Másfél hét vekengés, nyüffögés és tanácstalankodás után végre megértettem valamit abból, mi most a legpraktikusabb számomra. 
Évek óta vágyom arra, hogy pár hétig lazíthassak. Ne kelljen semmit sem csinálnom - és itt a hangsúly a kell-en van. Hogy végre úgy tehessek és azt, amihez kedvem van. Ha akarok, olvasgathassak a kanapén egészen sötétedésig. Vagy süthessek kenyeret, teasüteményt, és minden nap friss vacsorát készíthessek. Vagy egy tejeskávé mellett délig írhassak Bernyát a laptopomon az ágyban. Legyen végre időm.
Most lett.
Az első két hétben nem tudtam vele mit kezdeni. Rohangáltam, programokat szerveztem, ide-oda kapkodtam. Hasznosnak kellett éreznem magam. Önigazolást, hogy oké, hogy én most csak itthon vagyok, de azért mennyi mindent csinálok, lám, lám. Szerveztem gyorsan két csoportot (az egyiket meg is tartottam). Minden nap találkoztam valakivel. Aztán ágynak estem egy jó kis torokgyulladással, két napig mozdulni sem tudtam. Volt időm elmélkedni, miközben néztem a plafont s a férjemnek teáért nyöszörögtem. Átgondoltam, hogy íme, végre megadatott, amire évek óta vágyom, s most elszabotálom az egészet. És hirtelen megértettem, hogy épp itt az ideje, hogy kezdjek valamit az élet adta lehetőséggel. Mikor már fel tudtam ülni, gasztroblogokat olvasgattam, meg háztartási tippeket, és körvonalazódott bennem, hogy szeretnék egy nagy, egyetemes, világméretű nagytakarítást és szelektálást a lakásban. Először a konyhában - átvizsgálom az összes konyhai eszközt és kialakítok egy praktikus rendet. Amit nem használok, mehet a gardrób mélyére. Aztán jöhetnek a szekrény tetején porosodó lekvárok, és ti, polcok sötét mélyén bujkáló ellenforradalmár konzervek, reszkessetek! Tisztára mosom a hűtőt, átválogatom a fagyasztós rekeszt, és tornasorba állítom a lisztes zacskókat. Számba veszem a müzliket, magokat, évek óta hontalanul hányódó fűszereket. Nagy tál friss citromot akarok a konyhapultra! Aztán jöhet a fürdő. Sminkek, arckrémek, szépészeti szerek alapos és kimerítő szelektálása. Jaj a két éve nem használt, beszáradt szempillaspirálnak, tubus alján megbújó maradék kencének! S ha ez megvan - jöhet a ruhásszekrény! Göncök, hacukák, rongyok - mind megmérettetnek. Azzal nem értek egyet, hogyha valamit két évig nem veszek fel, akkor azt hajítsam ki (hordtam már 5 évvel ezelőtti farmert és remek volt), de az elnyűtt, kibolyhosodott, foltos daraboknak menniük kell. Az éppen nem aktuálisak pedig a szekrény sötét mélyében fogják várni, hogy hízzak vagy fogyjak 2-3 kilót. (Természetesen fogyás van betervezve, na de ember tervez, étvágy végez.) De jó lesz! Holnap kezdem (ha fel tudok reggel kelni). És úgy hiszem, ez a lelkemnek is igen jót fog tenni.
Aztán elkezdtem tornázni (a vizsgaidőszak véghezvitte a maga pusztítását, brr, ne is beszéljünk róla), heti háromszor, reggeli előtt (mert akkor esik a legjobban) remek Rubint Réka programra. Igaz, a hangot legszívesebben levenném, viszont az edzés kőkemény, már a harmadik után éreztem a változást. (Edzőterembe most nem járok, hogy arra se költsek, futáshoz meg nem vagyok elég elszánt - kifog rajtam az eső.) Kétnaponta lesétálok a zöldségeshez, mindig csak annyit veszek, amit éppen megeszünk (hogy semmit se kelljen kidobni) és alig várom, hogy beülhessek a könyvtárba mesekönyveket olvasgatni. Esténként viháncolva fogadom a férjemet, mert jó napom volt, és amikor fáradtan lerogy a kanapéra, elé teszem a vacsorát és dorombolok neki.
Hát ilyen ez most. Maga a Paradicsom. Igazi kegyelmi állapot. Végtelenül hálás vagyok érte.
Közben meg készítgetem elő életem első könyvkiadását - de ezt majd nemsokára, ha sikerül megegyeznem a grafikussal.