Picit bosszús vagyok. Mert voltszlovákos csoporttárs, akivel ma találkoztam volna, lemondta. Ráadásul a tali előtt pár perccel. Nincs is rosszabb, mintha rákészülök valamire, aztán meghiúsul. Olyan jó lett volna meginni egy sört, és beszélgetni mindenféléről, meg örülni a hosszú hétvégének. Meg csevegni egy jót. Vele legalább lehet, mert róla fixen tudom, hogy nem akar megdugni. No, nem mintha annyian akarnának:(, de azt elmúlt időben egyszer-kétszer jártam úgy, hogy találkoztam egy régi haverommal, jót beszélgettünk, nagyon megörültem, hogy na, akkor majd lesz itten spanolás, meg jó kis beszélgetések, aztán az illető kirukkolt azzal, hogy szexelni kéne. Onnantól meg fene essen az egészbe (szexelni jellemzően az aktuális pasimmal szoktam), mert ilyen felállással, ugye, már nem tudunk többet találkozni meg beszélgetni, és ugrott az egész. Pedig én csak haverkodni szerettem volna. Micsoda csalódás.
Még neccesebb, ha valamelyik ex jelentkezik be (például megtalál iwiwen). Megörülök neki, találkozunk, beszélgetünk egy jót, aztán kitalálja, hogy a) mi régen dugtunk, és az milyen jó volt, kéne most is b) mi régen nem dugtunk, és ezt pótolni kéne. Ezért is örültem különösen, mikor egy jó hónapja összefutottam egy voltpasival, nagyon jól elbeszélgettünk, és úgy tűnik, tényleg csak beszélgetni akar, legközelebb is. Huh. Tök jó. Szeretem az ilyen lazább haverságokat, 2-3 havonta leülünk egy sörre, csevegünk, aztán ki-ki szépen hazamegy. A saját ágyába.
Amúgy sem látom sok értelmét az exekkel való kapcsolattartásnak. Nekem soha nem sikerült igazán jól. Mert vagy búcsúszex lett a vége (immáron többedszer), vagy valami kínos feszengés, elmeséljem-e, hogy van új pasim, és jól érzem magam vele, vagy ha nem, hát miről meséljek neki, mi van velem. Főleg akkor kellemetlen a helyzet, ha a szakítás után az egyik félben erős érzelmek maradtak (akár pozitív, akár negatív előjellel), akkor tud csak igazán ártani egy ilyen találkozás.
Attól meg, hogy én legyek bemutatva valamelyik pasim valamelyik exnőnek, egyenesen viszketni kezdek. Ilyen szitu még sosem sült el jól. Ilyenkor mindig van némi szájhúzás, „hát, drágám, ennél még én is jobb voltam…de te tudod”, ezt az exnő vagy érezteti velem, avagy a pasimnak mondja. (Merthogy ilyen is volt ám.) Oké, a hátterében nyilván csak düh/irigység/féltékenység/önigazolás áll, hogy „miért ő, miért nem én”, nem is kéne ezzel foglalkozni, de akkor is bánt.  Ilyen helyzetből nem lehet jól kijönni, országos cimborák nyilván nem leszünk, akkor meg minek erőltetni, pofákat vágni meg otthon, a tükör előtt is lehet. Jobb is ott.
Nah, ez már olyan kérdéseket is felvet, hogy vajon létezik-e pusztán barátság férfi és nő között. Mittudomén. Utálom az ilyen teoretikus kérdéseket. Erről már sokan sok okosat mondtak, meg az ellenkezőjét is, úgyhogy ne is menjünk bele. Nyilván, kell egyfajta vonzalom, vagy inkább: szimpátia, de ennek nem feltétlenül kell erotikus töltetűnek lennie. Van olyan haverom, akivel kapcsolatban fel sem merül, hogy ő pasi, (nem férfi-női minőségben vagyunk elsősorban jelen a kapcsolatunkban, vagy mi) inkább „das”-ként tekintek rá, ami azért is jó, mert nem feszélyez, hogy tetszeni akarok neki, és például, ha sörözésből megyünk hazafelé, nyugodtan pisilek egy fánál úgy, hogy mellettem áll (de azért megkérem, hogy forduljon el). Még egy saját példa: megesett, hogy egy haverommal mentem koncertre, kicsit sokat ittunk, álltunk hazafelé éjjel a megállóban, fáztam, dörzsölgetni kezdte a hátam meg a karom, odabújtam hozzá, stb, stb, egetverő csókcsata lett belőle, jó volt, nem is kicsit, de akkor most hogyan tovább? Jöjjünk össze? Nem, hiszen eddig is összejöhettünk volna, ha akartunk volna. Tegyünk úgy, mintha meg sem történt volna? Ez talán jó lett volna, de nem ment. A haverság meg ugrott. Na tessék.
Azt hiszem, az a legszerencsésebb, ha egy férfi-nő barátság sosem lépi túl az erotikus határt. Legalábbis, akkor lesz hosszan tartó. Vagy nem tudom. Kicsit mintha se füle, se farka nem lenne ennek az eszmefuttatásnak. Tényleg jobb lett volna egy sör:)

K.