Mai meglepetésem volt. A férjem - úgy is, mint értelmi szerző - az égvilágon semmit sem volt hajlandó elárulni arról, hova megyünk. Még azt sem, hogyan öltözzek. (Na de mégis: farmer? szoknya? járkálós vagy csinos cipő?)

Egyszerűen csak fogtuk magunkat, és elindultunk be a városba. Csak annyit bökött ki, az Andrássy út környékén lesz. Le is parkoltunk a Damjanich utcában, kiszálltunk, mire bejelentette, hogy a 38. szám alatt van, amit keresünk. Sétáltunk néhány sarkot, és megpillantottuk a 38-as házszámot. Átlagos kapualj, semmi extra. Azazhogy, mégis. Egy szép veretes táblára ki volt írva, hogy dr. Nemtommilyen Kálmán nőgyógyász, II. emelet 22-es ajtó. Ajaj, ijedtem meg egy kicsit, és feszítettem meg minden izmomat, ez meg miféle vicc, de aztán kiderült, nem a kapualjban van, hanem öt méterrel arrébb. Ott volt kitéve a fenti tábla, hogy Cat Café, és hogy csengetni kell annak, aki be akar menni.
Be is csengettünk, és odabent máris egy macska fogadott (no meg szimpatikus felszolgáló, de őt csak másodikra vettem észre). Egy fehér cica heverészett a lépcsőn, őt kellett kikerülni a bejutáshoz. Odabent két terem, nem túl zsúfoltan berendezve, egyikben hagyományos székek-asztalok, másikban ülőpárnák és kanapé. Alig néhány vendég (két asztalnál külföldiek), és minden, de minden cicából: szobrok, képek, könyvek, újságok, párnák. No és a fő attrakció: 3 élő, igazi cica. Szemlátomást megszokták már a helyzetet, hogy minden vendég cicceg nekik, fényképezi, simogatni próbálja őket, és csak akkor mutattak különösebb érdeklődést, ha finom falat érkezett valamelyik asztalhoz. Abból próbáltak csenni, de a felszolgáló elhessegette őket. Egyébként fel-le járkáltak, eszegették a nekik kikészített száraz eledelt, egymással játszottak, vagy csak simán nézelődtek.
A tarifa a következőképpen néz ki: egy órás tartózkodás 1350 forint, ebben benne van a korlátlan italfogyasztás (kávé- és teakülönlegességek, rostos üdítő; mást nem tartanak), és egy szelet sütemény. (Finom volt, és ha valaki éppen nem kéri, becsomagolják, mivel benne van az árban.) No meg korlátlan cicázás. Oldalt a polcokon kártyapakli, marokkó, egyéb társasjáték; szemlátomást hosszabb távú maradásra vannak berendezkedve. Egy lány pl. leckét írt a kanapén, egy pár kártyázott egy másik asztalnál. Mi a párizsi utunkat tervezgettünk. Vagyis, én kisírtam, hogy legyen ez a karácsonyi ajándékom, ne költsünk vagyonokat parfümre-ingre-könyvre, hanem tegyünk félre erre pénzt, és erre kérjünk a szüleinktől is, hogy el tudjunk menni jövő január-februárban egy hosszú hétvégére Párizsba. Mióta megnéztem Woody Allen Éjfélkor Párizsban c. filmjét (no meg, mióta jártam Provence-ban), minden vágyam Párizs. Közben nézegettük a cicákat, akik jöttek-mentek, mosakodtak, játszottak, nézelődtek, nem zavartatva magukat tőlünk. Azt is hagyták, hogy megsimogassam őket, igaz, nem sokáig. Nem is nagyon erőltettem.
(A mosdó is teljesen rendben volt. Volt egy nagy doboz macskaalom az egyik sarokban, egy cicamintás függöny mögött. Oda lehetett pisilni, csak külön figyelmeztetett a pincér, ne felejtsük el elkaparni magunk után.
Csak vicceltem.)

Bájos volt a hely, kellemes és barátságos.
Nem kérdeztem, de gyanítom, kutyásokat nem engednek be.