.

könyv

2007\09\17

Hogy mik vannak...

(Botrány egy hónapja is)

Már csak az előző poszt okán is ideírós a téma, no meg, hogy segítse az élményfeldolgozást. Ez annál könnyebb, minél jobban rápörgetem magam arra, h cinikusan lássam a dolgokat. (Hm, röhögj magadon, Isten is megsegít...?)
Rég várt buli, vagy 3-4 hónapja nem voltunk, Legeslegjobb Barinő és a pasija is ráértek, és vittük magunkkal Grünit is. Először a Holdudvar volt betervezve, majd a szokásos háromszámos helyen kötöttünk ki, mert az közelebb van+azt ismerjük. Csakhogy változott a rendszer: nyáron szombatonként 3000/fő a beugró, cserébe korlátlan italfogyasztás. Nos, mi ezt nem tudtunk, így már otthon megittunk 3 Jägert, mert az olcsóbb, ugye. Nekem tehát nem volt kifizetődő, csupán 5 v. 6 ásványvizet ittam, és egy Jägert, de ennek a Jägernek története van.
Történt ugyanis, h megérkezésünk után L-lel (ő az imádott Legeslegjobb Barinő) azonnal táncolhatnékunk támadt – köszönhetően az otthon előzetesen módszeresen betermelt rövideknek. Grünivel neki is láttunk, és nem telt bele sok idő, két srác már ki is szúrt magának. No hiszen, 2 lány táncol, az egyik ráadásul szép is (ez Legeslegjobb Barinő), és velük van egy fiú, aki külsejéből, tánctudásából és fellépéséből fakadóan hanyagolható tényezőnek tekinthető. Szóval, a két fiú bekóstolt, először az egyik L-t, majd valamivel később a másik engem – feltehetőleg bölcsen szem előtt tartva az ősi mondást a lóról és a szamárról. Aztán (a fiúk nagyvonalúak voltak ám!) meg is hívtak minket a bárpultnál egy italra, én – egészségügyi megfontolásból – ismét a Jäger mellett döntöttem. Miközben a srácokkal beszélgettünk (a kommunikáció némileg egyoldalúra sikeredett, ti. a fiúk olyan részegek voltak, hogy azt sem tudták, merre vannak arccal), megjelent Attila és L. pasija – akik eddig a táncból kimaradtak, és valamelyik asztalnál cseréltek eszmét fontos témákban, úgymint internet, póker, netán autók, vitorlások, és fegyverek. Szóval, amint a bárpultnál várakoztunk az italunkra – amely a korlátlan fogyasztás okán eléggé lassan bírt elkészülni – megjelent Attila, és hátulról átkarolta a derekamat. L. pasija is hasonló akciót bonyolított, mert a srácok egyként fortyantak fel, kik ezek a fiúk. Az én partnerem egyenesen nekem szegezte a kérdést, hogy ki ölelget itten engemet. Mondtam, hogy, hát a pasim. Erre a másik srác azonnali lelépést javasolt, mondván, szopatva vannak – ti. általam és L. által. Én itt egy pillanatra lefagytam, ugyanis nem értettem, miért szopattuk volna meg a fiúkat – én mindeddig úgy tudtam, egy tingli-tangli tánc, valamint egy (nota bene!) ingyenes ital elfogyasztása még nem minősül hűségeskünek, sem pedig bármiféle ígéretnek az este lehetséges folytatására nézvést. L. partnere le is lécelt Az enyém azonban kitartóbbnak bizonyult, és mivel Attilámat könnyű ellenfélnek találta, őt kezdte el kóstolgatni. Hozzá kell tenni, a fiúcska akkora volt, mint egy kétajtós Colonial szekrény, ennek okán a jól fésült és szerényebb (ám nem lebecsülendő) testi adottságú Attilát próbálta heccelni. Mindeközben időnként rám borult (a srác, természetesen), és munkában megfáradt, súlyos gondoktól nehezedő fejét az arcomnak támasztotta. Ezt Attila sérelmesnek találta, ebben igaza is volt, de sehol sem tanítottak meg az ittas, 100 kilón felüli gorillák elhárítására. A srác cikizni kezdte az én drágámat, elsősorban a külső megjelenésére fókuszálva. Attila sértődötten levonult (és is azon voltam, hogy elmenjen, mert úgy véltem, egyedül jobban tudom kezelni a szituációt). A srác tovább fényezte magát, elsősorban testi adottságait hangsúlyozva. Végül mondtam neki, hogy nem kívánom lecserélni Attilámat, de közöltem, a Jägert megiszom vele, ha már megígértem, no meg ki is volt fizetve (mármint én fizettem ki a belépéskor). Ezt a korrekt lépésemet emberünk akár értékelhette is volna, ám nem tette, ezért dúlva-fúlva lelépett. Megnyugtatásomra búcsúzóul megjegyezte, ha a pasim belém köt, vagy kekeckedik, akkor kibelezi (sic!).
Hát, ennyi volt az az ominózus buli, ahol ismét furcsa emberrel hozott össze a sors. Mondanom sem kell, a hangulat elromlott, a Jäger hatása elmúlt, így L-lel a hazaindulást kezdtük szorgalmazni. Ez hamarosan be is következett. Nem is maradt más, mint a szerzett élmények, valamint az enyhe másnaposság feldolgozása, és a tanulság, ami bizonyára van, de nekem még nem sikerült levonni.
K.

buli

2007\09\16

Értelmiségi(nek induló) este

A 3. emeleten dolgozó kolléganőkből alakult kis csapat – amely egy ideje nagyon ki- és összetartó a meló utáni koktélozásban – tegnap merész újításra szánta el magát: kábé havonta aktuális munka utáni motivációs tréningjére elhívta a második emeleten dolgozó kollégákat, ráadásként pedig a főnököt is.  Mi, akik a harmadik emeleten dolgozunk, biztonságos és kellemes távolságban a főnökségtől, amely a második emeleten állomásozik, arra is elszántuk magunkat, hogy az osztályszintű motivációs megbeszélés után elmegyünk bulizni, épp az egyik kedvenc, háromszámos szórakozóhelyemre. (A teljesség kedvéért meg kell jegyezzem, nekem nagyon normális, rendes és korrekt főnökeim vannak, hála Istennek.)

Nos, a feladat adott volt: a kollégáim mind diplomás, több nyelvet beszélő nők, kb 25-40 között. Egy részükkel mindeddig csak munkakapcsolat volt, ezért mindenképp igyekeztem a kulturált, szolid és konszolidált leányzó-formámat hozni, főleg, ugye, ha jó benyomást szeretnék tenni a vezetőségre. Az első gond a ruhaválasztással volt: a csevegésre szolid, a bulira azonban határozott kivágással rendelkező szexi darabot akartam magamon tudni (no meg a pasimat, hehe). Megoldás: szűk, kivágott felső, fölötte szolid, ártalmatlan ingecske. Ráadásul nekem nagyjából minden szavamra ügyelni kellett, ugyanis sokan sokszor vádoltak meg azzal, hogy én csak a szexről tudok beszélni, vagy ha épp másról is beszélek, akkor is arra gondolok. Nos, megragadom az alkalmat, hogy közöljem, ez utóbbi vád teljességgel alaptalan, idén is már háromszor előfordult, hogy nem arra gondoltam, és még csak szeptember van!

Ruhamission ilyetén completed, leülhettünk beszélgetni. A biztonság kedvéért csak 1 sört ittam, szem előtt tartva, hogy alkohol hatására kissé egy irányba szűkül be a tudatom, és nehogy esetleg véletlenül mégiscsak valami szexuális legyen, bár ezt a vádat azért továbbra is tagadom. E peremfeltétel betartásával az este igen kellemesen telt, és azt vettem észre, hogy csupa értelmiségi témáról beszélgetünk: nyelvtanulás szépségei és nehézségei, ki milyen nyelveket tanult, és milyen megfontolásból, könyvek, filmek, színház, stb. Fel is tűnt, itt már órák óta senki nem beszélt szexről. Azaz, egyszer én is mégiscsak: a Jane Eyre kapcsán megjegyeztem, talán nem épp magyartanáros módon, hogy az a könyv tele van fojtott erotikával, holott emlékeim szerint egyetlen ágyjelenet sincs benne.
Hát, így telt az este első része, a második meg vár valóban a cimborákkal, jó arc kollégákkal egyik kedvenc szórakozóhelyemen. (Imádom ezt az érzést, mikor számomra nagon kedves embernek gyűlnek össze egy társaságban, egyszerűen jó köztük, jól velük lenni.) Csocsó, sörözés, hóka-móka, és iszonyatosan sok tánc. 5 lány és 2 fiú táncolt (hm, volt már fordított arány is, sőt, a hőskorban olyan, h egyedül lányként 4 pasival mentem bulizni. Akkoriban péntekenként koktélakció volt a régi Rádayban, a pasik meg hordták nekem az orgazmusokat, mert viccesnek találták, hogy iszom. De már a Ráday sem a régi.) A mostani buli alkalmával érdekes ismeretségre tettem szert egy srác személyében, akiről nem tudtam eldönteni, részeg-e, vagy ostoba. Nagyon stílusosan vitt táncba: nem tudom, h került oda, vagy mióta figyelt, de egyszer csak megjelent, kézen fogott, rám kacsintott, és arrébb húzott táncolni. Aztán megszomjaztam, kimentem a pulthoz inni valamit, ő meg kitalálta, hogy velem tart. Kértem két ásványvizet (magamnak, a buli vége felé már kettesével toltam), aztán megkérdeztem, kér-e valamit. (Ha már ő elmulasztotta megkérdezni. Bár már leszoktam arról, hogy italmeghívást fogadjak el pasiktól, mert úgy vettem észre, utána már feljogosítva érzik magukat arra, h behatóbb ismeretséget kössenek. Egy sörért meg nem megyek el senkivel. Az is általános tapasztalat barátnői körben, h tüzet sem érdemes pasiktól kérni szórakozóhelyen, mert mind hajlamos azt hinni, ismerkedni akarunk. Nos, nem. Ennél jobb nyitó szöveget is ki bírnék préselni magamból, ha épp ismerkedni akarnék. Tehát ezúton üzenem – az összes érintett barátosnémmal együtt - az összes pasinak: ha egy lány tüzet kér, akkor csak tüzet szeretne kapni. Tessék neki adni. Tüzet. Oszt ennyi.) Uuh, szóval a furcsa srác, akitől az udvariasság kedvéért megkérdeztem, kér-e vmit, nemmel felelt. Kifizettem a két vizet, mindkettőt magam elé húztam, és nekiláttam bőszen betermelni az egyiket. A másikat megragadta, és beleivott. Háát, ilyenkor illik szólni, hogy bocsi, aztat én magamnak vettem ám?? Én hallgattam, mer én udvarias vagyok (vagy hülye?nem tom), úgyhogy hoppom maradtam. Az egész jelenet nem ért annyit, amennyi balhé született utána odahaza belőle…

Köszönöm mindenkinek az estét (az említett srcának kivéve), fantasztikusan éreztem magam veletek!
K.

buli szociál

2007\09\12

Baklava

Szerencsés helyzetben vagyok e blog kapcsán, mert Kati eszméletlenül grafomán. Bár tippem szerint ez alábbhagy majd, amikor az újdonság - ti. a postolás - élménye elmúlik. Node, addig örüljünk, amig van minek, másrészről meg inkább ne legyen igazam, ha már pesszimista vagyok.

Már az első bejegyzésekből kiderült, hogy én leginkább a szívtelen bádogember kategóriába esek - hogy a gyáva oroszlán és a szalmaagyú madárijesztő típusokról ne is beszéljek. Bár valahol ez utóbbiak is bennem vannak. A kategóriának való megfelelés eklatáns példája a 6 gépes strukturált hálózat is, ami amugy a távoli jövő terve. De lesz :) Pech, ha az embernek a szakmája a hobbija.

Bulgária pedig jó volt, a pocsék idő ellenére is. A repülés élménye nagyon megfogott, hiszen most repültem először. Emlékszem, előtte kicsit görcs volt a gyomromban, mert bár szimulátorokon több száz üzemórát repültem, azért mégiscsak szokatlan, hogy az ember lába kilométerekkel a talaj felett van. Hogy Rincewind-et idézzem: "Nem a magasságtól félek, hanem a földetéréstől. Ez utóbbi fájdalmasabb."
A hotel valóban klassz volt, már az első élmények is pozitívak. Kérdezem a boy-t, hogy hol lehet dohányozni? Hát, kb. akárhol. Csak ha a szobában dohányozunk, akkor figyeljünk oda, hogy a tűzjelző ne kapcsoljon be. Persze maradtam az erkélynél, mert ki szeret füstben aludni, de ezt a lazaságot már nálunk sem figyelhetjük meg, pláne a Lajtától nyugatra.
Az all inclusive egy mókás dolog. Benne van minden kaja-pia, bár ezeken azért volt némi fanyalognivaló. Én alapvetően húspárti vagyok, de ekkora - a hús kárára nagy - zöldségválasztékkal ritkán van dolgom. Úgyhogy úgy kellett összekotornom a harapnivalót, ha nem akartam legelésre szorítkozni. A kávé felejthető. Bulgáriának nincs kávézási kultúrája. Egyrészt kávéházak se nagyon vannak, másrészt jó kávét nem sikerült innom ott. A skála a katasztrofálistól a rettenetesen pocsékig terjedt.
A szép dolgokat Kati már leírta, rám a fanyalgás maradt. De összességében én is nagyon jól éreztem magam. Részint mert 12 éve láttam utoljára tengert, részint mert először nyaralok külföldön barátnővel, először repülök, és még egy sor indokom lenne. Akár még ajánlanám is úticélnak :)

A.

utazás attila

2007\09\12

Madleine sütemény

Az úgy volt, hogy átmentem a másik szobába, hogy ott folytassam a döglést, és megcsapott a hazahozott szuvenírekből áradó tömény rózsaillat. Engem meg elöntöttek a nyaralási emlékek, mint Attila homokba épített szívecskéjét a dagály (komolyan,  megálltak ám a népek megcsodálni). Mert az nem rajzolt, hanem épített szívecske volt, monumentális, látványos, csodálnivaló. És Attila szentimentalizmushoz való attitűdjét ismerve meg különösen az.
Szóval, az élmények, és azok feldolgozása. Vasárnap reggel érkeztünk haza, aztán mindezidáig semmi. Nálam ez mindig így van, nyaralás utáni depresszió (mert elmúlt), és utána pár napig egy icipici megveszekedett emlék sem bír előjönni. Pár nap múlva aztán..
Szóval, csak álltam, szívtam be nehezen szelelő náthás orrommal a rózsaillatot, óóh, Bulgária. Szal, most valami helyre kis fogalmazást kéne rittyenteni Nyári élmények címmel, ahogy azt kell, margótól margóig, hibátlan helyesírással, szép külalakkal, bevezetés-tárgyalás-befejezés szenthármasát szem előtt tartva. Nekem ezek közül a befejezéssel volt mindig gondom, mert elkezdem, ugye, írni, a fasza kis fogalmazást, írtam is egy darabig, aztán meg meguntam, és beadtam. Az érettségin meg is jegyezte kedvenc magyartanárom, hogy maga, Katikám, igen helyre kis dolgozatot bírt produkálni, ippeg csak a befejezés hiányzik. Na persze, mert másfél óra után már halálosan untam az ottülést, és inkább lejelbeszédeztem Legkedvesebb Barinővel, hogy most szépen beadjuk, kimegyünk, és nekilátunk az első Igazi Komoly Vizsga utáni lazításnak. Végül jelest kaptam a dolgozatra, dicséretest, ezt hadd ne hallgassam el álszerénykedőn.

Úgy tűnik, sikerült elkalandozni a témától. (Ez szokásom.)
Lássuk csak, a bevezetés kilőve, hosszabbra is sikeredett tán a kelleténél, ezért minden átmenet nélkül térjünk át a következő szakaszra.
Vasárnap érkezés 10-kor, hotelszoba elfoglalása, szájtátás, mert ritkán fordulunk elő 4 csillagos szállodában, majd alvás ebédig. Ebéd után alvás vacsiig, vacsi után pici séta, sör a bárban, sok sör, hja, az all inclusive előnyei. Ismerkedés a szintén ott nyaraló  magyar párral, akik először szimpik voltak, aztán meg már nem.
Aztán alvás, végre alvás, nem kell fél6-kor kelni, nincs meló, nincs fönci, nincs basztatás.
Elbaszott szar idő volt mindvégig (és ez most eufemizmus volt), a képek némelyike is csak azért verőfényes, mert amint kisütött a nap, egyből előkaptuk a gépet fotózni...:)
A víz kábé meleg volt, kétszer fürödtünk is benne, de hét végére befoglalták a jegesmedvék. Persze a fürdőzésen kívül - lúzernyaraló-érzésünket enyhítendő - lehetett még kirándulni, enni, inni, szeretkezni, sétálni, pókerezni(!), cirill betűket olvasni, és csak úgy együtt lenni, mer az jó. Bulgária, meg hát... az ember igyekszik pozitívat írni a vendéglátó országról (ha már voltak olyan kedvesek, és megengedték, hogy odamenjek, és költsem ott a pénzem), ezért lássuk csak: a tenger csudaszép (a tengerek azok), Aranyhomok szépen kiépítve, igényes szállodákkal, meg bárokkal, kajáldákkal, gagyiárusokkal, mint minden rendes tengerparti üdülőhely. Naiv útitársunk meg is jegyezte, milyen kedvesek errefelé a népek, ugyanis lépten-nyomon kirittyentett behúzólányokba ütköztünk, a leggyakrabban hangoztatott mondatunk a nyaralás alkalmával a No, thank you volt, válaszként az először kedvesnek tűnő, ám a 123. után már igencsak idegesítő invitálásra.
Voltunk kirándulni Neszebárba, ahol nekem folyamatos Monte Christo-flessem volt, nemtom mér. Meg Balcsikba, ami a múlt században a román királynő nyári rezidenciája volt, botanikus kerttel, most meg lehet ottan turistáskodni, amúgy szép, csudaszép, ez volt tán legszebb. Várna, meg hát, ronda egy város, a külváros pedig igazán szakadt, no, ilyent itthon nem látni. Amúgy is vicces érzés úgy turistáskodni, hogy én ott gazdagnak, sőt, kőgazdagnak számítok, mert az idegenvezető szerint ott a havi ötvenezer forintnak megfelelő kereset már igen-igen jónak számít. Óccsóság, az van, nem úgy, mint Nyugaton, ahol az ember mindjárt kicsinek és csórónak érzi magát, ha arra téved.
Bulgária meg mégiscsak Balkán, ha felfeslik a turistacsalogató máz, akkor ez látszik is erősen. El is neveztük Vulgáriának, csak így, magunk közötti használatra, hogy ne sértsük senki érzéseit.
Összességében meg jó volt, hogyisne lett volna, meg fasza is, és fantasztikus. Láttunk sok szépet, meg érdekeset, és konstatáltuk, de jó, hogy együtt vagyunk, és lesz majd mit mesélni az unokáknak, már ha lesznek, és nem leszek szenilis addigra.

Ezt a hosszút megint én írtam:) K.

utazás

2007\09\12

Pasi, ha beteg

Mint az előző poszt végén jeleztem, épp aktuális a téma.
Ahogy Attila kitette a lábát, és gondos ápolásomnak köszönhetően ma már többé-kevésbé egészségesen ment melóba, rajtam tört ki a nátha. (Nekem még volt plusz egy szabadnapom, ezért itthon lébec. Mellesleg utálom az ilyen szabikat, amiket a fönci csak azért vetet ki velem, hogy ne legyen má' olyan sok napom bentmaradva. Ilyenkor otthonülős rézbaszás van, ma ráadásul hideg, így kardigánban, teázva, fázósan ülök a gép előtt, ajaj, már csak a szőrmamusz hiányzik. Ilyenkor senki nem ér rá találkozni, vagy soppingolni velem, na, persze, mert a népek ilyenkor dolgoznak. Én meg itthon egyedül, netezés, olvasás, Boldizsárnézés, mert arról ugye, nyilván szó sem lehet, hogy takarítsak.)
Valahogy így lehet ez ősidők óta: a HÁZ URA kettőt köhint, mi több, prüsszen is, erre rumostea, Neocitran, extra C-vitamin, lázmérés, aggódás. Pár nap múlva jobban lesz, eldönti, hogy mégsem fog belehalni (sokáig közelinek látszott a veszély), és elmegy mammutvadászni. Asszonyka magára marad, és az addig méltósággal viselt, elnyomott betegség rajta is kitör. Persze nem olyan látványosan, mert egészen véletlenül nem női szokás látványosan szenvedni, de nem is lenne értelme, mert úgysem látja senki, és nem ugrik senki aggódva, hogy mi a baj, drágám. Asszonyka egyedül szenved (azért vacsival várja haza urát), és senki nem basztatja, hogy ne egyen fagyit, ne cigizzen sokat, ellenben  igyon meleg teákat.
Az úr (bocsánat: ÚR) pedig hazaesik, oszt vacsit elfogyasztván leül mindennapi teendői mellé. (Level 2: esetleg észreveszi, hogy asszonyka nem egészen százas, és feltesz egy aggódó kérdést, nyugtázza a negatív választ, majd vacsit elfogyasztván leül mindennapi teendői mellé. Ez persze a haladó szint, nem is sokan jutnak el idáig. Ennél tovább pedig semmiképp.)

A teljesség kedvéért megjegyzendő, tapasztalat szerint van egy másik pasitípus is: aki, bár halálán legyen is, még egy Aszpirint sem hajlandó bevenni,és minden ápolást-gondoskodást konzekvensen visszautasít. Iskolapédája ennek egy távoli ismerős, akit egyszer megcsípett a kullancs, és Lyme-kórja lett. A piros folt nőtt-növekedett a lázzal együtt, feleség már könyörgött, ugyan menne már el a férfiú orvoshoz. Ő azonban makacsul ellenállt, zászlajára az erősek megmaradnak, gyengék elhullanak jelmondatot tűzve. Feleség végül bekeményített, jelesül addig nem adott enni urának, amíg az el nem megy az orvoshoz. A módszer persze hatott, emberünk elslattyogott a körzetihez, aki azonnal és sürgősséggel továbbküldte szakrendelésre. Szakdoktorbácsi pedig tátotta a száját, nézett is nagyokat melléje, majd összetrombitálta az összes környéken sertepertélő medikust,nézzék már meg, és tanuljanak, mert ilyen tökéletes, gyönyörűen kifejtett Lyme-kórt még egyikük sem látott, oktatnivaló volt, tankönyvekbe való.
A történet heppienddel végződött, emberünk felgyógyult még idejében, oszt ennyit róla.

Nos, nekem mindkét típussal volt már dolgom, hát, nem tudom, melyik nagyobb élmény. Végül is, néha szórakoztató bír lenni a nővérke-szerep, meg az alternatív gyógymódok alkalmazása;-)
No, akkor most lehet vitázni velem:)

K.

pasik

2007\09\12

Nyitás

"[...] előszavam teljesen felesleges, ami által pontosan eléri célját."
(Boris Vian)

Nekem maradt a neheze.
Az ötlet igazából egy hete vasárnap, hajnali fél kettőkor született meg, amikor is csak vagy nagyon elbaszott, vagy zseniális ötletek születnek. Majd meglátjuk... Szóval említett napon negyed3-kor kellett volna kelni, mert embertelen korán kellett kiérni a repülőtérre (hurrá, nyaralunk), én meg fél kettőkor már egy órája nem aludtam. Felkeltem hát, mert nincs is rosszabb, mint álmatlanul forgolódni, és közben arról álmodozni, h elalszom végre. Leültem a gép elé (előtte bekapcsoltam), és akkor felgyulladt az a bizonyos kis lámpa.
Hogy ezt kéne csinálni, közösen. Mert a közös dolgok jók (az ülés, például:).
Elsőre jó ötletnek tűnt, és most is annak tűnik. Amúgy is elveszünk a végleges formájában 6 gépet magába foglaló strukturált hálózatunkban (ennek szépségéről bizonyára Attila fog értekezni), a blogon legalább fixen megtaláljuk egymást, és tudunk kommunikálni, mi van a másikkal:)

Hű, ez kicsit hosszabbra sikeredett, mint Attila szűkszavú bevezetője. De hát, nekem beszéd- és íráskényszerem van, a melóban úgy emlegetnek, mint a "grafomán kollegina" (hm, vajon a hátam mögött is?)
Szal, most rá vagyok kattogva a témára, meg hát, eredetileg mégiscsak bölcsész lennék (bár mos nem ilyen minőségben reszelem a vasat a gyárban), ezért engem végtelenül izgalomba tud hozni a közös szövegalkotás, mint irodalomelméleti problematika (is). Micsoda szövegen belüli reflexiós, itt-és-most recepciótörténet, intertextualitás, óóh... (Mentségemre mgjegyzem, 38 fokos lázzal ülök itthon.)

K.

 

metablog

2007\09\12

Egy nyaralás során született meg a gondolat, hogy megírjuk a velünk történteket. Egyfajta naplóként, részint magunk, részint esetleg mások szórakoztatására, örömére. Nyitottunk egy dossziét magunkról. Olvassátok.

Kati és Attila

metablog

süti beállítások módosítása