Az is jó, ha az embernek okos kis húga van. Nyuszi elsős az Eötvös gimiben (respekt, hogy felvették), és egyszer mesélte, ott van olyan program, h időnként meghívnak 1-1 kortárs írót, beszélgetésre. Az első kérdésem az volt, h csak kortársakat hívnak-e meg, aztán rájöttem, h ez hülye kérdés volt...
Aztán rögtön kapcsoltam, hogy mi lenne, h egyszer véletlenül éppen Grecsó Krisztiánt hívnák meg, aki a kortárs magyar szerzők közül nagy kedvencem, Vámos és Szabó Magda mellett, persze. És akkor én is elmennék, és hallhatnám élőben a kedvencemet, no meg láthatnám is, ami szintén nem egy utolsó szempont, ha vki látta már fényképen.

És tegnap minden összejött. Pont szabit vettem ki aznapra, mert a kipurcanás szélén állok, amikor hívott Nyuszi, hogy jön a Grecsó Krisztián a sulijukba beszélgetni. Óóóóó...

Fél négykor bent ültünk a teremben, izgatottan és türelmetlenül, nyilván az első sorban (egyrészt, mert már csak ott volt szabad hely, a kamaszok valahogy inkább olyan hátrébbülősek, másrészt meg, hogy a lehető legközelebbről lássuk az író urat). Nagyon igyekeztem, ne az legyen, hogy félig elnyílt szájjal, átszellemült tekintettel iszom a mester szavait, ezért időnként becsuktam a számat, és oldalra is néztem, Nyuszira.
El sem tudtam korábban képzelni, hogyan zajlik egy ilyen (még sosem voltam író-olvasó találkozón), hogy miről fog beszélni, és mit lehet tőle kérdezni. Illetve, B. azt javasolta, kérdezzem azt, h megiszik-e velem utána egy sört:) Azt meg, hogy a szövegei hogyan keletkeztek, azt meg hülyeség megkérdezni, le a pozitivizmussal, úgyis csak a szöveg számít. Aztán tévedtem, mert igenis lehet érdekes, h egy adott szöveg milyen közegben keletkezett, és maga az alkotó mit tart róla (és most bevillan az elsőéves irodalomelméleti kurzus, és a "szándék téveszméje" néven emlegetett tétel), bár a szövegelemzés szempontjából nem relevánsabb, mint bármelyik más olvasó értelmezése.

Szóval Grecsó leült és mesélt, és nagyon okos dolgokat mondott, meg vicceseket is, elmesélte a Pletykaanyu körüli botrányt, hogy olyasmivel perelték be, hogy "én ebben a könyvben magamra ismertem, de én nem ilyen vagyok", aztán, hogy sokan azt sérelmezték, hogy "belekerültek" a könyvbe, néhányan pedig azt, hogy kimaradtak.
Aztán arról, hogy az Isten hozott kapcsán is köpködtek rá a fatornyos falujában, és hogy a német fordítás cirka 70 oldallal hosszabb lett (fordításelmélet óra: na ugye, hogy a műfordítás önálló szöveg). És amikor a forgatókönyvekről kérdezték, ugyanazt mondta a Megy a gőzösről, amit én írtam itt, hogy abból akár egy jó film is lehetett volna...
Az egyik legérdekesebb gondolata az volt, (és azt hiszem, a tizenévesek számára is releváns), hogy annak idején, kamaszkorában mennyire utálta az unásig ismételt családi történeteket. Minden alkalommal, amikor összejött a família, mindig ugyanazokat az anekdotákat mesélték el, mindig ugyanazzal a hangsúllyal, mindig ugyanakkor nevettek, és mindig ugyanakkor szólt közbe a nagynéni valamit. Aztán eltelt pár év, és most már ő is ugyanazt csinálja, ismételgeti a családi legendáriumban fennmaradt anekdotákat, és közben ráérzett, h ez fontos, a fennmaradás része, a szóbeli hagyományőrzés, a valamihez való kapcsolódás, hogy ez távoli rokona a kalevalai és egyéb népi eposzi hagyományoknak, tkp. mint egy rítus. és hogy ez jó. (Ezen én is átestem, ma már lelkes mesélő vagyok.)

Másfél órát beszélt, közben felolvasott egy versét (Vatta), meg azt tárcát, amit én is imádok, és itt a blogon is szerepelt már, jó volt így, hogy a szerző olvasta, látható élvezettel.

A beszélgetés végén szabad volt a vásár, lehetett kérdezni, meg dedikáltatni, szaladtam is a Pletykaanyuval, azért azzal, mert a Tánciskolát épp kölcsönadtam egy kolléganőnek. És akkor egészen olyan volt, mint amikor az ember szemtől szemben találkozik az évek óta bálványozott rocksztárral, elszorul a torka, dagad a keble, és 26 éves felnőtt nő létére egy értelmes szót sem bír kinyögni. Aztán mégis, a transz ködén át rémlik, hogy kérdezte, milyen névre, mondtam, az enyémre, aztán, a könyvre értve, imádnivaló öniróniával és szerénységgel:

-Remélem, nem lesz kidobott pénz.
-Már olvastam.
-És, tetszett?
-Nagyon. Azért vagyok itt.

Nyuszi meg közben fotózott, vuhuhuhú, a képen az író úr épp dedikálja a könyvemet! És mivel a poszterolós kamaszkorból már kinőttem, hát kiteszem ide, hogy büszkélkedjek:
 

Ez is anekdota lesz, családi délutánokon mesélős, képzeljétek, amikor a gimibe, ahová Nyuszi járt, egyszer meghívták Grecsó Krisztiánt, és dedikálta anyátoknak a könyvét... Igen, elolvashatod te is, de úgy vigyázz rá, mint a szemed fényére...!