Pletyka

Kisebb koromban sokszor voltam bántás tárgya, meg nyilván pletykáltak is a hátam mögött, de akkoriban annyira a szociogram szélén álltam, h még az sem jutott el hozzám, h egyáltalán pletykálnak rólam. A helyzet azóta változott, a munkahelyen pl. meglepően jó a szociális státuszom, ehhez is hozzá kell szokni. De ilyen előélettel még sokkal rosszabbul érint, ha igazságtalanul bánnak valakivel.
A második emeleten régóta megy a para azon, h a női vécé össze van szarva, és vérezve is, néha úgy néz ki, mintha disznót vágtak volna ott. Emiatt megy a levelezés, üzengetés az ismeretlen elkövetőnek, néha vitriolos, néha szimplán bunkó stílusban, de eleddig senki nem tudta, ki is hagyja ilyen állapotban maga után a vécét.
A minap a másodikon volt dolgom, beszédbe elegyedtem az ottani kollégákkal (Isten óvjon legtöbbjüktől, még jó, h a harmadikon lakom), és ismét szóba került az összerondított vécé. Meg is jegyezték, h sejtik, ki lehet az elkövető, majd miután a lelkemre kötötték kis piros masnival, h nem mondom tovább, megmondták a nevét. Csak néztem nagyot, hogy  miért pont ő? Meg is kérdeztem, ugyan miből gondolják, hisz nem szaros a segge (vagy legalábbis nem látszik), nincsenek rajta vérnyomok havonta egy hétig stb. Erre azt felelték, hogy ránézésre úgy tűnik, az illető az, belőle kinézik. Basszus. Sokkot kaptam. Szaladtam fel a harmadikra az enyéimhez, és jobb híján az egyetlen fiú kollégára zúdítottam a felháborodásomat. Nyilván nem mondtam a kollegina nevét, nehogy véletlenül ezzel terjesszem tovább a pletykát, csak kiakadtam azon, h vkiről ilyen gusztustalanságot terjesztenek pusztán azért, mert kinézik belőle. A kollégák közül senki nem szakadt, nem büdös, nem koszos, így nyilván más a rosszindulat forrása. Szegény leányzónak meg valszeg gőze sincs, h ezt terjesztik a háta mögött.
Több kolléga fel van háborodva amiatt, h diplomás, intelligens több nyelvet beszélő nők összeszarják a vécét, és nem takarítják ki maguk után. Én meg fel vagyok háborodva amiatt, h diplomás, intelligens, több nyelvet beszélő nők minden bizonyíték híján ilyesmivel vádolnak meg valakit, és ezt gond nélkül terjesztik is a háta mögött. Szerintem ez gusztustalanabb dolog, mint összeszarni a vécét és úgy hagyni. Pfúj.
Ráadásul az első gondolatom rögtön az volt, basszus, az én hátam mögött milyen pletykát terjesztenek?? Valszeg addig jó nekem, amíg nem tudom.
Hát, ez van, ha az ember sok nővel dolgozik együtt. Pláne, ha egyk-másik még bp is. A nők néha viperák tudnak lenni.
Egyébként be kell valljam, én is pletykás vagyok, és imádom B. kolléganő olyan mondatait, amik úgy kezdődnek, hogy én nem akarok pletykálni, de... De rosszindulatú, gusztustalan, másoknak ártó pletykát soha nem terjesztettem. Ha rajtam múlik, a vécés pletyka sem terjed tovább. De nem rajtam múlik, attól tartok.