(Villon-Faludy után szabadon)

Álmos vagyok, rosszul aludtam, fél éjszaka karmátlan ételekkel álmodtam, és veszekedtem a Vegafooddal, miért adtak nekem húslevest. Ülök a metrón, a reggeli kávémról álmodozom, ám ahhoz be kell jutni a munkahelyemre, ami a kialakult helyzetet tekintve nem is olyan egyszerű. A Batthyány teret lezárták, a metró meg sem áll, a Moszkváról kell majd valahogy felvergődni a hegyre. Azért hoztam esernyőt, ha csöpögne a víz a metróban. Az állomás le van zárva, én valami miatt azt képzeltem, ki lesz világítva, de sötét volt, csak a jelzőfények égtek, kb. minden ötödik neonlámpa. A metró csak lassított. Kicsit szürreális volt. Amúgy is regresszióban vagyok még egy kicsit, péntektől vasárnapig önismereti workshopon voltam, egy nagyjából három éves korombeli elakadásommal dolgoztam. nehéz is most visszatérni a hétköznapok racionalitásába a csoport elfogadó, intim burkából.

Este táncolni megyek. Kipróbáltam mindenféle újdonságot, mert szerettem volna lecserélni a Kravot valami nőiesebb sportra. A Niával már régóta kacérkodtam, és nem is csalódtam. Jóga- és harcművészeti elemekből, különféle tánclépésekből álló mozdulatsor, tánc valójában, amelyben a kötött mozdulatok mellett sok a szabad elem, teret engedve a test spontán mozdulatainak. Végtelenül nőies mozgás, növeli a testtudatosságot, és - bár én ehhez nem értek - jól harmonizálja az energiákat. Legalábbis én jól érzem magam utána. Meg közben. Szóval nagyon tetszik, hétfő esténként Niázni járok, alig várom, hogy mehessek. Az oktató egy kedves, nagyon bájos nő, gyönyörűen mozog, és nagyon szeretetteljes légkört teremt. Érdekes tapasztalás, ahogy egyre jobban ki merek nyílni, merek egyre nagyobb teret betölteni a táncommal. Figyelem a koreográfiát, igyekszem követni, közben pedig megengedni a testemnek, hogy magától harmóniába rendezze a mozdulatait, a karom és a felsőtestem lágyan kövesse a lábam és a csípőm mozgását. A legjobban akkor megy, amikor lehunyom a szemem, és befelé figyelve irányítom a mozdulatokat.  Teljes, csakis belülről jővő mozgási szabadságot (amikor a szemem behunyva a testem bármit, szó szerint bármit csinálhat, bárhogyan mozdulhat, akár egyedül, akár többen) a Lemangurián tapasztalok, de ott még csak egyszer voltam eddig. Sajnos nincs mindenre időm, amit szeretnék.

Mert ott van még a másik érdekesség, amire rákaptam, a rúdtánc. Igazság szerint ez inkább a magas, vékony lányok sportja, de azért én is élvezem. Haladó szinten tele van akrobatikus elemekkel, de nekem nem baj, ha kezdő maradok. Könnyűnek tűnik a kecses, légies gyakorlatok végrehajtása, mégis elég komoly testi erőt igényel. Az első alkalom után egy hétig éreztem izomlázat, és erősebb húzódást a karomban, a melltartó felvétele pedig igazi megpróbáltatást jelentett. Persze, hiszen az egész testemet kell elbírni fél kézzel, és 60 kilót ide-oda pörgetni nem is olyan könnyű feladat. Fogyni kéne, vagy erősödni, mert sokszor leesem a rúdról, nagyokat puffanva, ami nem kimondottan kecses, de a barátnőmmel jókat nevetünk rajta. Néhány alkalom alatt sokat erősödtem, és magamat is meglepve gyorsan fejlődöm. Izgalmas, érdekes, különleges, és egyre több mindent meg tudok csinálni a rúdon. (Bár legénybúcsúkat egyelőre még nem vállalok.)