Ma megint elkapott a flow, az imádom-az-életet érzés, még egy tejeskávét is megengedtem magamnak, mert hat óta ébren vagyok, nem bírok magammal.
Talán azért, mert tegnap csoportom volt, 4 állítást vezettem, és ez először nagyon lefáraszt, aztán, amikor alszom rá egyet, nagyon feltölt. Én is legalább annyit kapok ezeken az alkalmakon, mint a témahozók. Napokra-hetekre kitart a muníció, a fel-vagyok-töltődve érzés. Wilfried Nelles könyvének címe jár a fejemben, még nem olvastam, mert egyelőre nem fordították le, annyira jól meg nem tudok németül, hogy családállító szakirodalmat olvassak. A könyv címe kb. annyi magyarul, hogy Öleld át az életedet (Umarme dein Leben), és én most pontosan ebben az érzésben vagyok. Hogy jó élni, és áramlik bennem az életöröm. Milyen jó érzés ez, és mennyire új még nekem! Alig pár hónapja érzek ilyet. Azt hiszem, az, hogy ez az érzés elérhetővé vált számomra, segített a legtöbbet abban, hogy visszafordítsam a bennem készülődő betegséget. Ami pontosan azt mutatta, hogyan viszonyultam előtte az életemhez, no meg persze a nőségemhez és a (leendő) anyaságomhoz. Valahogy az volt akkoriban bennem, hogy majd élek, amikor végre gyereket szülök. Ez a majd élek, ha ismerős volt nekem, gyakran csináltam, talán ez volt az egyik alapdinamika az életemben. Nem tudom, hogy a sok minden közül, amit az elmúlt három hónapban tettem a gyógyulásomért, melyik hozott végül valódi áttörést, talán mind együtt, de nem is számít már.
Most örülök annak, ami van. Hogyha felébred a férjem, bebújok hozzá, aztán majd babgulyást főzök és palacsintát sütök, meg elmegyünk moziba este, és most éppen remek zenéket hallgatok írás közben a youtube-on. Hétfőn pedig megyek Avivázni. Egy bő hónapja kezdtem el az Aviva tornát, és nagyon jó érzés, hogy teszek magamért. Egy kedves, szimpatikus nőnél tanultam be, és bár tornázhatnék itthon is, ha tehetem, szívesen eljárok hétfőn és csütörtökön együtt tornázni. Sokkal jobb úgy. Jó ebben a női közösségben lenni, és bár nem beszélgetünk sokat, mindenki elfoglalt (házi)asszony, beesünk munka után, tornázunk, aztán mindenki siet haza, mégis, a jó zenére végzett közös női torna olyan jó energiákat sűrít össze, amiben jó benne lenni.
Szóval ez van most. És jó tapasztalni, hogy ha jön egy-egy nehezebb nap, amikor a faszkivan az egésszel, akkor is, már tudom, hogy elmúlik. Jó érzés tudni, hogy ez a tudatállapot, ez az életöröm már elérhető számomra, és vissza tudok találni ide.
Kezdjetek valami nagyon jót az életetekkel - ezt kívántam a tegnap csoportomnak zárásként, és ezt kívánom most mindenkinek, aki ezt olvassa.
(Update: De furcsa visszaolvasni a saját soraimat. Olyan, mintha jól becuccoztam volna, és most egy színes luficsokrot szorongatva utaznék valami zen-dimenzióban. Még mindig hihetetlen kicsit, hogy én ilyet is tudok, egy szimpla vasárnap reggel, felhős, de mégiscsak júniust hozó időben.)