Vagyok már újra.
Péntek reggel arra ébredtem, h a bal szememre homályosan látok, azt hittem, tán belement vmi, majd kipislogom, toltam is belefele a műkönnyet literszám, de nem. Egyre durvább lett, délután már csak pacákat láttam a kollégák helyén a bal szememmel, úgyhogy irány az ügyeletes szemészet. Antibiotikum, és hétvégén brutális pupilla tágítás, amitől írni-olvasni nem tudtam, és egyáltalán, fókuszálni, azt se tudtam elolvasni, ki hív, ha megszólalt a telefonom. Iszonyatos érzés nem látni rendesen, 3 napig nem olvastam semmit, és nem is neteztem, nem is blogoltam, mert vakon gépelni nem tudok, ekkor ébredtem rá, az évek alatt netfüggő lettem, mert majd megőrültem nélküle, meg általában olvasás nélkül, betűfüggő vagyok, olvasáskényszerrel. Az ember akkor érzi, mekkora kincs a látás, amikor, akár részlegesen is, elveszíti, csak ezt ne, inkább soha többet nem nézek monitort munkaidő után.
Tegnap reggel elmentem a szemorvoshoz, aki azt mondta, nem lát kóros elváltozást, biztosan erősebb szemüveg kell. Rákérdeztem, mi a helyzet a napok óta érzett szúrú fájdalommal, mire azt mondta, valszeg kötőhártya-irritáció, de nincs begyulladva, nem lát semmi csúnyát, abbahagyhatom a pupillatágítást, az anitbiót meg csepegtessem egy hétig. Most már tisztul a pupillatágító hatása, de én úgy érzem, a bal szemem nem százas, csak épp azt nem tudom, mi a baj, lehet, h az elmúlt időben túlerőltettem, meg a légkondi se jó neki biztosan, remélem, helyreáll a rend, azért majd felkeresek még egy szemorvost.

No, ez jó nyavalygósra sikerült, de most minden gondolatomat ez köti le, ami nem biztos, hogy jó, mert nem kellene nagyon rápörgetni magam, nyugi, hátha tényleg nincs komoly baj.
Ma már dolgozom. Ismét hasznos tagja vagyok a társadalomnak. Este 8-ig. Lehet, h ez a baj.