Rám brutálisan hatott. Feldmár idézi a Szégyen és szeretet c. könyvében a szerzőt, én meg az egészet:

"Egy Jean Améry nevű francia zsidó a II. világháború alatt harcolt a Gestapo ellen, és elkapták. Túlélte a háborút, de mikor elkapták, megkínozták. Pár évvel később, mielőtt megölte magát, írt egy könyvet az öngyilkosságról. Meg akarta írni, nehogy valaki azt higgye, hogy ő azért öli meg magát, mert megőrült, hogy elmebaja van vagy elmebeteg. Egy gyönyörű könyvet írt, igen jól fejezte ki magát, és tulajdonképpen racionálisan bebizonyította, hogy számára nem volt más kiút. Két okot adott. Mind a kettő ugyanabban a pillanatban keletkezett. Amikor egy férfi lefogta a bal karját, egy másik lefogta a jobb karját, és egy harmadik jött felé, aki a szemébe nézve mosolygott, majd amikor közel került hozzá, teljes erejéből a gyomrába bokszolt úgy, hogy ő nem tudott lélegezni; abban a pillanatban megváltozott az, ahogy ő a világban élt. Soha többé nem tudott úgy élni, mint azelőtt. Miért? Mert - azt mondta -, amikor belenézett annak a férfinak az arcába, aki felé tartott, nem volt a férfin semmi jel. Nem volt megbélyegezve a homlokán, mint Káin. Úgy nézett ki, mint bárki más. Attól a pillanattól kezdve akárkire nézett, nem tudott bízni az emberekben. Úgy érezte, hogy bármelyik pillanatban a legfinomabb és a leggyöngédebb arc mögül is előjöhet egy ember, aki ezt meg tudja vele tenni. Hogy kínozni tudja. Elvesztette a bizalmát az emberiségben,
A második ok az volt, hogy a háború után Párizsban az utcán sétálva - meg később egy-két étteremben és moziban - meglátta az egyiket, másikat vagy a harmadikat a három ember közül, akik őt kínozták. Nézték a filmet. Ettek. Jártak az utcán. És soha nem kellett senkinek elszámolni azzal, amit vele tettek. Tehát a második problémája az volt, hogy a világban, amiben ő él, nincs igazság. Nem lehet számítani az igazságra, nem lehet számítani arra, hogy az ember megbízhat valakiben. Végül azt mondta, hogy ha az élet ilyen játék, akkor köszönöm szépen, én nem akarok játszani."
(Feldmár András: Szégyen és szeretet, Jaffa, Bp. 2008., 69-70.)

Azt hiszem, "kicsiben" sokszor ez történik. Nem durva testi kínzás, nem lelki megnyomorítás, csak kisebb-nagyobb bántások, megszégyenülések, és a lelkünkben elrakódik, vastag, merev réteget vonva a bizalom köré. És így élünk, sokszor még csak nem is tudva róla, hogy legbelül ez van, ez történik, ebből reagálunk. Néha esetleg generációkon át.