Hogyan tehetném trendivé a blogot?

Szomorúan konstatáltam, h a hosszúhétvégén megcsappant a blog olvasottsága. Remélem, csak azért, mert mindenki olyan helyen pihent, ahol nem volt net.
Úton Prágába Attila húga vett egy Cosmót, és is beleolvastam, hosszú volt az út. Azontúl, h miután becsuktam az újságot, azonnnal fogyókúráznom kellett, megtudtam egy s más érdekességet arról, mi a ciki és mi a menő manapság. (Az újság a szexi szót használta, de sztem a kontextusba jobban illik a menő.) Szexi például kitálalni a randikat a blogon, ellenben ciki, ha vki az emésztését részletezi. No, még szerencse, h erről idejében értesültem. Még véletlenül arról találtam volna posztot írni, mit vacsoráztam tegnap, és annak milyen egyenes következményét láttam viszont reggel (vagy épp nem, ha jön össze).
Szóval, bár a közvetlen veszély elhárult, h ciki legyen a blog, igazán szexi/menő mégsem lesz, mert ugye, randijaim nincsenek. (Ez nálam viszonylag ritka, ha együtt élek vkivel.) Így legfeljebb a párkapcsolatom szennyesét teregethetném ki, de az egyrészről ízléstelen, másrészről Attila még mindig társszerzőként van jelen (bár kb 2 hete posztolt utoljára), így ezen a fórumon mégsem lenne helyénvaló. Hát, marad a blog olyannak, amilyen most, én így is nagyon szeretem, akinek meg nem tetszik, annak ajánlom figyelmébe az AltF4 billentyűkombinációt.
Egyébként itthon vagyok betegszabin, a jól hangzó "virus infectiosa" nevű betegéséggel - legalábbis a doktor bácsi így diagnosztizálta, szerintem csak szimpla megfázás némi lázzal, ellenszere a rumostea, sok alvás, és sok szex. Utálok itthon lenni, egyedül főleg, betegen meg különösen, mert még csak arra sem tudom használni az időt, h ügyintézzek, egyszerűen szarul érzem magam hozzá. Így csak heverészek naphosszat, mint a sünjeim, pillogok ki a pokróc alól, és várom,h jobban legyek végre. Ma estére mindenképp össze kell kapjam magam, mert Deep Purple koncert lesz, amit egyrészt meg sem tartanak nélkülem, másrészt meg ki van fizetve a jegy, és nem volt olcsó. Ez lesz a negyedik alkalom, h Deep Purple koncertre megyek, az utolsó tavaly februárban volt, és félelmetesen jó, a billentyűs játszott egy kis Brahms Magyar táncokat, meg Lisztet, aztán egyszer csak a Black night lesz belőle. Vagy nem is, a Black night azzal kezdődött, h a gitáros és a basszgitáros egymással felelgetett, abból lett aztán mindenféle variáció után Black night.
Holnapra meg végképp meg kell gyógyulnom, mert megyünk du. inni a kolléganőkkel a kedvenc helyünkre, valahogy vissza kéne fogni magam, h ne igyak többet 1 vödör strawberry daiquirinál, nem tenne jót a torkomnak:) Bár B. már múlt héten beharangozta, h most hármat fog inni, ami igen szép teljesítmény lenne, én már kettőtől egyszerre leszek szép, okos és bátor. (Bár, én nem bírom jól az alkoholt, mindig is könnyű eset voltam, olcsó leitatni)
Nyuszival már melegítünk, épp egy '85-ös Purple koncertet hallgatunk, a Highway star az Örömódával kezdődik.