Válságot direkt nem írok, azért talán annyira mégsem súlyos a helyzet, de tény, hogy a hullámhegy, az nem ilyen, legalábbis, ami az alkotást illeti. A blogomat sem frissítettem, amióta visszajöttünk, és Bernya, a kenguru (a készülő meséskönyvem) is félbehagyva bújik meg valamelyik meghajtón, 25 oldal után megíratlanul bánkódva. Pedig a férjem már Facebook-profilt is létrehozott Bernyának, a bájos kengurunak, akiről egyelőre annyit tudunk, hogy felmondott a cirkuszban, ahol jegyszedőként dolgozott, jelenleg pizzafutár, nagyon szeret nézelődni, és egy kicsit torkos. Bernyát már 11-en ismerik a Facebookon, a kolléganőm két kisebbik gyermeke pedig türelmetlenül várja, hogy elolvashassa a kenguru kalandjait. Én is türelmetlen vagyok - jöhetne már végre az a kibaszott ihlet, az a rohadt flow, amikor csak leülök laptoppal a kanapéra, az ujjam szántja a billentyűzetet, és lám-lám, a fehér Word lap szépen megtelik, a kenguru különféle kalandokba keveredik, végül párra lel (hopp, spoiler!), aztán jöhet az önéletrajzi elemekkel tarkított regény Kovács Piroskáról, és egy külön mesekönyv a cicákról, Bernyakengu barátairól. No meg a blogposztok.

De nem jön. Se flow, se ihlet. Csak befeszülés.

Úgy érzem, sok kreativitás és alkotó energia szorult belém. Hű, de jó, csak hát, jah, sajna, belém szorult. Nem tudom megélni, kiengedni és áramoltatni. Valami el van akadva bennem. Gyakorlatilag azóta, amióta felfedeztem, hogy szeretek írni, szóval úgy a kamaszkorom közepétől. Nem az a baj, hogy nem vagyok tehetséges. Azzal rendben vagyok. Pontosan tudom, hogy nem tudok úgy írni, mint Grecsó Krisztián vagy Szabó Magda - de ezzel nincs is semmi gond. Szeretem és élvezem a folyamatot - no persze, ha éppen van mit. Legtöbbször csak élvezném, de általában az történik, hogy felötlik bennem egy ötlet, elkezdtem fejben kidolgozni - ilyenkor még jó messze vagyok a laptoptól - juhúú, tetszik, ez az, de jó!, aztán, amikor leülök megírni, irgalmatlanul feszült leszek. Belülről jövő, feszítő idegesség. Az írásnak ilyenkor általában lőttek. Érdekes, leggyakrabban délután érzem ezt. Ha reggel, vagy délelőtt ülök le írni, jóval kevésbé vagyok feszült, és sokkal áramlósabban megy az alkotás. De hát reggelente munkába megyek, délelőttönként pedig dolgozom. A hétvégi reggelek pedig kevesek erre: nehezen mondanék le a szombat reggeli összebújásokról, ágyban heverészős-beszélgetős lustulásról, meg a délelőtti piacozásokról. No meg sokszor hétvégén képzésen vagyok, vagy néha csoportom van (pl. most szombaton is. Bárcsak tudnék magamnak állítani! Bár, még dr. House nem tudta végül megműteni magát.)

Az egyik barátnőmmel tervezünk elmenni jobb agyféltekés írás tréningre. A jobb agyféltekés rajzolás is érdekel, de az ráér. Majd beszámolok róla, hogy milyen volt. Remélhetőleg hosszú, kreatív, érdekfeszítő posztokban.
És akkor talán Bernyakengu is tovább bontakozhat, nem kell félbehagyva megbújnia a pizzásdobozos közt, valahol a D-meghajtón.