No és mi kell a nőnek?

Előrebocsátom, nem vagyok harcos emancipunci. Sőt, mondhatni, kissé konzervatív is. A férfi legyen férfi (a krumplileves meg krumplileves), hozzon döntéseket, aztán álljon ki mellettük, legyen olyan, akire fel lehet nézni, hozzon virágot, védjen meg, és hetente legalább háromszor este 9 és 10 óra között igenis domináljon le. Node azért ez mégiscsak sok. A papír alapú és elektronikus női magazinok telis-tele vannak olyan témájú cikkekkel, hogyan tartsuk meg a pasit, mit tegyünk és mit ne, hogy mellettünk maradjon/újból belénk szeressen, hogyan kényeztessük, hogyan szerezzünk neki örömet stb, stb., egyszóval hogyan érjük el, hogy úgy érezze, a seggéből süt a nap, ugyane helyről fúj a passzátszél, és e naprendszer körül forog egyébként is az egész világ. Ha mindezt jól csináljuk, akkor talán elérhetjük azt a hőn áhított célt, hogy a pasi, a kiválasztott, kegyeskedik velünk maradni, akár hosszabb időre is. Egyes cikkek nem átallanak pontokba szedni, mit tegyünk, vagy épp mit ne, amúgy is visítani tudok a pontokba szedett gyorstalpalóktól, még szörnyűbb, ha az eredményt 10 napon belül ígérik.
Az ember 25 éves korára már túl van jó néhány női magazinon, ha álmából ébred is, el tud sorolni 10 ilyen jótanácsot, pl., hogy tanuljuk meg a foci/póker/hoki szabályait, és ezzel villantsunk, vagy masszírozzuk meg, meg menjünk el inget venni helyette, hogy megkímélődjön a vásárlás okozta frusztrációtól, és miközben a számítógépes játékával lövöldözik, simogassuk kis buksi fejét, milyen ügyes is ő (közben persze ne felejtsünk el hozni neki egy sört). Van 2 jótanács, amitől különösen ki tudok akadni. Az egyik, hogy otthon is legyünk csinosak, ápoltak, vonzóak. Meggyőződésem, hogy senki nem rohangál otthon kitérdelt mackóban és kinyúlt pólóban, és a fokhagymaszagú nájlonotthonka is már legfeljebb a kabarétréfákban fordul elő. Nyilván az ember otthonra nem sminkeli ki magát, és nem is vesz tűsarkút (vagy ha igen, akkor aznap este nem lesz gond a kapcsolattal), de a nők nagy része gyárilag van olyan igényes, hogy e buktatókat elkerülje. A másik, mikor próbál meggyőzni a cikkíró arról, hogy a férfiaknak több igényük van a szexre, ezért aztán többször kell engedni nekik, mert különben máshol fogják keresni, amit otthon nem kapnak meg. Nos, szerintem az igények tekintetében mindenképp egyenrangúak vagyunk. A fejfájós feleség figurája már a múlté. (Feltéve, ha létezett egyáltalán.) Ha egy nő hisztis, akkor annak egy oka lehet: nem dugják rendszeresen. Aki nem hiszi, járjon utána.
Persze, alapvetően nincs is ezzel gond, kényeztessünk csak a férfiakat, mert szeretjük őket, a bökkenő csak az, hogy nem emlékszem, olvastam-e valaha is férfiaknak szóló cikket hasonló témában. Mert jó lenne, ha valamennyire a kölcsönösség elvén működne a dolog, én megteszem ezt, a pasi cserébe megteszi azt, és ez mindkettőnk kölcsönös megelégedésére szolgál. Nem olvasom megveszekedett szorgalommal a férfimagazinokat, de jó néhányat átlapoztam már, vannak benne jó nők félig vagy teljesen pucéran, meg autók, meg nők, meg autók, meg nők is. Egyszer elszántam magam, hogy elolvassak egy cikket, asszem, tán az FHM-ben, úgy kezdődött, hogy „múzeumba normális esetben csak akkor mész, ha ott még nem szexeltél a csajoddal”. (Hm, tipikus alacsony példányszámú értelmiségi rétegmagazin.) Hogyan tedd boldoggá a csajod-témakörben viszont még nem találtam írást. Felhorgadt bennem a gyanú, lehet, hogy tán nincs is ilyen?! Jaj-jaj, segítsünk a sötétben tapogatózó férfiaknak!
Íme, a lista, a teljesség igénye nélkül. Semmi irreális. Például nem kérjük, hogy zavarj el vásárolni, de előtte nyomd a kezedbe a hitelkártyádat a hozzá tartozó PIN-kóddal. Ha ezek betartatnak, a párkapcsolat 180 fokos fordulatot vesz – már pár nap elteltével!
1. Szexelj a nőddel rendszeresen. Hidd el, nemcsak neked lehetnek mennyiségi és minőségi igényeid.
2. Mutasd ki, hogy szereted. Ennek ezernyi kreatív módja van. Vigyél neki virágot (hacsak nem allergiás rá), meg bonbont (ehhez találd meg azt a ritka pillanatot, mikor épp nem fogyókúrázik). Néha vidd el vacsizni/borozni, olyankor sugdoss szerelmes szavakat a fülébe (ha nincs ötleted, az internet erre is jó). És akkor még mindig csak a kommerszebb megoldásokról esett szó. Lehetőségeid határtalanok.
3. Figyeljél rá oda. Vedd észre, ha baja van, hallgasd meg, és ne adj neki feltétlenül jó tanácsokat. Néha tényleg elég, ha csak meghallgatod.
4. Ha a kapcsolat kezdetén tetszett, hogy csinos, jól öltözött, tetszeni vágyik, ne csodálkozz, ha ez kapcsolat során sem változik. És örülj, ha mindezt nem neked kell finanszírozni.
5. Tartsd tiszteletben a hobbiját/a barátait/az anyját – elvégre te is ezt várod tőle.
6. Amikor félőrülten kering a mosógép, a mosogató és a porszívó között, akkor ne kiabálj ki neki a tévé elől, hogy anyukám, hozzál már egy sört.
7. Ha ruhavásárlásból hazatérve büszkén mutatja legújabb szerzeményét, lelkesedj. Azér vette.
8. Tartsd észben az évfordulókat, és egyéb, dátumhoz köthető ünnepeket. Csak az övét kell, minden mást megjegyez ő.

 Úgy lett volna jó, ha eljutok 10 pontig, de most csak ennyi sikeredett. Hozzátenni ér, elvenni belőle nem:)

E.Manci:)