Tavaszvárás, de semmi költészet.
Baszom el az időt, várom (hajaj, dehogy várom), hogy mehessek dolgozni. Kiötlöttem, h lekocogok a könyvtárba, ma kivételesen délben nyit, még éppen belefér. Visszaviszem az Apák könyvét, ami megdöbbentően jó könyv, nem is emlékszem, hogy megjelenése idején nagy port vert volna fel, pedig verhetett volna, mert páratlanul jó írás, stílusbravúr. Én majdnem minden fejezet végén picsogtam, ajánlom mindenkinek, aki esténként ríni szeretne, annyira megható, de hál'Istennek nem azért, mert szerelmes történet.
Reggel felpróbáltam a nyári ruháimat. Jaj, annyira szeretnék már kisruhában, magassarkú szandálban szaladgálni. Vagy mondjuk, levenni a nagykabátot, és csak blézerben. Apropó, blézer. Az miért van az, hogy nemigen lehet az alkatomra megfelelő blézert kapni? Mert A) vagy mindenhol pont jó, de mellben szűk B) magasan gombolódik, leszorítva a cicimet, az meg senkinek sem jó.
Bár a melegre még jó másfél hónapot kell várni, most már ugyan süt a nap, olyankor meleg van, de amint elmegy vagy lemegy, azonnal megvesz az Isten hidege. Most jön kényelmi szempontból az egyik legrosszabb időszak (a másik kora ősszel), amikor is reggel még elkel a kabát vagy a pulcsi, délután meg már lehet cipelni kézben, aztán este újra felhúzni. Jobb, ha beszerzünk, egy elegáns utazókoffert, lehetőleg Louis Vuittont 550.000-ért. De tényleg, hogy a picsába képes valaki fél millát kiadni egy táskáért?? (Szubjektív megjegyzés: nem is tetszenek a Louis Vuitton táskák.)
Attila elmélete szerint a nőknek 3 típusa van: a kalapos, a táskás és a cipős. Én leginkább táskás vagyok (egyelőre még nem a szemem, hanem a hónom alatt), meg kisebb mértékben cipős, de azért nem sorakozik 25 pár topánka a szekrényemben. A táskákat szeretem, főleg a hímzetteket, de 5000 Ft-nál többet akkor sem vagyok hajlandó adni érte, ha maga a nagy Manitu tervezte, akkor sem. Olcsóbbért is lehet igényesen öltözni.
A nyári ruhák próbálásakor újfent konstatáltam, le kéne adni 2-3 kilót nyárig, meg feszesebb izomzatra szert tenni. Aztán eszembe jutott, a "nyárra jó nő leszek" címkéjű projektbe minden évben belefogok, idestova 1999 óta, amikor is lefogytam. És még soha, egyetlen nyárra sem sikerült igazán jó nőnek lennem. Beleült a bogár a fülembe, lehet, h én már úgy fogok meghalni, hogy soha nem lesz belőlem jó nő?
Egyébként tavaszvárás ide vagy oda, mégsem olyan kellemesek azok a pillanatok, amikor először megszabadulunk a nagykabáttól. Erről sosem írnak a női magazinok, hogy bizony rossz érzés az első nap blézerben ügetni melóba, meztelennek érzem magam, mintha hiányozna rólam valami, és frusztrál, hogy a kabát már nem takar el mindent, alakom előnytelenségei jobban látszanak. Ugyanez a sokk, mikor először veszek szoknyát szandállal. Aztán szép lassan megszokom, legkésőbb augusztusra belejövök a pucérkodásba, és lazán mászkálok nyakbakötős kisruhákban, no azért nem dolgozni, csak úgy, ha este van valami.
És jó lenne végre friss gyümölcsöt meg zöldséget enni, lassan befordulok a télálló almától meg az egyre szikkadtabb narancsoktól.
Jártomban-keltemben hallottam fél füllel az alábbi sommás mondást: "Ha jön a tavasz, duzzad a fasz." Ezt így.
És egyébként, nem csak az.
K.