Egészen véletlenül jutott eszembe, hogy ma van. Tán arról, h szinténbölcsész E-vel arról beszélgettünk hazafelé, kinek mi a kedvenc könyve. Hajaj, még egy ilyen utálatos kérdést! Se kedvenc íróm, se költőm, se könyvem, se versem nincs. Mert ha egyet kijelölök, rögtön eszembe jut, hogy na és az a másik, meg a harmadik. És mi van, ha mégiscsak van kedvenc könyvem, csak még nem olvastam? Meg hát, ha olvasok egy jó szöveget, rögtön az lesz a kedvencem, míg el nem olvasom a következő jó szöveget.
Bár, már tegnap lehetett valami a levegőben. Apuéknál voltam, és Apu meg Andi kérdezgetett, melyik magyar költőről mi a véleményem, meg hogy van-e kedvencem. Hát, hogy lehet erre válaszolni? Főleg, ha mégiscsak magyartanár az ember. Akkor aztán már nagyon meg van okosodva irodalom-témakörben. És kell olyankor mondani okosakat, bölcsészeseket, eredetieket, nagyszerűeket. Az meg, ugye, nem mindig megy...
A versekben az a legjobb, hogy lehet őket idézni. Közös, kollektív tudatból. És hogy szépek. Egyszerűen csak szépek. Nem is kell rajtuk gondolkodni sokat. Elég csak érezni néha. A befogadás valahogy nem az értelemmel történik meg. Vagy nem csak.

Azt hiszem, mégiscsak Radnóti a kedvencem. Vagy Kosztolányi? Nem, Radnóti. E kettő között sosem tudok dönteni. Vagy Arany János? Vagy Juhász Gyula? Vagy Ady (de csak bizonyos versei, de azok nagyon?) Fiatalabb koromban hogy szerettem a Pogány köszöntőt meg az Újmódi pásztorok énekét! Aztán később a későbbi verseit is Radnótinak.

Meg kéne ide valami idézet is. Ha már. No igen. Olyan sok mindent elmond valakiről, mi a kedvenc verse. És ahogy ideírnám, máris megbánnám, jaj, mégsem ezt kellett volna, hanem emezt vagy amazt... Eh. Legyen akkor Radnóti egyik korai szerelmes verse, még 1927-28-ból. Címe sincs, egy ciklusból a negyedik darab.

"Sok szerelmes éjszakán égették

tested dombjai az arcom bőrét
és sok éjszakán égette gyulladt
arcom a tested érzékeny bőrét...
akkor csak ez az izzás volt, ez a
sötét nagy izzás és hogy messze vagy
most fojtott illatát is érzem a
szerelmünknek...
jázmin illatuk volt az éjeknek,
a tested is jázmint lehelt, mint a
fehérvirágú bokrok, tavaszi
fülledt éjszakák...
de elmúlt, elmúltak a lihegő
csókok, melyek párája most tudom,
hogy jázmint lehelt és hogyha később
tavasszal érinteni akarom
a tested, vagy csókolni akarom
a szájad, csak egy fehér virágra
kell hajtanom emlékező fejem
és egy bokor illatát kell mélyre
szívnom, és újra itt vagy és újra
megölelem, fehér, dombos tested,
amelyen annyiszor pihent elfáradt,
szegény ráejtett fejem..." 

Meg az összes többi, ami kimaradt, és szintén a kedvenc versem...

(Ha esetleg van valakinek kedvenc verse, megtenné-e esetleg, hogy megosztja velem? Legalább a címét és a költőjét, h rákereshessek.)


Eh, ide írhattam volna a Hajnali részegséget, meg a Párisban járt az Ősz, vagy a Kocsiút az éjszakában, vagy valamelyik Anna-vers, vagy mittudomén. Meg nem is egész verse, csak verssorok... Mindegy már. Legyen akkor ez a vers. Csudaszép, nem?

K.