A pénteki sokk megtette a hatását. Vasárnapra kitaláltam, márpedig jónő leszek, ha a fene fenét eszik is, én diétázni fogok. (Brr, még leírni is szörnyű!) Mármint, természetesen hétfőtől. (Minden fogyókúra hétfőn kezdődik. Amit október-november körül határozok el, az jellemzően jövőre.) Úgyhogy, belevágtam. Isten őrizz, hogy fogyókúrás bloggá alakítsam a blogot, azoktól hülyét kapok, de azért egyszer, csak egyszer leírom, milyen is az.
Bár rutinos fogyózónak számítok, mostanában, mióta tartom a súlyom, inkább csak az "odafigyelek arra, mit eszem" megy (azt mégiscsak jobb kimondani, mint hogy fogyózom). Mint rutinos, nagyjából betéve tudom az összes diétát (ez nem egy fogyókúrás blog, úgyhogy diétaleírásokat ne is keressen senki), meg mindenféle, a diétákhoz kapcsolódó trükköket.
Nézzük hát.
A fogyókúra 3 pilléren nyugszik:
1. Diéta
2. Sport
3. Pozitív gondolatok.

Nos, az első kettővel a világból is ki lehet kergetni (hogyisne, egy bikát!), ezek már majdnem olyan szörnyűek, mint a szexmegvonás, még szerencse, hogy a szextől nem kell tartózkodni a fogyókúra ideje alatt. Mivel B. is fogyózásra adta a fejét, aki szintén
bika, ma sorsközösséget vállaltunk, és megbeszéltük, mennyire rossz nekünk. Ha valaki nem tudná, a bikák a következő tevékenységeket szeretik: evés, ivás, punnyadás (ágyban, napon, praktice bárhol), szex, meg némi egyéni variancia (én pl. olvasni és barátozni is szeretek), szóval, ilyen preferenciák közé meglehetősen nehezen fér bele a fogyókúra.
Én úgy határoztam, a nasit fogom korlátozni, (mást nem is nagyon tudnék, mert általában nem eszem sokat, de az legalább legyen finom!). A siker érdekében tegnap befaltam egy jó nagy adag tortilla-chipset (salsa-szószba mártogatva, persze), csakhogy másnapra már ne legyen, és ne veszélyeztesse a fogyókúra hatékonyságát. A baj az, hogy már mártogatás közben elszontyolodtam, mikor belegondoltam, hogy ilyen finomat holnaptól már nem ehetek. És egyáltalán, egészen nekikeseredtem, hogy diétázni kell, és nem kaphatok be mindig mindent, amit csak megkívánok. (Hmm...)
A sport meg hát, eh, hagyjuk. Az egyetlen, amire rá tudom venni magam, az a torna (kéz- és lábsúlyokkal), meg az a leghatékonyabb, jobb, mint a kardió, legalábbis nekem jobban bevált. Fütyülök én az állóképességre, csak nézzek ki valahogy! Ahhoz meg zene kell, méghozzá jó és motiváló. Először a kedvenc zenéimmel próbálkoztam, de az nem működik, mert attól rögtön táncolni kezdek, ha nagyon bepörgök, még énekelek is, az meg senkinek sem jó. Ha nagyon belejövök, akkor meg azon kezdek agyalni, kivel és hova kellene menni bulizni (apropó, rég voltunk!), a tornának meg lőttek. Így aztán letöltöttem tornázós zenét -a fene tudja, milyen stílus az! - szóval 2 Unlimited, Dr. Alban, U96, arra aztán lehet küldeni. Nyuszinak is mutattam, ez volt a vagány '92-93-ban, amikor Nyuszi meg sem született, én meg épp hogy csak elkezdtem zenét hallgatni. És igen, ma délután hazajöttem, és munka után, fáradtságom dacára, nekiláttam a tornának. Én nem értem. Ezt egyesek élvezni szokták. Én csak addig, amíg nem fáj, vagyis csak minden gyakorlatból az első néhány ismétlést. Utána rémes. És ezt mindig, heti háromszor? Jáj.
A pozitív gondolatok. Az a legkönnyebb, különösebb erőfeszítést nem igényel, és megvonással sem jár. Pontosan nem tudom, hogy működik fogyókúra esetén. Mindenesetre olyanokat találtam ki magamnak, hogy nekem a sors bizonyára kárpótlásként adott nagy ciciket, mivel nem vagyok magas és hosszú combú. Ez jó lesz?

És meddig fogom én ezt bírni? Délután 3-kor átsomfordáltam B-hez, és megkérdeztem, hogy látja, fogytam-e már. Ő megnyugtatott, hogy igen. Akkor jó. Csak így tovább, Sünibaba!

K.