" Lesz öröm: alunni se tudnak az éjjel;
Kinálják erősen káposzta-levéllel."

Netenböngészés közben láttam egy eladó hosszúfülű sünpárt. El is kezdtem rágni Attila fülét, hogy vegyük meg őket, mert 3 sün, az 3x annyi élmény, és hátha a Boldizsárnak is jót tenne a társaság. Attila azonban nagyon nem akarta, csupán abba egyezett bele, ha idén is találok segítségre szoruló sünit, befogadhatjuk. Erre én teljes harci dízsbe vágtam magam (értsd: felöltöztem jó melegen, magamhoz vettem egy zseblámpát, no meg egy pár munkavédelmi kesztyűt), és indulhat a sünvadászat! (Tavaly ősszel is többször indultam sünkeresni, de eredménytelenül.) Körülbelül 10 perc séta után (a környékünkön mindig látni nyáron süniket) Attila kiszúrt egy barna halmocskát, amire én azt hittem, földkupac, és simán továbbmentem volna, ám Attila ragaszkodott hozzá, hogy közelebbről is megnézzük, és lám, neki lett igaza, mikor odaértünk, a képen látható sünikét világította meg a zseblámpánk:) A fotón épp mérlegelést örökítettük meg.
Kissé már be volt lassulva (megkezdődött a hibernációs folyamat, melynek első jeleként a sün belassul, és szokatlanul enervált lesz), így békésen tűrte, hogy a kezembe vegyem. Tessék-lássék összegömbölyödött, tán csak azért, mert mégis milyen lenne összegömbölyödés nélkül tűrni, h megfogom, aztán inkább hasra feküdt a tenyeremben, és élvezte a kesztyű melegét. Egész hazaúton meg sem moccant. Otthon aztán mérlegre tettük, 40 deka, és innen kezdődött a dilemma. A szakirodalom szerint 60-70 deka az alsó határ, amely súly el kell érnie egy süninek ahhoz, hogy biztonságosan kitelelhessen. Két verzió merült fel. 1. Magunknál tartjuk 2-3 hétig, etetjük, és meglátjuk, mennyit tud ennyi idő alatt magára szedni. Ezzel azonban több gond is van. Ha fel is hízik, mondjuk, 60 dekásra (bár eleve kétlem, hogy képes lenne néhány nap alatt a testtömege 50 százalékát magára szedni), akkor is még csak alulról fogja nyaldosni a minimum kitelelési súlyt. És november közepén már igencsak necces elengedni, mikor odakint már igen-igen cudar idők járnak.
2. Télire befogadjuk, jól tartjuk, aztán áprilisban szabadon engedjük. Én - többszöri átgondolás után -  ezt a verziót támogatom. Rosszat nem teszünk neki, és ez a megoldás biztosabb. Nagyon nehéz döntést hozni, hogy a süninek a lehető legjobb legyen. Korábban az ilyen projektekben mindig voltférj volt a döntéshozó, most azonban én avanzsáltam döntéshozóvá, rajtam a felelősség. És korábban ő koordinálta a sün befogadása körüli teendőket, ez viszont most teljesen rám marad, Attila erkölcsileg és tettleg támogat, de a  teendők átgondolása az én projektem. Tanácsot szívesen fogadok - de ne olyat, h vigyük az állatkertbe, mert vittem én már állatkertbe sünit, és nem az elvárt módon bántak vele. TUDOM, hogy a sün védett állat, és épp az a célom, hogy megvédjem az éhenhalástól. Ha minden rendben lesz vele, tavasszal elengedjük.
A teendők pedig a következők. Egyelőre az erkélyen van, mert, minden vadon élő sün, tele van kullanccsal, bolhával, így holnap délelőtt bolhairtás, napközben kipotyognak belőle a látványságok, aztán este behozzuk a melegbe. Dobozt kell neki keríteni, meg helyet csinálni a lakásban, és 1 hónapig karanténban lesz, nem engedjük össze a Boldival, nehogy elkapjon tőle vmi betegséget. Aztán össze lehet őket ereszteni felügyelettel, hogy mit szólnak egymáshoz. Erre nagyon kíváncsi vagyok. Hátha összehaverkodnak. Szaporodni, gondolom, nem fognak, mert más fajták. Holnap bolhairtáskor megpróbáljuk megállapítani a nemét, aztán nevet adunk neki. Aztán lehet, h cikizni fogják egymást, a Boldi majd azt mondja, "jé, egy feka!", az európai meg azt, hogy "mekkora füled van már neked, vazze!".) Ha megnézitek a két képet, elég látványos a két sün füle közti különbség:)
K.