"[...] előszavam teljesen felesleges, ami által pontosan eléri célját."
(Boris Vian)

Nekem maradt a neheze.
Az ötlet igazából egy hete vasárnap, hajnali fél kettőkor született meg, amikor is csak vagy nagyon elbaszott, vagy zseniális ötletek születnek. Majd meglátjuk... Szóval említett napon negyed3-kor kellett volna kelni, mert embertelen korán kellett kiérni a repülőtérre (hurrá, nyaralunk), én meg fél kettőkor már egy órája nem aludtam. Felkeltem hát, mert nincs is rosszabb, mint álmatlanul forgolódni, és közben arról álmodozni, h elalszom végre. Leültem a gép elé (előtte bekapcsoltam), és akkor felgyulladt az a bizonyos kis lámpa.
Hogy ezt kéne csinálni, közösen. Mert a közös dolgok jók (az ülés, például:).
Elsőre jó ötletnek tűnt, és most is annak tűnik. Amúgy is elveszünk a végleges formájában 6 gépet magába foglaló strukturált hálózatunkban (ennek szépségéről bizonyára Attila fog értekezni), a blogon legalább fixen megtaláljuk egymást, és tudunk kommunikálni, mi van a másikkal:)

Hű, ez kicsit hosszabbra sikeredett, mint Attila szűkszavú bevezetője. De hát, nekem beszéd- és íráskényszerem van, a melóban úgy emlegetnek, mint a "grafomán kollegina" (hm, vajon a hátam mögött is?)
Szal, most rá vagyok kattogva a témára, meg hát, eredetileg mégiscsak bölcsész lennék (bár mos nem ilyen minőségben reszelem a vasat a gyárban), ezért engem végtelenül izgalomba tud hozni a közös szövegalkotás, mint irodalomelméleti problematika (is). Micsoda szövegen belüli reflexiós, itt-és-most recepciótörténet, intertextualitás, óóh... (Mentségemre mgjegyzem, 38 fokos lázzal ülök itthon.)

K.