Jópofa dolog ez a beteg vagyok-otthon fekszem-sajnálom magam kombó, de már kezdek beleunni. A fülemből is mézes hárstea folyik, a homeopátiás szerek cukortartalma kiült a számra, tegnap este végül bevettem egy Kalmopyrint, mára muszáj összerendeződnöm, dolgozni kell menni. (A tavalyi szabik a hétvégére nem terjednek ki.) Hiányzik az aktivitás, edzeni sem voltam hétfő óta, és a bezártságtól úgy érzem magam, mint egy lógó bajszú, fénytelen bundájú macska. Lehet, hogy egy könnyű edzés jót tenne, kicsit megizzadnék, meg termelődne bennem endorfin, (ezen fél tábla mandulás étcsoki, és a mogyorókrémes guru sem segít), mert lassan teljesen beforgatom magam. De attól félek, csak még jobban megbetegednék tőle, megfáznék, meg legyengülnék, meg mit tudom én. A hóesésnek sem örülök kimondottan, szép-szép, de február végén már minek, múlt héten elpakoltam a szőrös bakancsomat, erre kotorhattam elő tegnap. Ez se dobja fel a hangulatomat. A vége az lesz, hogy hazafelé jövet beugrom egy szoláriumba, csak 6 percre, nehogy odakozmáljak, de fényt akarok, meleget, boldogsághormon-koktélt, jó közérzetet, és tavaszt, tavaszt, tavaszt.