Régóta nem frissítettem a blogot, pedig kéne, pedig kéne. Először is, Harry Pottert olvasok minden létező szabadidőmben: reggel a metróm, este a kanapén és titokban a munkahelyemen, ha akad 5 szabad percem. Olyannyira beszippantott a világa, hogy éjszakánként is ezzel álmodom. Most éjjel Dumbledore seregének névsorát akartam átküldeni a főnökömnek jelszóval védett fájlban, múlt éjszaka pedig magával Harryvel szexeltem, bár épp hogy csak elkezdtük, amikor megzavart egy macska, meg a többiek. De azért jó volt. Irodalmárként fanyalogni illene, hogy hát hol marad a magas kultúra, de én egyszerűen imádom, és Rowlingot rém tehetségesnek tartom. A maradék időben Bernya kalandjait írom; jelentem, elkészült három újabb fejezet, Bernya épp cukrászdát nyit legjobb barátjával, Robival a békával. (Azaz önmegvalósít éppen, csak ezt a készülő könyvben nem így hívják.)
Az idő többi részét pedig apátiában töltöm. No, nem nyaralok, ahhoz túl hűvös és barátságtalan ott a légkör. Inkább csak az időmet töltöm ott. Főleg a munka nehéz. Az, hogy megint elkapott, hogy mennék én már innét a picsába, csinálnék már végre mást, azt, amit szeretnék. Meg mostanában az is megfordult a fejemben, hogy még író is szeretnék lenni, legalábbis könyveket meg cikkeket írni, aztán utolért a kishitűség, hogy ugyan már, porbafingó vagyok én ehhez, satöbbi.
Bár lennék olyan bátor, hogy egyszer csak felmondjak és szabad legyek. És bár lenne annyi hitem, ami felül tudná írni a dehát-kell-a-pénz racionalitását. Bár tartanék már ott, hogy elhiggyem, lesz majd valami, és minden úgy lesz, ahogy lennie jó. Kívülről nézve, bizonyos perspektívából ez egy baromság. Dolgozni kell, pénz csak onnan lesz.
De vannak, akik önmegvalósításból élnek. Egyszer én is fogok.
Egyszer én is fogok.