Lécci ne!
Ne tessék nekem olyan e-maileket küldeni, amit ha nem küldök tovább n+1 embernek, akkor annak ilyen meg olyan negatív következményei lesznek!
Már megint kaptam egyet, vicces kis slideshow volt, tetszett, mígnem az utolsó képkockán megjelent, hogy küldjem tovább 5 embernek, de most azonnal de hirtelen, mert különben így meg úgy, konkrétan, asszem, az állt benne, hogy nem lesz szerencsém. Ha meg továbbküldöm, akkor meg persze lesz. Aha. Nyilván. Egyébként továbbküldtem. Most várok. És mindenkitől elnézést kérek, akit betaláltam vele.
Az ilyen továbbküldős e-mailektől ideges leszek, ha néha megmakacsolom magam, és juszt sem küldöm tovább, akkor utána napokig bánt, és sokszor eszembe jut, rosz érzést okozva ezzel a pocakom tájékán. És elkezdek félni, hogy Pygmalion-effektus lesz. Múltkor is, nem adtam egy hajléktalannak pénzt a Tesco parkolójában (érik már a bejegyzés, kunyerálás témakörben), erre elkezdett átkozódni, én meg napokig rosszul éreztem magam utána. Persze, hülyeség, de akkor is. Az átok önmagában nem fog, de ha sokat gondolok rá, akkor tudat alatt, ugye, bevonzom, meg ilyesmi, szóval, önbeteljesítő jóslat lesz, pszichológiakönyvek oldalakon át írnak erről.
Érdekes, vica versa nem működik, abban egyáltalán nem hiszek, hogyha továbbküldöm, akkor a pozitív jóslat beteljesedik. Például egyáltalán nem gondolom, hogy attól, hogy továbbküldtem egy vacak e-mailt, máris szerencsém lesz. Viszont, ha nem küldöm tovább, akkor beleül a bogár a fülembe, hogy mi van, ha majd emiatt...érti ezt valaki?!
12-13 éves lehettem, mikor átéltem a legborzasztóbb élményt továbbküldős témában. Az internetet még csak akkoriban írták, magyarra még nem fordították le, a kiválasztottaknak is csak commodore 64-ük volt, egyszóval, papíron, borítékban kaptam ilyet az egyik osztálytársamtól. Az állt benne, ezt a levelet küldjem tovább 10 embernek, mert ha nem, akkor megszakítom a láncot, és büntiből sosem lesz szerencsém a szerelemben. Elrettentésül azt is beleírták, egyszer egy lány megszakította a láncot, és nagyon pórul járt, az illető már 42 éves, és még csak fúja sem volt. Mint már azt írtam, erősen Taigetosz-pozitív kisgyerek voltam, ez megtartott a kamaszkorom közepéig, így a pasi nélkül maradásra elég komoly esélyt láttam, levélláncmegszakítás nélkül is. A bökkenő csak az volt, hogy 10 embert nem is ismertem, mármint, nem volt 10 haverom, akinek ezt odaadhattam volna. Végül csak 2-3 másolatot továbbítottam, és heteken-hónapokon át gyötört, hogy na most aztán elástam magam, örökre aggszűzvénlány maradok (a szingli szót akkortájt még nem használták). Az élet egy darabig ezt látszott igazolni, az osztálytársaim ennyi idős korukban rendre csókolóztak már, meg randizgattak, meg tetszettek fiúknak, a pufók Sünibaba meg nem kellett a kutyának se. Persze, a józan eszem tudta, hogy ez nem azért van, de akkor is ott motoszkált a gondolat bennem sokáig.
Azóta már túl vagyok nehány kapcsolaton (mitöbb, egy házasságon is), de ez akkora frusztrációt okozott bennem, hogy azóta minden továbbküldős bizbasz idegesít, még akkor is, ha csak azzal fenyeget, hogy nem lesz szerencsém, vagy nem leszek gazdag.
K.
Már megint kaptam egyet, vicces kis slideshow volt, tetszett, mígnem az utolsó képkockán megjelent, hogy küldjem tovább 5 embernek, de most azonnal de hirtelen, mert különben így meg úgy, konkrétan, asszem, az állt benne, hogy nem lesz szerencsém. Ha meg továbbküldöm, akkor meg persze lesz. Aha. Nyilván. Egyébként továbbküldtem. Most várok. És mindenkitől elnézést kérek, akit betaláltam vele.
Az ilyen továbbküldős e-mailektől ideges leszek, ha néha megmakacsolom magam, és juszt sem küldöm tovább, akkor utána napokig bánt, és sokszor eszembe jut, rosz érzést okozva ezzel a pocakom tájékán. És elkezdek félni, hogy Pygmalion-effektus lesz. Múltkor is, nem adtam egy hajléktalannak pénzt a Tesco parkolójában (érik már a bejegyzés, kunyerálás témakörben), erre elkezdett átkozódni, én meg napokig rosszul éreztem magam utána. Persze, hülyeség, de akkor is. Az átok önmagában nem fog, de ha sokat gondolok rá, akkor tudat alatt, ugye, bevonzom, meg ilyesmi, szóval, önbeteljesítő jóslat lesz, pszichológiakönyvek oldalakon át írnak erről.
Érdekes, vica versa nem működik, abban egyáltalán nem hiszek, hogyha továbbküldöm, akkor a pozitív jóslat beteljesedik. Például egyáltalán nem gondolom, hogy attól, hogy továbbküldtem egy vacak e-mailt, máris szerencsém lesz. Viszont, ha nem küldöm tovább, akkor beleül a bogár a fülembe, hogy mi van, ha majd emiatt...érti ezt valaki?!
12-13 éves lehettem, mikor átéltem a legborzasztóbb élményt továbbküldős témában. Az internetet még csak akkoriban írták, magyarra még nem fordították le, a kiválasztottaknak is csak commodore 64-ük volt, egyszóval, papíron, borítékban kaptam ilyet az egyik osztálytársamtól. Az állt benne, ezt a levelet küldjem tovább 10 embernek, mert ha nem, akkor megszakítom a láncot, és büntiből sosem lesz szerencsém a szerelemben. Elrettentésül azt is beleírták, egyszer egy lány megszakította a láncot, és nagyon pórul járt, az illető már 42 éves, és még csak fúja sem volt. Mint már azt írtam, erősen Taigetosz-pozitív kisgyerek voltam, ez megtartott a kamaszkorom közepéig, így a pasi nélkül maradásra elég komoly esélyt láttam, levélláncmegszakítás nélkül is. A bökkenő csak az volt, hogy 10 embert nem is ismertem, mármint, nem volt 10 haverom, akinek ezt odaadhattam volna. Végül csak 2-3 másolatot továbbítottam, és heteken-hónapokon át gyötört, hogy na most aztán elástam magam, örökre aggszűzvénlány maradok (a szingli szót akkortájt még nem használták). Az élet egy darabig ezt látszott igazolni, az osztálytársaim ennyi idős korukban rendre csókolóztak már, meg randizgattak, meg tetszettek fiúknak, a pufók Sünibaba meg nem kellett a kutyának se. Persze, a józan eszem tudta, hogy ez nem azért van, de akkor is ott motoszkált a gondolat bennem sokáig.
Azóta már túl vagyok nehány kapcsolaton (mitöbb, egy házasságon is), de ez akkora frusztrációt okozott bennem, hogy azóta minden továbbküldős bizbasz idegesít, még akkor is, ha csak azzal fenyeget, hogy nem lesz szerencsém, vagy nem leszek gazdag.
K.
3 komment
