Átstrukturáltam egy kicsit a kapcsolataimat. Elgondolkoztam rajta, vajon a különféle viszonyaim, kapcsolódásaim mennyire jók nekem. Nem azért, mert egy önző dög vagyok, és csak azt nézem, mit vehetek ki én egy kapcsolatból. Hanem mert nagyon sokáig működtem úgy, hogy egy kis figyelemért, elfogadva-szeretve levés illúziójáért gyakorlatilag bármit megengedtem másoknak. Az apró szurkálódásoktól a frusztrációlevezetésen át (vö. bokszzsák) egészen a durva bántásokig. Nem vagyok rá büszke, de ez volt. Mostanra megérett bennem az igény, hogy rendezzem ezt. Hogy többé ne hagyjam. Ami nekem már nem jó, ahhoz ne adjam magam. Persze, nem arról van szó, hogy én egy óriási nagy áldozat vagyok, ezek az emberek meg mindenféle rohadékok, akiknek korábban egyetlen életcélja volt, engem bántani. Dehogy. Ezt én hagytam. És rejtett hasznom is volt belőle bőven. Kaptam figyelmet, odatartozás-érzést, jó szavakat is néha. Meg amúgy is, én gyerekkorom óta azt tanultam meg, a kapcsolatok ilyenek. Legalábbis, nekem így lehet kapcsolódnom másokhoz. Rálátok most már arra, miért csináltam ezt, és arra is, hogy ezt már nem szeretném. Mert lehet máshogy, és most már tudom is máshogy. Itt jön be a képbe a következetes munka. Nem elég ezt egyszer felismerni, jól megdöbbenni, hanem napról napra következetesen érvényesíteni kell. Ha nem figyelek, a régi működés lép életbe. (Persze, hiszen 30 éve ismerős, jól bejáratott és biztonságos. Pontosan tudom, mi történik olyankor.) És sokszor a másik értetlenül áll, esetleg dühös is rám (persze,  ez legtöbbször nem a tudatosság szintjén zajlik), hogy eddig jó volt így, most mi a fene van, mi változott. És erőltetné a régit, hiszen ő velem kapcsolatban azt szokta meg, neki úgy volt jó. Például, hogy levezetheti rajtam a frusztrációját.
Az elmúlt hetekben kétszer jött szembe velem az az idézet, hogy annak az öt embernek az átlaga vagy, akivel a legtöbb időt töltöd. Tudom, neccesek ezek az instant bölcsességek, de adni is tudnak néha. Megerősített abban, hogy valóban nem mindegy, milyen emberekhez kapcsolódom. Nem ítélkezem ezzel - a Józsi jó ember, hozzá lehet kapcsolódni, a Pisti meg nem az, úgyhogy hozzá inkább nem - hanem életemben először elgondolkodom azon, jó-e nekem, ami a kapcsolatban történik. Mivel még nagyon zsenge dolog ez, sokszor van egy kis bűntudatom miatta. Hogy akkor én most önző vagyok. Pedig nem. Azt hiszem, nem.
A terapeutám az egyik utolsó ülésünkön azt mondta, ha valakitől negatív kritikát kap, először is azt nézi meg, hogy az az illető szereti-e őt, vagy nem. És ha nem, akkor ignorálja a kritikát. Ha igen, akkor megkérdi, miért mondja ezt, mit élt meg vele kapcsolatban, hogy ezt mondta. Először megdöbbentem, arra gondoltam, hogy hát akkor hogyan fejlődik, ha kizárja az építő kritikát, aztán rájöttem, hogy építő kritikát valóban csak attól lehet kapni, aki szeret minket. Az elmúlt hetekben erre is odafigyeltem a kapcsolataimban. Arra is, mások hogyan beszélnek másokról. Ráébredtem, hogy valójában nem az tesz elfogulttá a másikkal szemben, ha szeretjük őt, hanem éppen az, ha nem. Ha szeretek valakit, akkor számomra ez azt jelenti, hogy reálértéken látom őt, elfogadva olyannak, amilyen.  Pl. tudom, hogy a Józsi egy kicsit néha mondjuk rámenős (legalábbis az én perspektívámban én ilyennek élem meg őt; ez nem egy objektív címke és ítélet), de nekem ez rendben van, én akkor is szeretem. Ha viszont nem kedvelek valakit, máris megváltozik az attribúcióm. Hajlamos vagyok a cselekedetei indítékát negatívan magyarázni. Nagyon furcsa tapasztalni, mennyire szubjektív az oktulajdonítás. Ha én a Pistit valamiét nem kedvelem, akkor azt fogom gondolni (automatikusan), hogy azért nem takarította össze maga után a kiszóródott kávézaccot, mert egy hülye igénytelen pöcs. Ha ugyanezt Józsi tette volna (akit ugye kedvelek), akkor - automatikusan - azt gondolom, ej, Józsikám, hát biztos nagyon sietett, észre sem vette, hogy a kávézacc kiszóródott. Ennyit az objektivitásról. Azt figyeltem meg, mások (legalábbis sokan) is így működnek. Múltkor egy barátnős összejövetelen szóba került egy közös ismerős, akit én kedvelek, az egyik barátnőm pedig ki nem állhat. Érdekes volt hallgatni, mennyire negatívnak ítéli meg az illető összes tettét és megnyilatkozását - míg én egész más érzelmi alapról egészen máshogy gondolkodtam erről.

Első körben kétféle embert fogok elkerülni: aki bánt, beszól, lenyom, nem tisztel, és aki kéretlenül tuti tippeket, instant jótanácsokat osztogat, ami után rosszul érzem magam. A vélemény más, azt szívesen fogadom, énkommunikációban.s
Leírtam ide, mostantól számon kérhető vagyok. Sok-sok éberségre és következetességre lesz szükségem. Hajrá, Sünibaba.