Legközelebb, ha főzni akarok, legjobb lesz, ha a magam feje után megyek. Tegnap is történt, hogy megcsináltam életem első grízes tésztáját. Világi könnyű kaja, seperc alatt megvan - aha, persze. Mivel még sose csináltam, mielőtt nekiláttam, beütöttem a gugliba, mégis, hogyan kell. Azt tudtam, hogy a grízt meg kell pirítani, így az első receptben örömmel olvastam, kevés olajon pirítsuk meg a grízt, majd ha a gríz megpuhult, keverjük a kifőtt tésztához. Friss tudásom birtokában szaladtam a konyhába, hogy akkor pirítom a grízt a kevés olajon, gondos kevergetés persze, nehogy odakapjon. Fél óra után fogtam gyanút, hogy talán mégsem lesz ez így jó, a gríz alaphangon 5-6 perc alatt puhára fő, most meg csak úgy sercegett a fogam alatt, amikor belekóstoltam. Bejöttem megnézni a neten, hátha valamit rosszul csinálok, és egy másik receptben láttam, hogy ha megpirult, pici vizet kell aláönteni, hogy meg is puhuljon, aztán megint pirítani, hogy morzsásra essen szét. Sűrű kevergetés, persze, ami összesen egy órán keresztül azért eléggé befordító. Nyakon is zúdítottam vízzel, puhuljál már, az anyád mindenit, mindjárt nyolc óra, Attila meg éhes, de aztán meg a víz lett sok, majd háromnegyed órán keresztül pirítgathattam, amíg végre hajlandó volt morzsásan szétesni. A kifőzött tészta eközben összeállt, így a kaja nem nyújtott szép látványt, de nem baj, éhes pasi nem vizuális.
Méghogy egyszerű kaja! Egy töltött káposzta ehhez képest csuklógyakorlat, és mennyivel jobb is!

Ma meg a padlizsánkrémre kerestem rá, mert nem emlékeztem biztosan, mi kell bele. Hát, azt az őskáoszt! Egyes gasztroblogokon vérre menő viták folynak, kell-e bele fokhagyma, illetve mustár vagy majonéz megy-e bele, no meg, hogy a bolti majonéz ciki(!). Ennyit erről. Inkább kútfőből, 8 évvel ezelőtti buli emlékeire hagyatkozva. Pontosan nem emlékszem, de az rémlik, hogy hűvös volt, megittunk néhány rövidet, mielőtt nekiláttunk volna...