Adósság

No igen, Attila megelőzött a Boldizsárméltatásban, mert nekem épp nem volt időm. (Nem is baj, végül is ő az apja.)
Hihetetlen, Attlia milyen sokat tud sün-témában (tőlem), elismerésem. Egyetlen apró pici kiegészítést tennék. A Concolor, az színpompás. A fehérhasú meg külön faj, rendszertani neve Erinaceus Albiventris.
Rettenetesen hiányzott már az írás, de nem volt erőm, meg időm. Nagyon meg tud fektetni, ha hajnali hatra kell beérni melóba, kelhetek negyed 5-kor, zötyöghetek BKV-n, ami ilyenkor  20 percenként jár, akkor is csak a menetrend szerint. Viszont érdekes szociológiai megfigyelést tettem (sok ész, mondjuk, nem kellett hozzá). Nos, hajnali hatra jellemzően nem az értelmiségi munkakörben dolgozók járnak. Láttam is érdekes embereket, bácsit, aki orrot túrt (könyékig ám), meg melósokat, akik jól megnéztek magukak, biztos nem tudták hova tenni (vagy tudtak volna? hihi), szokatlan látvány lehettem. Látszott, hogy nem szétdrogozva-szétkúrva megyek haza a buliból, hanem klasszikus irodaszerelésben, szolidan kisminkelve sietek melóba - csak épp két órával korábban, mint az megszokott. (Egyébként szörnyen utáltam, hogy így megnéztek. Rögtön elkezdtem parázni, hogy mi az, beleültem valamibe, vagy csak az egyik szememet festettem ki, vagy mi van?) Láttam bulldogfejű 50-es nénit, aki már a metrón feltűnt, hogy lefelé görbül a szája, meg nyammogva szopogatta a cukrot, ami rettenetesen idegesít, aztán meg elém furakott, mikor le akartam szállni (nem is értem, hogy fért el köztem, meg az ajtó között.) Aztán ezt megismételte a villamoson, ráadásul leült oda, ahová én szerettem volna, közben nagyokat cuppantott a cukorral, teljesen befordultam, ilyen korán még nem ébrend fel az amúgy is vészesen kevés tolarenciám.
Viszont sokat csevegtem egy kolléganővel, akinek annyira jó a humora, hogyha pasi lenne, biztosan beleszeretnék. A legfontosabb és legszexibb tulajdonsága a pasinak ugyanis szerintem a humor.
No, ezt még folytatom, de most megjött Attila haverja, és épp 3G-s telefonokról beszél. Hm, ez a 3G, ez tetszik, én is szeretnék, csak, mondjuk, 3G-s vibrátort:)
És ezzel a cím teljesen inadekváttá is vált, mert még mindig nem törlesztettem az adósságomat, no de most már úgy marad. Adósod vagyok, Hosszúfülű.
K.