Az úgy volt, hogy átmentem a másik szobába, hogy ott folytassam a döglést, és megcsapott a hazahozott szuvenírekből áradó tömény rózsaillat. Engem meg elöntöttek a nyaralási emlékek, mint Attila homokba épített szívecskéjét a dagály (komolyan,  megálltak ám a népek megcsodálni). Mert az nem rajzolt, hanem épített szívecske volt, monumentális, látványos, csodálnivaló. És Attila szentimentalizmushoz való attitűdjét ismerve meg különösen az.
Szóval, az élmények, és azok feldolgozása. Vasárnap reggel érkeztünk haza, aztán mindezidáig semmi. Nálam ez mindig így van, nyaralás utáni depresszió (mert elmúlt), és utána pár napig egy icipici megveszekedett emlék sem bír előjönni. Pár nap múlva aztán..
Szóval, csak álltam, szívtam be nehezen szelelő náthás orrommal a rózsaillatot, óóh, Bulgária. Szal, most valami helyre kis fogalmazást kéne rittyenteni Nyári élmények címmel, ahogy azt kell, margótól margóig, hibátlan helyesírással, szép külalakkal, bevezetés-tárgyalás-befejezés szenthármasát szem előtt tartva. Nekem ezek közül a befejezéssel volt mindig gondom, mert elkezdem, ugye, írni, a fasza kis fogalmazást, írtam is egy darabig, aztán meg meguntam, és beadtam. Az érettségin meg is jegyezte kedvenc magyartanárom, hogy maga, Katikám, igen helyre kis dolgozatot bírt produkálni, ippeg csak a befejezés hiányzik. Na persze, mert másfél óra után már halálosan untam az ottülést, és inkább lejelbeszédeztem Legkedvesebb Barinővel, hogy most szépen beadjuk, kimegyünk, és nekilátunk az első Igazi Komoly Vizsga utáni lazításnak. Végül jelest kaptam a dolgozatra, dicséretest, ezt hadd ne hallgassam el álszerénykedőn.

Úgy tűnik, sikerült elkalandozni a témától. (Ez szokásom.)
Lássuk csak, a bevezetés kilőve, hosszabbra is sikeredett tán a kelleténél, ezért minden átmenet nélkül térjünk át a következő szakaszra.
Vasárnap érkezés 10-kor, hotelszoba elfoglalása, szájtátás, mert ritkán fordulunk elő 4 csillagos szállodában, majd alvás ebédig. Ebéd után alvás vacsiig, vacsi után pici séta, sör a bárban, sok sör, hja, az all inclusive előnyei. Ismerkedés a szintén ott nyaraló  magyar párral, akik először szimpik voltak, aztán meg már nem.
Aztán alvás, végre alvás, nem kell fél6-kor kelni, nincs meló, nincs fönci, nincs basztatás.
Elbaszott szar idő volt mindvégig (és ez most eufemizmus volt), a képek némelyike is csak azért verőfényes, mert amint kisütött a nap, egyből előkaptuk a gépet fotózni...:)
A víz kábé meleg volt, kétszer fürödtünk is benne, de hét végére befoglalták a jegesmedvék. Persze a fürdőzésen kívül - lúzernyaraló-érzésünket enyhítendő - lehetett még kirándulni, enni, inni, szeretkezni, sétálni, pókerezni(!), cirill betűket olvasni, és csak úgy együtt lenni, mer az jó. Bulgária, meg hát... az ember igyekszik pozitívat írni a vendéglátó országról (ha már voltak olyan kedvesek, és megengedték, hogy odamenjek, és költsem ott a pénzem), ezért lássuk csak: a tenger csudaszép (a tengerek azok), Aranyhomok szépen kiépítve, igényes szállodákkal, meg bárokkal, kajáldákkal, gagyiárusokkal, mint minden rendes tengerparti üdülőhely. Naiv útitársunk meg is jegyezte, milyen kedvesek errefelé a népek, ugyanis lépten-nyomon kirittyentett behúzólányokba ütköztünk, a leggyakrabban hangoztatott mondatunk a nyaralás alkalmával a No, thank you volt, válaszként az először kedvesnek tűnő, ám a 123. után már igencsak idegesítő invitálásra.
Voltunk kirándulni Neszebárba, ahol nekem folyamatos Monte Christo-flessem volt, nemtom mér. Meg Balcsikba, ami a múlt században a román királynő nyári rezidenciája volt, botanikus kerttel, most meg lehet ottan turistáskodni, amúgy szép, csudaszép, ez volt tán legszebb. Várna, meg hát, ronda egy város, a külváros pedig igazán szakadt, no, ilyent itthon nem látni. Amúgy is vicces érzés úgy turistáskodni, hogy én ott gazdagnak, sőt, kőgazdagnak számítok, mert az idegenvezető szerint ott a havi ötvenezer forintnak megfelelő kereset már igen-igen jónak számít. Óccsóság, az van, nem úgy, mint Nyugaton, ahol az ember mindjárt kicsinek és csórónak érzi magát, ha arra téved.
Bulgária meg mégiscsak Balkán, ha felfeslik a turistacsalogató máz, akkor ez látszik is erősen. El is neveztük Vulgáriának, csak így, magunk közötti használatra, hogy ne sértsük senki érzéseit.
Összességében meg jó volt, hogyisne lett volna, meg fasza is, és fantasztikus. Láttunk sok szépet, meg érdekeset, és konstatáltuk, de jó, hogy együtt vagyunk, és lesz majd mit mesélni az unokáknak, már ha lesznek, és nem leszek szenilis addigra.

Ezt a hosszút megint én írtam:) K.