Szombat reggel. A kedvenc napom a héten. Ülök a kanapén a laptoppal, a kengurus bögrében tejeskávé helyett most frissen facsart zöldség-gyümölcslé. (A kávéról a léböjtkúra alatt leszoktattam magam, és azon vagyok, ne szokjak rá még vissza. Bármikor vissza tudnék, mert imádom, de a végén már napi 4-5 kávét megittam - ebből kettő esett jól - és teljesen immúnissá váltam rá. Jó, ha ürül a szervezetemből a koffein, nem beszélve a tejről.) A férjem még alszik, én blogolás közben a bevásárlólistán gondolkodom, és a menüt tervezgetem. Ha felébred ő is, kiabálni fog, hogy "Macska!", én bemegyek hozzá és bebújok mellé. Aztán majd felkelünk, csapunk egy gyors takarítást, és irány a piac. Imádom. A savanyúságos néni savanyúságait és a szép nagy tojást, a tejes néni házi tejföljét, a zöldséges néni zöldségeit és gyümölcseit. No meg a lángost! A legfinomabb, amit valaha ettem.
Ez eddig ugyanaz. Ilyen régen is volt. De mégis, változott valami bennem. Talán jobban tudok örülni. Talán jobban benne tudok maradni. Valami megváltozott. Mintha jobban be tudnám fogadni az életet. Nem csak mintha. Határozottan növekszik bennem az (élet)örömre való képesség. Jihii! Világosabbak a színek, ragyogóbbak az árnyalatok. Az élet szép. És ez most belső tapasztalás.
No és az álmaim. Eltűntek pár napja a nyomasztó álmok, amelyek hónapok-évek óta kísértek. Sokszor magára az álomra nem is tudtam visszaemlékezni, csak arra, hogy nehéz volt, és rossz hangulatban ébredtem. Az elmúlt héten csupa-csupa pozitív álmom volt. Csak mozzanatokra emlékszem, de mindnek az élethez, az örömhöz, a töltődéshez, a nyugalomhoz volt köze. Egy kép be is ugrik, állok egy körben és töltődöm életerővel. Ilyet mintha kétszer is lett volna.
Úgy tűnik, megtaláltam a hiányzó kulcsot az élethez. Kicsit még óvatosan mondom, mert, ugye, csak egy hete, és a pesszimista énrészem kicsit lehűt. De most nem adok neki fókuszt.
Éljen az élet!
Szeretet és hála van bennem mindezekért!

(A kép forrása:www.magyarhirlap.hu)