Csak gyorsan, gyorsan, mert 6-kor megyünk sörözni. Úgy tűnik, az esti orbáncfűtea-adagot esetenként ki lehet váltani sörrel vagy koktéllal (szombaton Jägerrel), igaz, hosszútávon nem hatásos, ám rövidtávon annál inkább. És finomabb is.
Hétfőn Attila anyukájával kávéztam (jól éreztem magam, amúgy is, a jó anyós nagy kincs, meg kell becsülni), tegnap kolléganőkkel koktéloztam, ma haverokkal sörözöm - ám sajnos ez a remek sorozat holnap megszakad. Holnap délutánra is van programom, de kevésbé kellemes: bejelentkeztem a nőgyógyászhoz.
Haj-haj. Na, nincsen semmi baj, és épp ez a baj, h épp ezért már jó rég nem voltam. Mert hát, utálom, ha nőgyógyásznak (ki szereti?), és ha nincs semmi bajom, akkor sumákolok, hogy persze, nemsokára elmegyek, mondjuk jövő héten, na, ez megy már két és fél éve. Hát most a sarkamra állok. Menni kell, menni kell. Évente a nőgyógyászhoz. Mert megérdemlem.
El is oszlatnám azt a - nyilván, csak egyes pasik körében - közkeletű előfeltevést, miszerint az nekünk jó. Nos, nem. A nőgyógyászásban semmi izgató vagy jóleső nincsen. Semmi az égvilágon. Egyáltalán. Néhány fiúismerősöm például ezt hiszi.  (Olyat is hallottam már, hogy hát ugyanaz a testrész. Hát bazmeg, kisapám, neked jó, ha a fűzős-magas szárú cipős, fehérköpenyes, 120 kilós SZTK-nyanya egy fehérre meszelt-csempézett, kórházszagú szobában, gumikesztyűt csattogtatva, a vizsgálóasztalon húzogatja a farkadat? Na ugye! Pedig ugyanaz a testrész. Csak, hogy úgy mondjam, más a befogadói szituáció.)
Nos tehát, elszántam magam. Nem volt egyszerű. Már a telefonálásnál ideges voltam, pedig akkor nem is kell szétrakni a lábamat. Mjudti orvosához megyek, aki már szinte BEKÁJ-doktorbácsi lett, mert Á-n kívül mindenki odajár. Mjudti és B. szerint jó orvos. Lehet. De sajna nem ránézésre diagnosztizál. Attól tartok, nem fogom megúszni a vizsgálatot. Vigasztal, hogy hallottam már olyan nőkről, akik túlélték. Nem is kevesen. Talán én is túl fogom.

Először 19 évesen voltam. A szokásos elbeszélgetést követően a doktorbácsi nekilátott a vizsgálatnak. Lerítt rólam, borzasztóan félek és meg vagyok szeppenve. Meg is kérdezte (szimpatikus vót!): minek izgul, hiszen volt már férfival. Nos, nekem rögtön eszembe jutott a klasszikus vicc Kohn bácsival: Mecsoda különbség!
(Megj.: Ha valaki nem ismerné a viccet, szóljon, megírom.)

Para, para, para. Brrr. Csak egy sör segíthet. Vagy mindjárt kettő.