Boldizsár sorban a negyedik sünim volt, és a hosszúfülűek sorában az első. Nem sokkal azelőtt költözött be hozzám, hogy Attila is idecuccolt volna.
A tündéri pofiját mindenki imádta, még azokat is levette a lábáról, akik nem állatbarátok. Barátkozni nem nagyon lehetett vele, 4 év alatt nem tudtuk megszelídíteni, vagy legalább kézhez szoktatni. Magának való süni volt, akire csak ha erősebben ránéztek, máris ideges lett. Pösszögött, fújtatott, ha kézbe fogtuk, negyed órába is beletelt, amíg kigömbölyödött. Harapni sem restellt, ha nagyobb veszélyben érezte magát. De megtanított arra, hogy egy kis lényt nem olyannak kell szeretni, amilyennek én elképzeltem, vagy amilyennek én szeretném, hogy legyen, hanem olyannak, amilyen. A sokszor barátságtalan, ideges süni mellett éreztem rá a feltétel nélküli szeretetre. Nem igényelt dédelgetést, hát kicsit messzebbről, máshogyan szerettem.
A macskatápon kívül imádta a sajtot, a gyümölcsjoghurtot, a dinnyét, no és legjobban a szőlőt, mindig azt ette meg először, még késő ősszel is vettem neki egy-egy fürtöt, aztán senki sem ehetett belőle, mert az a Boldizsáré. Ha adtam neki napközben egy-egy finomabb falatot (virslikarikát, ementáli sajtot, szalonnát), sokáig hezitált, elvegye-e. Végül mindig győzött a falánkság, kikapta a kezemből a falatot, és elrohant vele, mielőtt esetleg meggondolnám magam. Éjszakánként jött-ment, rohangált, zajt csapott, a táljával focizott, a kerekével zörgött, a tüskéi a doboza falához súrolódtak.
Most csend van a lakásban. Tódor egyedül maradt, és ő nem zajong.

Olyan ez, mint egy hivatalos beszámoló kopogósan száraz szövege. Másképp nem megy. 4 év sok idő.

Hosszúfülű Boldizsár szép hosszú füle hétfőn végleg lekonyult.

(Amikor hozzám került, kiskamasz korában)

(Morcosan, negyed óra elteltével volt hajlandó kilesni és kidugni az orrát. A képet SuetiMuetiék készítették.) 

 (Ébredezik)   

(Az erkélyen sportol.)