Mintha csak tegnap lett volna, hogy befogadtuk. Késő októberi nap, mikor a sünök már elvackolják magukat télire. Sétáltunk este, és a sötétben észrevettünk a fűben egy még feketébb foltot. Tanakodtunk, hogy földkupac vagy süni. Vizes volt a fű, de azért odamentünk. Ő lett Vilmos. Súlya 40 deka, így nem sok eséllyel indult neki a télnek. Befogadtuk.
Hipp-hopp eltelt egy év, és Vilmos - vadsün ösztöneit azért teljesen nem feledve - domesztikálódott. És nekünk is a szívünkhöz nőtt. Monitor-dobozból nagyobb kartondobozba, majd ácsolt faládába költözött. Sokat játszottunk vele, szaladgált az ágyon, máskor az erkélyen.
Tegnap ez a 70 deka vadsünség elköltözött a többi öreg sünhöz, Sünmennyországba. Fájó a búcsú, hisz - bár a természet adta lehetőséghez képest nyert egy évet, de - egy sün évekig is élhetne. Vilmos korán távozott, de biztos vagyok benne, hogy ez az egy éve sünmércével nézve is írigylésre méltóan jól tellt. Remélem Ő is így gondolta.
És Vilmos nekünk is sok szép élményt adott. Mi is köszönettel tartozunk Neki.

Nyugodj békében, kicsi Vilmos, emlékeinkben örökké őrzünk.

(Attila)