Eperke posztja nyitotta fel a szemem. Azazhogy, időnként kinyitom én, csak aztán gyorsan visszazárom jó szorosra. Mert tudom ezt már régóta - csak éppen nem akarom tudni, hogy tudom.

Pontosan ugyanúgy élek, ahogy Eperke leírta a kollégáit. Annyi a különbség, hogy nem multinál csinálom ugyanezt. De nem az a lényeg.

Felkelek reggelente - hosszú idő óta olyan fáradtan, hogy el tudnám sírni magam. Néha el is sírom. De aztán gyerünk, gyerünk, nincs idő ilyesmire, sietni kell. És az első gondolatom, h hányat kell még felkelni péntekig - kivéve persze akkor, ha hétvégén is dolgozom, mert akkor borul az egész konstrukció. Megfürdök, fogat mosok, bekapkodom a Q10-et, hogy legyen energiám (lol), felöltözöm, gyors puszi férjnek, aztán hajrá. Betappancsolok a munkahelyemre, egy olyan céghez, amelynek értékrendjével elméletileg igen, a gyakorlati megvalósítást tekintve azonban nem tudok azonosulni. Lehúzok a monitor előtt legalább 9 órát - persze, csak nyolcat kéne, de hát sok a munka, kevés a droid, a túlórákat meg egyszer majd kivehetjük, amikor is eljövend a Kánaán. Néha kivehetek egy-egy pénteket a felgyűlt órákból: ó, olyankor egy teljes napom is van élni, hacsak annyira túl nem zsúfolom, hogy aztán végül mindenről lemaradok. Igen, ez jó, h a túlórák kivehetők, vagy néha esetleg kifizetik, meg a közvetlen főnököm is nagyon korrekt, meg a kollégáimmal is jól kijövök, ez a pozitívan megélt része ennek. Ezenkívül napi 9-10 órát görnyedek egy monitor előtt, olyan munkát végezve, aminek elvileg van értelme, gyakorlatilag legtöbbször nincs, de persze úgy kell tenni, mintha lenne, mert mi itt kérem szépen, fontos emberek vagyunk, a vezetőink meg pláne nagyon fontosak. Mindezt egy újonnan épített, de eléggé lelakott irodaépületben, nyitható ablak nincs, légkondi hol van, hol nincs. Amikor jeleztük, hogy nincs oxigén, 11-kor leesik a fejünk, alsó hangon napi 3-4 kávét verek, h ébren tudjak maradni, akkor készült egy levegő-összetételi vizsgálat, ami kimutatta, hogy minden rendben, úgyhogy kuss. Aztán évekkel később kiderült, mégse úgy vannak azok a határértékek, és komoly gondok vannak - azóta ezt tudjuk, de ezenkívül nem történik semmi. Az ebédidő 24 perc, ezalatt mindenki megmikrózza a rendelt dobozos kaját. Persze, jól főz a Vegafutár, de erős gyanúm van, hogy a nagyüzemi konyhán készült, műanyag dobozban kiszállított, mikróban melegített ebéd mégse az egészséges táplálkozás magasiskolája - akkor se, ha történetesen vega.

Aztán jön a délután, a nap leggyötrelmesebb szakasza. Diszkrét émelygés a negyedik kávétól, de lehúzom, mert valahogy ébren kell maradni. Szénhidrátnassolás óránként, pedig egyáltalán nem vagyok éhes. Rajtam csak 2-3 kiló felesleg van, de a többieken látom, pár év alatt észrevétlenül, alattomosan felkúszik az a tizenpár kiló (az extrém esetektől és a kivételektől eltekintve) valójában szinte mindenki kényszeresen zabál, rágcsál, nasizik, kínjában és unalmában. Aztán elérkezik a fél öt, a megváltás maga, kezdődhetne a nagybetűs élet - de a francokat kezdődik, mivel szellemileg és fizikailag ki vagyok lúgozva, az inzulinszintem az egekben (ettől különösen levert vagyok), fáradt vagyok, feszült, vagy a kettő kombinációja,és legtöbbször nincs erőm ahhoz, amit estére terveztem.

A legrosszabb, hogy ezt teljesen természetesen veszem. Hogy így élek. Hogy fel sem tűnik, mennyire szar. Néha észreveszem, de aztán gyorsan úgy teszek, mintha mégsem vettem volna észre. Hogyne, mert akkor változtatni kéne. Attól pedig nagyon félek. És nyugtatom magam, hát mások is kibírják valahogy, meg különben is, mi van, ha csak egy buta illúziót kergetek, ez a valóság, ébresztő! Vagy nem? Valószínűleg lehet máshogy, csak el sem tudom képzelni. Nagyon köt még a kondicionáltságom.