A diéta miatt Jägert sem ihatok, sőt, Unicumot sem, mert még abban is sok a cukor, így a feladat adott: kell keresni valami rövidet, aztán tudatosan megszeretni. Viszki felejtős, a vodkát sem bírom, a színes körömlakkoktól rosszul vagyok (ribancpia; meg amúgy is, gecisok bennük a cukor), így maradnak a különféle pálinkák. Ráadásul, a pálinkaivásnak kultúrája van, nemcsak a finomszesz+aroma 1200-ért a teszkóból-vonalon lehet gondolkodni, meg a rokonom által készített multivitamin hp-ben (=horrorpálesz), melynek két figyelemre méltó tulajdonsága van: egyrészt kiemelten magas a metilalkohol-tartalma (valamilyen általam ismeretlen megfontolásból a rézelejét is felhasználja), másrészt, hogy ilyen ízűt szoktam hányni egy-egy nagyobb elhajlás után.
A feladat tehát adott: meg kell ismerni, és meg kell szeretni a jóféle pálinkát. Ennyi ember nem tévedhet! Arccal a pálinka felé.

Első lépésként kilátogattunk tegnap a Várba a kolbász- és pálinkafesztiválra. Mi bajom lehet, gondoltam, a kolbászt szeretem (már a formája is kellemes asszociációkat ébreszt), aztán szétcsapjuk valami jóféle pálinkával, lesz Madarak koncert is (Little Richárd énekel - ki a picsát érdekel), a hideg sem lehet akadály, felöltözöm jól, aztán a fázás mértékétől függően iszom majd pulóvert, nagykabátot és tundrabugyit. Áá, jó helyre jöttünk, ennyi ember nem tévedhet, gondoltam, mikor megérkeztünk, és beálltunk a sor végére, röpke fél óra után jutottunk el oda, hogy befizethettük a fejenként 1500 forintos belépőt (gyerekjegy nem volt), amihez kaptunk egy poharat (sajna üresen). Addigra én már nagyon kívántam a pálinkát, gondolatban előre is megszerettem, elsősorban közismert hidegérzet-csökkentő hatása miatt. Igen ám, de éhgyomorra nem lehet kezdeni az ismerkedést, még a végén baj lesz, úgyhogy gyorsan befaltam egy töki pompost (kolbászosat), úgyis olvastam vmikor, ha a cukorbeteg rövidet iszik, előtte egyen vmi szénhidrátot, mert van valami vércukorcsökkentő hatása, vagy mittudomén. Ezután még sürgetőbbé vált az igény a pálinkaivásra (este fél 9 volt már, és kibaszottul fáztam), úgyhogy mondtam, mivel nem ismerem a pálinkafőzőket, kezdjük ott, ahol a legrövidebb a sor. Találtunk is egy ilyen pavilont, de ekkor történt valami. Szégyenletes és megmagyarázhatatlan incidens. A pavilon mellett közvetlenül megláttuk, hogy bort árulnak. Csak odapillantottunk, Nyuszi jelezte, ő hátha mégis inkább bort inna, én ekkor még tartottam magam, hogy pálinkázni jöttünk, bassza meg, aztán megláttam, hogy Gerét, Vylyant, Taklert mérnek. És ekkor elvesztem. Kértünk egy üveg Ördög cuvée-t. Hát, van annak valami csodálatos varázsa, hogy adogatjuk körbe a borosüveget, és abban valami elképesztően odabaszósan jó bor van. Nem is tartott sokáig. Aztán a színpad felé orientálódtunk, aranyos ez a Madarak, még a legunalmasabb rockandroll számot is feldobják valamivel, bár, amikor a Börtön ablakában c. örök klasszikusba kezdtek, akkor azért félreálltam. Két dal van, ami tábortűz mellett gitárkísérettel minden egyes táborban felcsendül, az egyik a börtönös, a másik az Ohio, és engem mindkettőtől kiráz a hideg, ha  a kezdő hangokat meghallom, rögtön azonnal el kell mennem pisilni, és vissza se megyek, amíg utoljára el nem hangzik, hogy hív a Zó-há-jó.

Szóval, megittuk a bort, aztán csak megszólalt a lelkiismeretem, hogy jaj mit tettem, ó én ostoba, hát én pálinkázni akartam, nem borozni. (Mint amikor az ember tilosban jár, nem tud ellenállni a vágynak, aztán hazafelé menet fogja a fejét, hogy jaj-jaj, ez hogy is történhetett.) Csakhogy a kuponjaink menet közben elfogytak, a Madarak is befejezte a zenélést. De nem maradtunk pálinka nélkül, a kijárattól nem messze vendégszerepeltek az olaszok sokféle Grappával, a maradék kuponokat elszórtuk arra. Hm. A magyar pálinkák biztos másfélék. Talán még jobban is ízlenek majd. Nem adom fel. Legalább addig el kell jutnom, hogy íz és illat alapján el tudjam dönteni, milyen gyümölcsből készült.

Tanácsokat szívesen fogadok. Cserébe mindenkinek ajánlom a Vylyant.