Eldöntöttem, ma akkor is blogolni fogok, ha a fene fenét eszik is, annyi mindent megosztanék, de olyan fáradt vagyok, és közben olyan de olyan nagyon unom már, hogy folyton fáradt vagyok. Úgyhogy most poszt lesz, legfeljebb szaloncukrot hideget vacsorázunk (ha egyáltalán), és az ált. lélektan is várhat a sorára, két hete tanulom, amúgy is 30-40 százalék a bukta évfolyamonként. Akkor meg nem mindegy? (Erről is van amúgy véleményem, de ezt majd máskor.)

Egyre jobban vagyok ezzel, hogy januártól nem fogok dolgozni, legalábbis nem ott és nem úgy, ahol eddig. Figyelgetem, milyen érzéseket vált ki mindez belőlem; és nagyon érdekes megtapasztalásaim vannak. Bár valójában sosem határoztam meg a mentén az identitásomat, hogy én vagyok X. cég Y. beosztásában Z. munkát végző valaki; most, hogy közel kilenc év után a felmondási időmet töltöm, felszínre került bennem ennek a vesztesége. Hogy én többé nem X. cég Y. beosztásában a Z. munkát végző valaki leszek, fontos és fantasztikus munkakörben, hanem... Hanem? És itt bukkan fel egy izgalmas kérdés, amit eddig nem láttam (hiszen benne voltam): ki vagyok én, ha nincs munkám, beosztásom,  titulusom, címem, rangom és rendfokozatom? Hogy többé nem én vagyok, teszem azt, sünibaba, a tréner, sünibaba, az adminisztratív munkatárs, vagy sünibaba, a melegburkoló, hanem csak sünibaba és pont. (A férjemnek macska.) Mi van akkor, ha nincs munkám, és nincs meg az azzal járó identitásom? Mennyire bele tud ez épülni - észrevétlenül - a személyiségbe! Mennyi fontosságtudatot, hasznosságérzést, kompetenciaérzést, "valaki vagyok"-érzést tud ez nyújtani! És mi van akkor, ha ettől megfosztatom? Vagyok, persze, sünibaba, a családállító, vagy sünibaba, a szomatodramatista, ha nagyon akarom, és leszek majd sünibaba, a pszichológus (hacsak ki nem vágnak ált. lélektan vizsgáról, mint macskát a hóesésbe), de mi van akkor, ha megmaradok ebben a címkenélküliségben? Ki vagyok akkor én? Hű, de izgalmas!  Talán nincs is ennél izgalmasabb feladat! Rájönni, ki vagyok én, megtapasztalni magam minél többféle helyzetben, a kondicionáltságaim nélkül, a kialakult rutinom nélkül, önmagam adott valóságában.
Vagyok, aki vagyok. Leszek, aki leszek.
Mostantól csak a következő lépést látom. És egyszerre van ebben valami nagyon új és ijesztő, és valami végtelen, szabad áradás. Egyfajta tágasság-érzés. Több vagyok önmagamnál, de az a több már nem csak én vagyok. Az  Élet része vagyok. Szavakba önthetetlen.
Van, ami van. Lesz, ami lesz. És mindez rendben van így.