Ha az embernek pszichés problémai vannak, akkor a pszichológushoz fordul. No de kihez forduljon, ha a pszichológusával vannak problémái?

Azzal kezdődött, hogy kicsit sokat beszél. Ami önmagában még nem baj, csak épp úgy gondolom, ilyen helyzetben inkább nekem kéne többet, no meg, sokszor elmondja ugyanazt, és az elmondottak az én szempontomból gyakran nem is relevánsak, ja és nem lehet leállítani, csak ha durván a szavába vágok, bár sokszor még úgy se. Ezzel még nem lenne olyan nagy gond, csak sokszor elhúzódik az óra, a 60 perces foglalkozás kitolódik 70-75 percre. A tarifa 7000 Ft/óra, és ugye abban egyeztünk meg, hogy 1 alkalom=1 óra. Egyszer megesett, h nagyon elhúzódott, kevésbé szépen szólva elpofázta az időt, és másfél óra után fejeztük be. Fizetésre került a sor, egy tízezrest adtam, és kérdeztem, tud-e visszaadni, mire azt mondta, nem adna vissza, mivel jelentősen tovább tartottuk az órát. Ezt akkor lenyeltem, és utána néhány hétig nem volt ezzel gond. Két hete azonban, szintén 10-15 perces ráhúzás után, amikor tízezressel fizettem, nem adott vissza, és nem is szólt semmit. Ekkor - én hülye, mafla, nyúlszívű - nem szóltam semmit, ismét lenyeltem a békát, mondván, végül is megint tovább tartott az óra (igaz, felőlem nyugodtan befejezhettük volna időben). Viszont két hétig, azaz tegnapig, amikorra a következő alkalom meg volt beszélve, egyfolytában bántott a dolog. Hogy ez így bizony inkorrekt. Főleg az, hogy elhúzzuk az időt, aztán meg szó nélkül lenyeljük a többletpénzt. No meg az is bántott, hogy nem szóltam, de én olyan vagyok, nehezen tudok bármire is nemet mondani*, kiállni magamért meg, no hiszen! Hisz épp ezért is járok a pszichonénihez! Önbizalom-erősítés, határozottság megszerzése, problémakezelés, miegymás. Aztán csak kikínlódtam, hogy tegnap az óra elején szóltam, őszintén és udvariasan (és nem kicsit begyulladva), hogy lehetőleg ne tartsuk tovább az órát, ugyanis a pénzt nehezen tudom kiszorítani, és mivel havi kétszer járok, nagyon nem mindegy, hogy egy hónapban 14.000 vagy 20.000 megy pszichológusra. Ezt ő akkor nyugtázta.
Aztán eltelt az óra, megint túlnyúlt 10-12 perccel, és odaadtam a tízezrest. Ő egy szó nélkül visszaadott - amikor elraktam a pénztárcámba, akkor vettem észre, hogy csak 2000 forintot. Nyeltem egyet, és nem szóltam, egy nap kétszer már tényleg vérciki, de azért elöntötte az agyamat a vér. Egész hazaúton puffogtam és dühöngtem. Először is, én nem tartom magam anyagiasnak, az az 1000 forint nem annyira számít, de ha valamiben megállapodtunk, akkor tartsuk ahhoz magunkat. Vagy ha valami miatt mégsem tartjuk, akkor legalább szóljunk. Még mindig mennyivel korrektebb lett volna, ha azt mondja, hogy Katalin, mivel túlcsúsztunk az egy órán, ezért 8000 forintot kérek. De ő szó nélkül nyelt be egy ezrest! És ez nekem bizony kicsit sunyi dolognak tűnik. Vagy inkorrektnek, ha eufemisztikusan akarok fogalmazni (nem akarok).
És bizony, bizony, ez a többszöri inkorrekt, kínos vergődés az anyagiak körül, és ez az eljárásmód megingatta a bizalmamat benne. Próbálok arra gondolni, hogyha emberként nem is az igazi, attól még pszichológusként lehet jó, de ezt nehéz szétválasztani, főleg a pszichológus-páciens kapcsolatának természetéből adódóan. Szólni pedig kínos, mivel úgy tűnik, mintha én lennék anyagias, holott igazából ő az, csak a viselkedésével engem tüntet fel ilyen színben. És tegnap hazafelé még az a csúnya dolog is megfordult a fejemben, hogy mi van, ha mindezt azért csinálja, mert ismer és tudja rólam, úgysem merek szólni...

Még nem találtam megoldást. Első lépésben annyit, hogy legközelebb nem tízezrest adok, hanem a hétezret kiszámolva, ja, és az ülés alatt nézem az órámat, és egy óra után félbeszakítom. De azon is komolyan elgondolkoztam, hogy dobbantok. Mert ez így kicsit gáz. Lehet, hogy rövid távon keresett rajtam néhány ezrest, de egyáltalán nem valószínűtlen, hogy az újévet már nem vele köszöntöm....
 

*ezzel néhány haversrác remekül el tud szórakozni:)