Igazából január 27-én, de én csak ma olvastam, így nekem csak ma. Most ért el hozzám az eseményhorizont.

Utoljára akkor voltam ilyen vigasztalhatatlanul szomorú Updike-kal összefüggésben, amikor a Nyúl-regények negyedik kötetének végén Nyúl meghalt. A szívem összeszorult, hogy nem lesz többet Nyúl; aztán megírta 10 év múlva a Nyúlfark c. kisregényt, amelyben már csak emlékeznek Nyúlra, aki halott, de mégis az egész regényben jelen van.
Az eastwicki boszorkányok is nagyon jó, de én igazából a Nyúl-regényeit szerettem. Az elsőt még 19 évesen olvastam (illetlen módon, egy unalmas vendégségben, egy délután alatt, aztán másnap irány a könyvtár a folytatásokért), a Rabbit, Run címűt, zseniális magyar fordítással Nyúlcipő. Aztán megírta, rá tíz évre a Nyúlketrecet (Rabbit Redux), 10 év múlva a Rabbit is Rich-et (megint telitalálat: Nyúlháj), és végül, 10 évvel később a Rabbit at Rest-et (zseniális: Nyúlszív. Több szempontból is: Nyúl karaktere miatt, no meg szívbeteg volt). Végül, állítólag az olvasók kérésére, megírta a lezárást a lezárás után, hogy ne maradjunk Nyúl nélkül: a Nyúlfarkat, ami már csak kisregény (megint jó cím: rövidebb, mint a regények, és tényleg a vége), Nyúl emléke, személyiségének hatása mindvégig érezhető benne. Kicsit mondjuk fájt, hogy Janice,a felesége olyan könnyen és flegmán túl tudott léppni Nyúlon. Az olvasóknak nehezebben sikerül.)
Hogy mi a jó Updike-ban? Az, hogy egy mondattal karaktert teremt, egy mondattal pontosan érzékeltet egy hangulatot, egy szituációt. A 40 év alatt, amit felölel a regényfolyam, ott húzódik a háttérben Amerika története, de nincs hangsúlyosabban jelen, mint Nyúl élete és problémái. Ebben rejlik - szerintem - Updike másik zseniális képessége: egyszerre párhuzamosan futtatja a nagyvilág eseményeit, és egy (a?) kisember problémáit, és a kettő át- meg átszínezi, újraértelmezi, vagy ellenpontozza egymást. Satöbbi. És -ez már a személyes recepció - néhány mondatát annak idején felírtam a naplóm hátuljára, annyira nagyot szóltak (vagy csak ott és akkor nekem mondtak valami nagyot), ha tudnám, hová hánytam el a fiatalkori naplóimat, most ideírnám az idézeteket, jó lenne és személyes, de nem találom.

Nem is tudom megfogalmazni. Van ez a Nyúl-, azaz Harry Angstrom-életérzés. Van köztünk hasonlóság. Azt hiszem, nagyjából olyan férfi lennék. Bár lehet, hogy nőként is épp olyan vagyok.

Épp mostanság, az ezredforduló után 10 évvel lenne aktuális a következő Nyúl-könyv.
De nem lesz több.