Készül a nagy mű, a best of, a Nagy Elbeszélő Költemény. Csak itt, csak nektek, íme, az első ének.

Toldi vitéz családi körben

I. ének

Ég a napmelegtől a kopár szík sarja,
Tikkadt szöcskenyájak legelésznek rajta;
Fölösleges dolog sütnie oly nagyon,
A juhásznak úgyis nagy melege vagyon.

Ballag egy cica is - bogarászni restel -
Óvakodva lépked hosszan elnyult testtel,
Nyelvel a kuvasz is földre hengeredve,
A világért sincs most egerészni kedve:

Udvaron fehérlik szőre egy tehénnek,
Az gazdasszony épp az imént fejé meg.
Csendesen kérődzik, igen jámbor fajta,
Tikkadt szöcskenyájak legelésznek rajta

Boglyák hűvösében tíz-tizenkét szolga
Hortyog, mintha legjobb rendin menne dolga;
Küszöbre a lábát, erre állát nyujtja.
S mily örömmel nézte Bence, a hű szolga!

A gyermek is álmos, - egy már alszik épen,
Egy, csak egy legény van talpon a vidéken,
Szerelem tüze ég fiatal szivében,
Ugy legelteti a nyájt a faluvégen.

Kisleány szoknyája térdig föl van hajtva,
Mivelhogy ruhákat mos a fris patakba’
Nézi Miklós, nézi, s dehogy veszi észbe,
Hogy a szeme is fáj az erős nézésbe.

Tenger virág nyílik tarkán körülötte,
De ő a virágra szemét nem vetette;
És az eresz alól gyönyörködve nézi,
Hogyan játszadoznak csintalan vitézi;

Jaj-keserves annak, aki jut kezébe,
Szép hosszú hajára, gömbölyű keblére.
De Toldinak a szó szívébe nyilallik,
És olyat döbben rá, hogy kivűl is hallik.

Azzal a nehéz fát könnyedén forgatja,
Mint csekély botocskát, véginél ragadja;
Jobbra is, balra is; s mindevvel mit akar?
Nem tudta, mert nagy volt fejében a zavar.