Még tavasszal vetemedtem arra, hogy felkeressek egy természetgyógyászt. Először jó ötletnek tűnt. Mi bajom lehet, gondoltam én, vesztenivalóm nincs (ó, pedig!), és mondhat akár hasznosat is, sose lehet tudni, ráadásul még csak nem is fáj (de). Hétezer forintért méri a biomágneses elektrorezonanciámat, vagy az elektromágneses biorezonanciámat, már nem emlékszem. Jobb kézzel meg kellett fognom egy rudat, azzal földelt, gondolom, hogy ne basszon meg az elektrobiomágnesrezonancia, a bal tenyeremben meg egy ott futó meridiánra tett egy bizgentyűt, azzal mérte a rengésszintemet, két órán keresztül kitartóan böködve egy pontot a tenyeremen. Meg is fájdult a meridiánom a végére, ami abban manifesztálódott, hogy utána vagy 3 napig kurva érzékeny volt az a pont a bal gyűrűsujjam alatt.
Nem vagyok harmóniában önmagammal, sem a zuniverzummal - állapította meg először is a nő. De én járok önismeretbe, igyekeztem leszögezni, oké, hogy nem vagyok százas, de azért törekszem, franc essen bele, hogy ez a rezgésszintemen nem látszik. Azt mondta, az jó, de emelni kell a rezgésszintemet, meg nem ehetek akármit, sőt, ez eddiginél is szigorúbb diétát kell tartanom. A finomított szénhidráton kívül nem fogyaszthatok paradicsomot, semmilyen tejterméket, kávét, és alkoholt. Alkut kötöttem a sorssal, hogy ebből a tej és a kávé fogyasztásának mellőzését tudom vállalni - ötven százalék lemondással ötven százalékos javulás már elérhető. A természetgyógyász tiltakozott, de szerintem nem volt rossz deal. Két hónapig tiszta voltam, sünibaba vagyok, és két hónapig egy korty tejeskávé sem csúszott le a torkomon, még akkor sem, amikor igazán nagy volt a kísértés, kávét főztek a fiúk a konyhában, én meg mondjuk 4 óra alvás után szenderegtem velük, mert a két hónap alatt is kihívtak kávézni, tényleg nem szopatásból, hanem mert mindig nevetek a vicceiken. Vettem gabonakávét, rizs- és zabtejet, az első két héten még ízlett is. De aztán feltűnt, hogy ez émelyítően édes, főleg a rizstej, és egy hónap múlva bármit szívesebben megittam volna, de kitartottam. Aztán jött a nehéz időszak a melóban, így visszaszoktam a kávéra, mert az igazán húzós időszakokban felesleges bohóckodni gabonakávéval, nyilván lófaszt sem ér, az íze is szar, akkor meg minek (vö. alkoholmentes sör), van, amikor csak a kávé segít, az igazi erős, főzős, no meg a dupla adag magnézium, mert valaki egyszer azt mondta, az segít a stressz kezelésében. Azóta újra iszom tejeskávét, átlagosan napi kettőt-hármat, és semmihez sem hasonlítható íze van. Annyit mindenesetre elért a természetgyógyász, hogy azóta enyhe lelkiismeret-furdalással iszom, mert mindig ott motoszkál, hogy az nekem nem jó. Olyan, mint a félrelépés, kicsit belerondít az élvezetbe, hogy ejnye-bejnye, ezt nem kéne, de azért még elég jó.
Ezenfelül megállapította, hogy nagy százalékban tartalmazok valamilyen helikopterbacit, amit nagyon nehéz kiirtani, bizmuttal, meg valami savval lehet, de nem ám úgy, hogy csak úgy beveszem ezeket, hanem a megfelelő arányban, megfelelő módon, és csakis egy olyan gyógyszerrel, amit csakis nála lehet megrendelni, csakis 13.000 forintért, de két havi adag kell. Ha nem, akkor gyomorfekélyem lesz, mert ez a baktérium azt okozza, főleg azoknál, akik nem fizetnek 26.000 forintot a kéthavi adagért. Úgy döntöttem, maradjanak a bacik. A szerveim közül egyedül a vesém van rendben, az teljesen, minden más 60 és 80 százalék között van a rezgésgrafikon szerint, de önismeretben most pont ott tartok, hogy próbálok megszabadulni a maximalizmusomtól, nem kell mindig 100 százalék, ami megkeseríti az életemet, az örök elégedetlenség magammal, próbáljam beérni kevesebbel, mert már a 80 százalék is jó, engedjem meg magamnak, néha.
Most nyáron lenne esedékes a kontroll. De kihagyom.