Majd, ha nem akarod?

A téma aktualitását elsősorban az adja, hogy a férjem családja s barátai körében több nő is várandós, vagy szül mostanság. Ez nekem, akinek évek óta nem jön össze a várva várt gyermek, nyilván nehéz. Félreértés ne essék (aki ismer, úgysem ért félre), örülök az örömüknek, s minden jót kívánok nekik. De attól még nehéz. A másik pedig blogger barátnőm hasonló témájú írása. Hetek óta fontolom, hogy én is megírom. Évente egyszer meg lehet.

Egyébként úgy hiszem, eléggé elengedtem én már ezt a problémát. Rá sem görcsölök szerintem. Ez nem azt jelenti, hogy nem nehéz, hanem hogy nem ez tölti ki a mindennapjaimat, a gondolataimat. Pár hete valaki azt mondta, majd akkor fog összejönni a baba, ha majd nem akarom. Erre én teljes higgadtsággal azt feleltem, hogy akkor sose fog összejönni. Ugyanis olyan sosem lesz, hogy ne akarjam. Ezt nem lehet nem akarni.

Nehezebb pillanatokban gyakorta hibáztatom magam. Bizonyára valami baj van velem, valamit rosszul csinálok, ezért nem sikerül nekem. Közben meg pontosan tudom, hogy nem erről van szó. Egyrészt, mert rengeteget dolgoztam a téma lelki oldalával (is). Értsd: pszichoterápia, pszichodráma, családállítás, SzomatoDráma, születéscsoport, ezo-spiri kisiparosoknál tett felesleges kiruccanások. Szóval, nem lelki oka van - szerintem. Persze, ki jelenthetné ezt ki teljes bizonyossággal? Lehet, hogy mégis az van neki. De sokáig működtem úgy, hogy az volt a fantáziám: nah, ezt az elakadást még megoldom magamban, aztán akkor majd összejön. Hát, nem. Igaz, közben masszívan beérkeztem a wilberi hatosba, keresztül-kasul megdolgoztam a személyiségemet. No, ez legalább nem lesz híja annak, hogy majdan jó terapeuta legyek. Sőt, néha - más okok miatt, de erről talán máskor - úgy is érzem, túlnyertem magam ezzel a rengeteg önismerettel.

Másfelől viszont, ahogy írtam is, pontosan tudom, hogy ez nem érdem szerint megy. Milyen érdekes: egész életem központi témája a megfelelés, s ez az egyetlen dolog, amiben nem tudok megfelelni. Mert ez nem lehet jól csinálni, megoldani, érdem szerint megkapni. Hogy hogyan lehet, na, arról túl sokat nem tudok. Régen hittem a keresztyén Istenben, s úgy véltem, kérek, s majd megadatik. Hosszú évekkel ezelőtt eltávolodtam Tőle. Nem ezért; egyszerűen mást gondolok már. Vagyis inkább: nem gondolok semmit. Van Isten? Van! De hogy milyen...? S ily módon mit lehet vele kezdeni? Érdemes-e egyáltalán? Létezik-e kérek-kapok-Isten? Vagy ha Isten egyszerűen maga a megnyilvánult világ? Akkor meg kihez forduljak a kérésemmel? Hja, kérem, hit nélkül nehezebb. Tényleg sajnálom, hogy nincs klasszikus hitem. Sokáig erőltettem, hátha mégis lesz megint. A lelkésznőnek, aki két éve összeadott minket, volt. Ők is sokáig vártak a gyermekáldásra, s azt mondta, így Isten megtanította kérni s előre örülni az ajándéknak. Ó, országomat egy kis hitért...

De nem hiszek. És spirituális sem vagyok igazán, hogy akkor a klasszikus Isten helyett más entitásokkal bizniszeljek. Főleg, amióta beleástam magam az agykutatásba, s kiderült, hogy igen sok spirituális tapasztalásért a temporális lebeny apró-cseprő működési anomáliái a felelősek. Ez sokat segített egy évek óta megoldatlan problémám lezárásában, de mégsem jutottam közelebb ahhoz: kitől lehet akkor kérni? Mármint, olyasvalakitől, akinél számítani lehet arra, hogy hatalmában áll megadni a kérésemet. Ki az illetékes elvtárs? Hahó, van ott valaki?

Kínomban ezo-spiri kisiparosokhoz is ellátogattam. Nekem a legtöbb, sajnos, hiteltelen volt. Számos bakit elkövettek, amit csak utólag vettem észre, mert ott és akkor nagyon akartam hinni. Mindahányan megnyugtattak amúgy, ők biztosan látják, hogy lesz nekem gyerekem. Ja, hogy mikor? At ők nem tudják. Vagy tudják, de nem mondhatják meg. Vagy akkor, ha már mást megfejlődtem, pl. járjak hozzá még párszor, hetente 10.000 forintért. Vagy akkor, amikor majd elengedem ezt a problémát. És nem, nem rúgtam gyomron egyiküket sem, hanem kifizettem a szerintem magasra taksált tarifát, s eljöttem. Valaki egyszer azt találta mondani, azért, mert sok elakadásom van női vonalon. Nem, nincs. Családom női vonala (csakúgy, mint a férfi) rommá van családállítva. Nem ez hat rám, ebben biztos vagyok, s nem csak tudom, hanem érzem is. Ja, hogy akkor mi? Ööö. majd megtudom, ha itt lesz az ideje. És nem, nem ütöttem sosem. Nem pöröltem, félreálltam. Hát állok most tanácstalanul, guruk nélkül, adok-kapok Isten nélkül, hit nélkül is talán. Tehetetlenül.

A legjobb volna egy személyes kihallgatás a Jóistentől. Forró kávéval, leülve egy fotelba (igazán mennyei lehet arrafelé egy presszókávé!), de anélkül is jó. És jó volna, ha megsimogatná a buksimat, s elmagyarázná lágy, szelíd, megkapóan mély hangon, hogy kedves Sünibaba, az a helyzet, hogy még n évig nem lesz gyermeked. De utána igen, nyugodj meg, S mindez azért van, mert ... (és itt jöhetne a magyarázat). Könnyebb volna akkor. De nincs ilyen. Nincs időpont a Jóistenhez, és aktuálisan nem tudom, ki vagy mi tudna még ebben segíteni.

...  the rest is silence.