Fúúj, az első munkanap az évben. Tudom, sokaknak már a második, de azoknak jó, mert már túl vannak az első sokkon. Sebaj, már csak 30-40 év koránkelés, azt meg kibírom fél lábon is, nemde?
Új év, új élet, semmi zabálás, sok mozgás, pozitív gondolatok. (Még bírom!) B. is megfogadta, fogyókúra lesz, így reggel, mikor bementem a szobájába, a polcon 2 hatalmas répát láttam. Az egyik ráadásul kicsit göcsörtös, pont a megfelelő helyen. Kérdeztem is, mi ez, munkakedv-fokozó? Merthogy a göcsörtös kimondottan G-pont-répának tűnt, de B. azt mondta, ezeket megenni hozta. Hm. Tény, hogy mikor délután benéztem hozzá, a répák már nem voltak a polcon. Lenyúlom az ötletet. Holnaptól én is zöldségeket viszek. Tetszik ez a fogyókúra:)

A Vilmos meg elkanászodott az ünnepek alatt. Megtanult kimászni a dobozából, így a kisebb dobozt ki kellett venni, mert arra mászott fel, hogy felérjen a nagy doboz tetéjéig, és ha egyszer már rájött, hogy kell kimászni, akkor már mindig ki fog. Aztán az újságpapírt, amit az alom alá terítettem, néhány éjszaka alatt felszedte, apró darabokra tépte, és az egészet magára henderítette, most egy nagy kupac újságpapírban alszik, a többi meg szét van szórva a dobozában. (Fene a városi sünjét, a széna már nem is volt jó neki.)
Tegnap este, mivel Attila ma még szabin volt, én meg már mentem dolgozni, meghagytam neki, etesse meg a süniket, én elmegyek aludni. Fél 3 felé arra ébredtem, egyikük ütemesen veri oda a tálját a doboza falához. Kinéztem, üres volt mindkettőjük tálja. Felhorgadt bennem a gyanú, felkeltettem Attilát, tényleg adott-e enni a süniknek. Aszonta, elfelejtette. Megtartott vagy fél órát, míg vissza tudtam aludni, mert végül Attila adott nekik enni éjszaka, akkor meg a csámcsogást hallgathattam. Ennek okán morcosan és kialvatlanul keltem. A két lókötő akkor már természetesen aludt.
K.