Most, hogy már egy részén túl vagyunk, ideje lenne számba venni, mire is jutottam idén a karácsonnyal kapcsolatban. No azt még nem írom, hogy a kétharmadán, mivel a most következő hétvége kicsit meghosszabbítja a karácsonyi ünnepet, valami ragad rá a hivatalos 3 napból, akkor is lesz zabálás és családozás, úgyhogy the show must go on, idén 5 napos a kari-fíling. Tessék kiélvezni, mert ha jól láttam, 2010-ben 25-26-a pont hétvégére esik, ami a szabadnapokat tekintve a lehető legrosszabbb megoldás. 2012-ben meg amúgy is világvége, valahol azt olvastam, december közepén (addig tart a maja naptár), ezt mondjuk jó lenne biztosan tudni, mert akkor abban az évben már nem költenék vagyonokat ajándékokra, minek.
Lássuk először a negatívumokat, hogy utána írhassak a pozitívumokról is, és akkor az úgy szépen össze lesz szerkesztve szövegileg, a pozitív skála felé kifuttatva ügyesen.

Szóval, szerintem a karácsony szomorú ünnep. És ennek okát három dologban látom körvonalazódni. Az első, hogy a gyerekkori boldog, önfeledt karácsonyokkal hasonlítom össze, amikor még csak tisztán öröm volt, és ehhez képest ez a keserédes, szomorkás hangulat nyilván sokkal rosszabb.
Aztán, a közeli hozzátartozók hiánya talán ilyenkor fáj a legjobban. Szentnapon (miért csak az este szent? legyen akkor az egész nap) kint voltunk a Nagyim sírjánál. Vittünk neki fenyőágat, mindig nagyon szerette a fenyő illatát. És hát igen, ahelyett, hogy velünk ünnepelne, kötözné a szaloncukrot, és egyetlenként a családban szívesen megenné a bejglivéget (mert kidobni ételt nem szabad!), és velünk nevetne, és velünk együtt lenne éjjel gyomorrontása, most csak ennyi maradt, ez a gesztus a fenyőággal 24-én, bőgök, basszameg. Jövőre is szeretnék pont 24-én kimenni hozzá, és vinni fenyőágat, ezzel mintha jobban bevonnánk, mintha jobban velünk lenne ő is.
Aztán még, bizonyos ünnepek alkalmával (karácsony, születésnap, szilveszter) az ember óhatatlanul is valami számvetés-félét készít, és a létösszegző versek sem vidámak valahogy soha. Az ember számba veszi a veszteségeit, ami elmúlt, és bár tudja, hogy most jó, de az elmúlt dolgok mégis valami kesernyés utóízt hagynak maguk után, hogy minden elmúlik, satöbbi, nem vagyok költő, hogy faszán szavakba öntsem, közhelyeket írni meg nem akarok.

De mostanában arra gyúrok (most jön a pozitív rész, tessék konstatálni), hogy mindenben meglássam a pozitívumot, és hát igenbizony, van olyan a karácsonyban is. Például, hogy az ünnep apropóján sokat vagyok együtt a családommal, és Attila családjával is, az nagyon jó. 24-én a szüleimmel és a húgommal a szentesti vigasság végül hatalmas bulizásba torkollt, Hobo- és Mini-dvd-t néztünk, aztán fél egyig karaoke, amit Apa videóra is rögzített, de én nagyon nem szeretném viszontlátni, gyanítom, zsarolásra alkalmas felvételek készültek. Tegnap meg Attila családjával voltunk, a nagypapája régi fényképeket, meg okiratokat mutatott, és mesélt hozzá, meg sétáltunk Eger kihalt utcáin, szép kis város az. És megint rácsodálkoztam, hogy Attila anyukája milyen jó fej, és a jó anyós ritka kincs, és összetegeződtem Attila apukájával, ami két és fél év magázódás után egyszerűbbé teszi a kommunikációt.
Na hát, a családozás az mindenképp jó, meg az is, hogy karácsony lévén az Oroszlán úgy érzi, kedvesebbnek kell lennie, és vannak is kedves, sőt megkockáztatom, már-már romantikus megnyilvánulásai, ami sosem árt egy párkapcsolatban, bármilyen ritka is mifelénk az ilyesmi. És a karácsonyfa, ami csudaszép, és tátott szájjal tudom nézni akár órákig, ennyi megmaradt a gyerekkorból, a bámulás, hogy milyen gyönyörű. Aztán a finom falatok, bejgli, töltött káposzta, hal, enni jó, még akkor is, ha mindig gyomorrontás a vége. No és az ajándékok, ami dupla öröm. Egyrészt, amit én kaptam, parfüm, fülbevaló, ruha, konyhai tál, törülköző, kávéskészlet (a régiből már csak egy maradt, mondom, a sün kétbalkezes). Másrészt, amit adtam, a parfüm az Oroszlánnak, amitől olyan jó szaga lett, hogy egész este szimatoltam, mint egy vadsün, meg a vicces póló, meg Anyumnak a Mamma Mia dvd, amit végül nem néztek meg moziban, pedig én biztos vagyok benne, hogy tetszik majd neki, talán ma délután együtt megnézzük. Apumnak meg a Woody Allen, és a Desmond Morris-könyv, ez utóbbit én már olvastam, és sokszor idéztem neki belőle, nagyon fog neki tetszeni, azt hiszem. És a Kisnyuszinak meg a Mátyás királyos könyv, ami sokkal jobb, mint ahogy az indexen bemutatták, nagyon jó stílusban, szellemesen és szórakoztatóan megírt történelmi könyv, no és az aszaltszilva-likőr (recept a dosszié szerkesztőségében), amit együtt készítettünk, és mindenki kapott az ajándéka mellé, remélem, ezzel szereztük a legnagyobb örömet, mert egyrészt finom, másrészt mert talán sokan értékelik, hogy ez a saját kezünk munkája, odaszántuk az időt, és az energiát, együtt pepecseltünk vele majd' egy hétig.

És hogy hol van ebből a karácsony eredeti szellemisége? Nos, azt nem tudom. A hitéletem elég kusza, nem tudom pontosan, mit kell gondolni ezekről a dolgokról. Azt hiszem, hogy van egy Isten, de sok közelebbit nem tudok róla, még azt sem, kell-e egyáltalán imádkozni hozzá, és teljesít-e kéréseket, a családi viszonyairól meg végképp nem tudok semmit. És mindemellett szívesen olvasom Lin-csi apát könyveit, és kicsit érdeklődöm a buddhizmus iránt, azt viszont nem akarom, hogy mindebből a most oly divatos, olcsó magazinezotéria süljön ki, mindig elég necces próbálkozás összehangolni a különböző vallások nézetrendszerét, én meg sem kísérelem.
Lin-csiről még írni fogok, ha hazahozom a könyvét a melóból, ahol minden nap olvasok belőle egy kicsit.

Azért csak boldog karácsonyt.