Címek alapján válogatok könyvet a könyvtárból, merthogy amit olvasni szeretnék, az éppen nincs bent, vagy soha nem is volt. Ezért aztán azt olvasom, amin megakad a szemem, belelapozok, aztán elolvasom az első néhány mondatot, és döntök, jön velem vagy marad.

Az Éjféli gyors maradt. Sejtettem, hogy nem fogom imádni, de azért jó lesz, és így is lett. Ironikus egyébként, korábban semmit sem hallottam sem a szerzőről, sem a könyvről, most meg a bölcsész barátnőm mondja, hogy abból film is készült Jeremy Ironsszal, és hogy jó-e a könyv. Igen, jó. Bár én néha kettőt lapoztam. Az alapsztori: Raimund Gregorius latin-ógörög-héber tanár egy berni gimnáziumban. A holt nyelvek professzorában igen kevés az élet: éli az életét napra nap, tanít, esténként önmagával sakkozik, szövegei közül alig-alig kitekintve, jobb dolga nem lévén, csendesen várja a halált. Felesége régesrég elvált tőle, mert unalmasnak tartotta, gyereke nincs, a diákokkal a kapcsolata arra korlátozódik, időnként óra után egy kávézóban folytatják a héber nyelvű Bibliaolvasást. Egyik reggel megy órát tartani éppen, ugyanabban az időpontban, mint máskor, ugyanúgy, mint máskor, és a hídon megpillant egy nőt amint egy levelet olvas. Először azt hiszi, a nő le akar ugrani a hídról, odaugrik hozzá, de a nő nem ugrik. Megismerkednek, s mivel Gregoriusnak időre kell beérnie az iskolába, jobb ötlet híján magával viszi az ismeretlen nőt. Életében először elkésik. A nőt beülteti az órájára - a diákok meglepetten néznek egymásra - de az óra közepén a nő feláll és kimegy. A következő órájáról Gregorius egyszer csak feláll, és minden könyvét odahagyva kisétál a teremből. Egy antikváriumban a kezébe akad egy portugál szerző könyve és megveszi, bár maga egy szót sem tud portugálul. Vesz egy nyelvtankönyvet meg egy szótárt, és otthon olvasni kezdi a könyvet, ami egyre jobban rabul ejti. Olyannyira, hogy egy hirtelen elhatározással jegyet vált egy vonatra Lisszabonba. Itt kezdődik Gregorius kalandja, ha úgy tetszik, az élete, legalábbis itt van először valódi välasztása, hogyan akarja eltölteni az időt a halálig. Egyszer, 18 évesen mehetett volna házitanítónak a Közel-Keletre, de nem mert nekivágni. Azt álmodta akkor, hogy a szél belekergeti sivatagi homokot a szemébe, megolvasztja a szemüvegét, és kiégeti mindkét szemét. Így hát maradt, berni klasszika-filológia tanárnak, akit a kollégái a háta mögött Papirusznak neveznek. A szem és a látás motívuma végigvonul a könyvön, talán ez a legizgalmasabb rétege. Gregorius erősen rövidlátó, biztonságérzete ezért sérült. egjobb barátja egy görög szemorvos, aki hosszú ideje írja fel számára a szemüveget, mindig ugyanazt, és akivel éjjelente telefonon beszél. Lisszabonba érkezvén aztán összetörik a régi szemüvege, ajánlanak számára egy szemorvost, aki hosszas vizsgálat után új szemüveget ír fel. Gregorius hirtelen ötlettől vezérelve új, modern szemüvegkeretet választ, és meglepve tapasztalja, hogy az új szemüveggel sokkal élesebben lát. A másik izgalmas rétege a regénynek, ahogyan az író Gregorius lelkiállapotát ábrázolja. A tanar ugyanis fél. Ez nem egy Coelho-regény, ahol a főhős az Élet Hívását Követve elindul, minden egy csapásra megváltozik, és rájön, hogy valójában mindig is azt kereste, amit hirtelen megtalált. Itt Gregorius szorong, ezerszer is megkérdőjelezi, vajon jól döntött-e, és többször gondol arra, a következő vonattal hazamegy. Aztán mégis marad. Zseniális eszközökkel ábrázolja Mercier a tanár lelkének minden rezdülését.

Technikailag a könyv regény a regényben: Gregorius olvassa Amadeut, így a két történet párhuzamosan bontakozik ki, az egyik egyes szám első, a másik harmadik személyben.
Jól megírt könyv az Éjféli gyors Lisszabonba, különösen azok fogják szeretni, akik fogékonyak a szövegekre annak egyszerre posztmodern és klasszikus értelmében.