Persze, én még fiatal vagyok és hetyke, majd nekem is lesz, ha idősebb leszek, mindenféle nyavalyám. És akkorra biztos majd szeretek is arról mesélni, ha lesz blog, akkor itt, ha nem, akkor az SZTK-váróban.
Szombat esti láz és pokoli torokfájás után ma elmentem az orvoshoz, adna már valamit, bármit, mert beszélni alig, nyelni sehogy, úgyhogy csak nézem, ahogy a remekjó palacsintatorta lassan eltűnik a hűtőből, mert nekem nincs kedvem enni belőle, annyira fáj a nyelés.
Persze, tudtam én, hogy nem lesz ez rövid, vittem is könyvet, de azért reggeli nélkül mentem, ááá, max. egy óra, fél 10-kor már ehetek is, feltéve, ha kaptam valami nyeléskönnyítőt.
A könyvet egy óra alatt kiolvastam, aztán jött a Patika magazin a kisasztalról, pedig arra csak ritkán fanyalodom, mert nem akarom tudni, milyen randa betegségeim lehetnek még, azt is átolvastam (igazán megnyugtató, hogy a mell daganatos megbetegedése hazánkban minden tizedik nőt érinti), aztán nem maradt más, csak ablakon kibámulás, és a váróban ülők beszélgetésére való kényszerű odafigyelés. Pedig igazán nem akartam, mert a hölgy, aki előttem pár perccel érkezett, másfél órán keresztül mesélte a barátnőjének a térdsérülése történetét, következményeit és gyógymódját. Megtudtam továbbá, hogy a hölgy már fél éve van betegszabin, és a kényszerű semmittevéstől nyolcvan kilósra hízott, holott azelőtt csak 75 kiló volt, ezért most odafigyel az étkezésére. Nem, azt nem mondhatni, hogy fogyókúrázik, csak éppen odafigyel, a reggelit szeretné kiiktatni, de azt nem tudja, mert korán kel, úgyhogy legtöbbször eszik egy zsömlét, kis tejeskávéval. Aztán 2-3 óra felé ebédel, no akkor sem pakolja púposra a tányérját, csak épp, hogy jóllakjon, aztán este már legfeljebb egy almát, de még így is csak 2 kilót sikerült leadnia. Egyébként a kórházakban az állapotok borzasztóak, az ambuláns rendelésen szintúgy, az ápolók ímmel-ámmal végzik a dolgukat, vagy amúgy sem, hát csoda, ha a hölgy már fél éve nem tud meggyógyulni? Egyébként a férje is beteg, le fogják százalékolni, de nem tudtam meg, mi a baja, mert megjött a hölgy másik barátnője, akinek elölről kezdte a történetet. Van az úgy, hogy próbálok nem oda figyelni, de muszáj, mert mi másra tudnék figyelni, baszki, és amikor rátért arra, hogy a kényszerű semmittevéstől nyolcvan kilósra hízott, holott azelőtt csak 75 kiló volt, akkor már én is el tudtam volna mesélni, hogy azért a hölgy nem fogyókúrázik, éppen csak odafigyel az étkezésére, a reggelit szeretné kiiktatni, de nem tudja, nem lehet kiiktatni, nem lehet kiiktatni. A végén már csak azért szurkoltam, ne jöjjön még egy barátnő, és ne kezdje megint elölről az egészet.
Két és negyed órán át ültem a váróban étlen-szomjan. És a hölgy ráadásul selypített.