Csak dióhéjban, mert Attila holnapi prezentációjának ősbemutatóját kell végighallgatnom. Ugyan ennél jobb szerepjátékot is el tudnék képzelni ma estére, de ha ez jutott, hát ez lesz.
Voltam ma fogorvosnál, és, hogy meglegyen a közérdek, meg a társadalmi felelősségvállalás, erre biztatlak benneteket is. Évente kontroll a fogorvosnál. Mert megérdemled.
Persze, mikor várok a váróban a fúró fúrását hallgatva, vagy mikor már felmászom a székbe, és a doktornéni elém köti a partedllit, átfut az agyamon, hogy ezt meg minek kellett, nincs ugyan semmi bajom, de biztos talál valamit, aztán tömés lesz, húzás, gyökérkezelés, meg egyéb borzalmak, előtte szuri, utána 3 órás zsibbadás, és az orális tevékenységektől való megfosztódás egész estére. Brrr. Kell ez nekem? Hát behunyom a szemem, kitátom a számat, visszafojtom a lélegzetemet, és várok. Kaparászás, kocogtatás alul-felül, aztán a varázsszó: minden rendben, találkozunk egy év múlva. Juppié!!! Úgy iszkoltam ki, hogy a TAJ-kártyámat majdnem ott felejtettem.
A kell ez nekem kérdése tegnap is felmerült kirándulás közben. Vasárnap regenerálódtunk, aztán Legeslegjobb Bnő rábeszélt, menjünk velük hétfőn kirándulni Dömösre. Megmászunk egy hegyet, nem nagyot, a csúcson nyársalunk, jó lesz. Nohát, menjünk. Ugyan nem túráztam évek óta, sportot meg csak hiúsági szempontból űzök (és gyakran elbliccelem), de sebaj, a sün vagány, nem riad meg egy kis sétától az erdőben. Na hiszen! Mikor megérkeztünk, még békés, lájtos kirándulásnak indult, beugrottunk egy kocsmába pisilni, meg, ha már kocsma, hát toljunk be egy sört is, "egy lemegy", ahogy Bnő pasija szokta mondani, ez lett később a nap szlogenje. Akkor még viccelődtem, nah, megjöttünk Dömösre kirándulni, aztán ülünk a kocsmában, Bnő meg Attila nyerőgépeznek, és isszuk a sört. Aztán nekivágtunk a hegynek. Én már a hegyhez vezető úton elfáradtam, de ezt betudtam a tűző napnak, no, majd az erdőben, gondoltam naivan. Nos, valóban, az erdőben kellemes hűvös volt, ellenben igen kellemetlen emelkedők. Nekiálltunk mászni fölfelé, a bugyimból is folyt a víz, közben persze nevettünk nagyokat, már amikor épp kaptam levegőt. Kérdezgettem is sűrűn P-t, Bnő pasiját, messze vagyunk-e még, mire ő mindig azt felelte, ennek a szakasznak vége, és akkor mindjárt jön az emelkedő, a végén jeleztem is, hogy egyre kevésbé vagyok vevő a humorára, bár amúgy szeretem. P. azzal próbált biztatni, gondoljak arra mászás közben, hogy a tetőn lesznek sünik is, de én mondtam, biztos nem, mert a süniknek van eszük, nem másznak ilyen magasra. Attila megkérdezte, hogy hívják a hegyet, amit megmászunk, mivel egyikünk sem tudta, így megegyeztünk, a hegy neve "a kurva anyját annak, aki idehozott" lesz, mert valszeg ez a mondat hangzik el leggyakrabban a megmászásakor.
Végül aztán felértünk, a csúcson raktunk tüzet, sütöttünk szalonnát, megittuk a maradék söröket (hogy ne kelljen lefelé is cipelni), aztán megindultunk lefelé. Nem is az úton mentünk, mert P. tudott egy jobb útvonalat, bokáig gázoltunk az avarban, aztán nagy nehezen csak elértük az aszfaltot, huh. Némi izomlázzal megúsztuk. Meg a tanulsággal, hogy legközelebb mi szervezzük a kirándulást...
K.