Nicknév kerestetik

Egy ideje elhanyagoltam a dosszié írását, Bernyablogot írtam, meg újabb meséket. Lassan elkezdtem beleáramlani Bernya, a kenguru kalandjai folytatásába: az újabb mesék kezdtek összeállni egy egésszé. Lesz Bernya 2! És újabb és újabb tervek születnek bennem, felnőtteknek szóló könyvekre, cikkekre (no, nem mintha a Bernya nem szólna felnőtteknek!), alkotok, áramlok, flow-ban vagyok, megélem azt, amit Wilfried Nelles az ötös tudatszintnek nevez, aztán jön a mélyrepülés. Belezuhanok valami mély, szavakkal elmondhatatlan szorongásba, olyan gondolatokkal, hogy a kutyát nem fogják érdekelni az írásaim. Közben meg érzem, hogy jó, amit írok, Bernya egyszerűen fantasztikus, imádni való, még akkor is, ha ebből kivonjuk az elfogultságomat. Megyek is vasárnap családállításra ezzel. Hogy tudom, hogy tehetséges vagyok, csak épp nem hiszem. Persze, fejben ezerszer állítottam már, értem a családi dinamikákat, értem azt is, hogy anno másfél évesen érdemes lett volna tőbb és más figyelmet kapni, de hát nem tudom megműteni magam, ez még dr. House-nak sem sikerült. Úgyhogy vasárnap lélekszerviz, előtte szombaton nagy borozás-beszélgetés a férjem legjobb barátjával, akit én is imádok. Yeee.

Ezenkívül észre kellett vennem magamon, hogy meguntam a dossziét. Leginkább a sablonját, a halálosan unalmas, jelentéktelen dizájnját. Oké, valójában magamat unom, azt, hogy itt csak nyavalygok, ide öntöm azokat a nehézségeket, amelyektől tényleg jó volna szabadulni már. Élvezni akarom egyszerűen az életet. Örülni a tavasznak, a tehetségemnek, a lehetőségeimnek, az életemnek. Pokolba a nyígással! Francba a szorongással! Picsába a kishitűséggel! Bárcsak ledobhatnám, mint a tizedikről a szemetet! Elég volt, ki akarok törni. Éjszakánként néha nem alszom emiatt. Dühösen forgolódom, ötleteim támadnak, reggel meg felébredek, és újraépül bennem a kishitűség. Basszameg. Nem akarok többé bocsánatot kérni azért, hogy élek, azért, amit csinálok, és azért, ami én vagyok.

Úgyhogy elsőként választok egy új sablont a dossziénak. Szeretett blog-gyermekem idestova hét és fél éves (te jó ég!), és még ugyanabban a ruhában járatom. Őszintén szólva, a nicknevemet is kinőttem már. A sünibabát még a kettővel ezelőtti társam adta, ő hívott így. Sokáig megmaradt, de évek óta csak hagyományőrzésből tartottam meg. Második projektként új nicknevet keresek, ami jobban én vagyok. A pszichomacska sajnos már foglalt, azon a nicknéven nemrégiben önismereti-tematikus blogot indítottam, aztán a kishitűségem bekebelezte.

Szóval, keresek egy nicknevet, aki jobban én vagyok.
Tényleg, ki vagyok én?