Dosszié


2011\05\31

Ez komoly?

Tavaly nyáron a Szomszédokra izgultam, amikor itthon voltam muszájszabin (rengeteg túlórám kivétele), és jobb dolgom nem lévén (akkor még nem jártam a kurvákhoz) délelőttönként bekapcsoltam a tévét. Akkor cuppantam rá a Szomszédokra, amit tíz éves kor alatt anno…

More:

zene közérdekű

2010\03\25

Leiht euer Ohr einer Legende

Már egy hete megvolt, de eddig még nem írtam róla. Talán, mert a túlságosan nagy élményekről nem lehet jól írni. A múlt keddi Rammstein koncert. Az állójegyekről lekéstünk, úgyhogy először el sem akartunk menni a Nyuszival (na persze, rockoncert ülve, azmilyenmár), aztán úgy…

More:

zene

2009\04\22

Fuck you like a hurricane

Hm, ez tegnap este nem pont így hangzott el, de így sem rossz...Tegnap este végre végre végre voltam Scorpions-koncerten! Mióta az eszemet tudom, és a stabil zenei ízlésem kialakult (néhány hét botladozásnak tekinthető időszak után, amikor befigyelt egy-egy Ace of base és 2…

More:

zene

2009\04\12

Helyreigazítás

A Wish I had bye-bye beautiful c. posztban tévesen jelent meg a fellépő előzenekarok sorrendje. Az első volt az Indica, és a második a Pain. Minden érintettől elnézést kérünk. Ennek megfelelően a Pain zenéje tetszett, bár a névválasztással továbbra sem értünk egyet. A dosszié…

More:

zene

2009\04\05

Wish I had bye-bye beautiful

Ez már majdnem olyan jó volt, mintha nyaraltunk volna, csak rövid volt, meg nem vittem nyári ruhát, de a fagyi-sör-napsütés-kirándulás megvolt, Kisnyuszival kiegészülve, aki szintén nagy Nightwish-rajongó.Most már nem írhatom, hogy a Nigthwish-koncertre véletlenül keveredtem, mint…

More:

zene

2009\01\18

Fura fazonok

Rockkoncertre menni felér egy kisebb szociológiai tanulmánnyal. Hogy milyen embertípusok képviseltetik ott magukat. Mivel rendszeresen járok, már egész fasza gyűjteményen van, amit megosztok, de a sor folytatható.Először is van a Sünibaba, aki enyhén (nagyon enyhén) antiszociális,…

More:

zene szociál

2008\07\26

Itt a piros

Végre, megvan a piros öv. Pontosabban, A Piros Öv, amit a 2 hónapja vett piros táskához szereztem be. A táska ráadásul hímzett is, drapp virág van rajta. Krva jól néz ki együtt az övvel. Juhééé!Ezzel majdnem teljesen pozitív lett a nap mérlege, leszámítva, h délután…

More:

zene női fecsegés

2008\06\09

Megj.: Ezt a posztot szombaton írtam, aztán egyszer csak elszállt a semmibe. Megmérgesedtem, nem írtam újra, tegnap pedig be sem kapcsoltam a gépeket, erre ma, belogin után itt várt, vázlatban. Ezoterikus nézetek szerint ennek így kellett lennie, mert más, transzcendens energiák úgy…

More:

zene sün

2008\03\08

Rockaréna

Úh, olyan éhes vagyok, hogy alig látok, de még csak most fő a lasagne-hoz a paradicsomszósz. Az egész délelőtt elment házimunkával, süntakarítás, mosás, mosogatás, ezekkel nincs is gond, csak a szokásos tennivalók, de aztán minden házimunkák legutálatosabbika, a hűtő vagy…

More:

zene

2008\03\07

Misheard lyrics

Egy hét kihagyás után ma másodszorra is megjelenek. Mindenki örül.Ezt a posztot azért hoztam létre, hogy megoszthassam mindenkivel, aki még nem látta-hallotta, az új kedvencemet. Misheard lyrics, azaz félrehallott szöveg, amit úgy kell elképzelni, hogy ez eredeti - általában angol…

More:

zene

2008\03\07

Nightfish

(Bassza meg, egyszer leírtam már, de elszállt! Hogy a halál verje bele azt a hétmérföldes cifra egye meg a fene.)Nah, szóval a szerdai koncertre véletlenül keveredtem. Nekem eszembe sem jutott volna menni, mert annyira nem szeretem a Nightwish-t, sok benne a nyígós rész, és kevés a…

More:

zene

2008\02\16

Szereti Ön Bryan Adamset?

Nah, végre van egy kis időm netezni. A csütörtököt teljesen lefoglalta a Bálint napi móka, vacsoráztunk a belga sörözőben meg ittunk jó söröket. Úgy teliettük magunkat, hogy teljesen bepunnyadtunk, így az esti szex elmaradt...micsoda borzalom! Lemaradtunk az össznépi…

More:

zene szex

2007\10\18

Macskák-memories

Mármint a musical. A napokban kezdtem dúdolni a Gimb-Gömb macskát, évek óta először csak úgy a semmiből jutott eszembe. Egészen átadtam magam a nosztalgiázásnak, már 3-4 évesen Macskákat hallgattam kazettáról, ma is kívülről nyávogok minden szöveget. Aztán Szegeden…

More:

zene

süti beállítások módosítása