Nightfish
(Bassza meg, egyszer leírtam már, de elszállt! Hogy a halál verje bele azt a hétmérföldes cifra egye meg a fene.)
Nah, szóval a szerdai koncertre véletlenül keveredtem. Nekem eszembe sem jutott volna menni, mert annyira nem szeretem a Nightwish-t, sok benne a nyígós rész, és kevés a kemény, pörgős, rockos hangzás. Legalábbis régebben így volt. De azért vettem magamnak is jegyet, egyrészt, hogy elkísérjem Attilát, másrészt, a koncert, az mindig jó buli.
Meg persze össze is kaptunk azon, hogy a Nigthwish milyen zene, ne sértődjenek meg a Nigthwish-rajongók, és meg se kövezzenek, de szerintem egy kicsit halálimádó zene, jó, nem nagyon, és nem is annyira elborult, de nekem nem tetszenek a szövegeik, meg a sok nyavalygás, "dark-nak" vagy mi a fenének hívják ezt. Sose értettem igazán a zenei irányzatokhoz, nekem minden kemény zene a rock kategóriába esik (így egyszerűbb az életem), elvadult rajongók sokszor csesztek már le, hogy nem hallottam a különbséget a trash, black meg dead (vagy death? nemtom) metál között, de hát, én a zenét hallgatni szeretem, ha jó, nem dobozolni és felcímkézni. De azért lássuk be, a Nightwish-szövegekben is kulcsszavak a bánat, halál, fájdalom, jne., így aztán kicsit tartottam tőle, a koncerten majd pont mellettem követ el vki harakirit, én meg nem bírom a vért, elájulok, oszt akkor mi lesz szegény Nyuszival, akivel mentem.
Az élet aztán közbeszólt, no igen, mindig így van, ember tervez, aztán a többit majd meglátjuk. Kiderült, hogy Attila megy a CeBIT-re, ami pont a héten van, így ő kedd reggel elutazott, én meg itthon hiányolom az Oroszlánok Oroszlánját, szegény, lemaradt a kedvenc bandája koncertjéről. (Annyira azért ne sajnáljuk, minden este issza a fasza német söröket, és mint tudjuk, Németországban egy liter, ein Maß a 'mérték', tisztes kocsmázó annál kisebb mennyiséget ki se kér.)
Így aztán Attila nélkül mentünk, Nyuszi, én meg L., aki Attila kollégéja. Még jó, h jött, nagyon elveszettnek éreztem volna magam nélküle abban a nagy tömegben. Odaértünk 6-ra, kígyózó sor az újpesti Jégcsarnok előtt, a dermesztő hidegben. Találtunk a közelben egy kocsmát, ahova behúzódtunk, először nem volt hely, aztán, amikor lett, akkor meg nem tudtunk beszélgetni, annyira messze kerültünk egymástól. Így vártunk 2 órát, amíg elfogyott a tömeg, ahogy L. fogalmazott, majdnem nightmare lett a Nigthwish-koncertből.
Várakozás közben csak 1 sört ittam, mert L. épp léböjtkúrát tartott, és hiába mondtam neki, hogy arra pont jó lesz a sör, aszonta, nem szereti, rövidezni meg nem akart (ez mondjuk, egész napos koplalás után, érthető is). Szóval, csak egy sört toltam be az arcomba, mert egyedül nem jó, Nyuszi meg még kicsi, meg meg is akartam kímélni L-t a két sör elfogyasztása utáni ömagamtól, annyira nem ismerjük egymást, meg, mivel ő nem ivott, amúgy is hendikeppel indulna.
8-kor aztán bejutottunk, az előzenekarból csak az utolsó számot hallottuk, nem nagy veszteség, asszem, tán Painnek hívták őket, utalván az érzésre, amit a zenéjük okoz a hallgatókban:P
Fél órás cucc-csere után aztán színpadra állt a Nigthwish. Rögtön a Bye bye beautifullal kezdtek, aztán még néhány számot az új lemezről. Végül minden nagy slágerüket eljátszották, ú.m. a Nemo betétdala, a Wishmaster, meg a Wish I had an angel. Nekem nagyon tetszett az új énekesnő hangja, személy szerint sokkal jobban, mit a régi. Mi Nyuszival, pöttömök lévén nem sokat láttunk a színpadi történésekből, olyannyira nem, hogy először azt hittük, az új énekesnő szőke, aztán rájöttünk, hogy összekevertük a gitárossal (aki pasi).
És valahogy rockosabbra, keményebbre vették a hangzást, kevesebb volt a "depis nőci áriázva nyavalyog"-rész, ami miatt nem szerettem igazán a bandát, nem tudom, ez az élőzene sajátsága-e, avagy a Dark Passion Play sikerült ilyenre, mindenesetre nagyon élveztem. Az új énekesnő keveset nyavalygott, ellenben kiba jól énekelt, a régi dalokat is. Egyedül a Wishmasteren lehetett érezni, hogy ez nem az ő hangjára íródott, az nem is szólt jól, a többi viszont fantasztikus volt. Volt nagy őrjöngés, meg visszataps, én meg nagy Nigthwish-rajongó lettem, kár, hogy a lemezen nem ilyen kemények a dalok.
Hosszas töprengés után úgy döntöttem, a Bye bye beautifult linkelem ide, tán ez tetszik legjobban az új lemezről, íme, itt van, ez igazán nagyon jól szól a stúdióban.
Nightfish, nightfish!:)
K.
Update: A halálimádó nálam összefoglalóan jelenti a dark(?) vagy mittomén, milyen zenéket, akiknek a szövegében sokat szerepelnek a bánat, fájdalom, sötét, gyűlölet, halál stb. szavak, és úgy általában, sok benne a világfájdalom, és a rajongóik mindig feketébe öltöznek, és feketére sminelnek. (Advanced szinten a hosszú szárú fekete necckesztyű is tartozék!)
Nah, szóval a szerdai koncertre véletlenül keveredtem. Nekem eszembe sem jutott volna menni, mert annyira nem szeretem a Nightwish-t, sok benne a nyígós rész, és kevés a kemény, pörgős, rockos hangzás. Legalábbis régebben így volt. De azért vettem magamnak is jegyet, egyrészt, hogy elkísérjem Attilát, másrészt, a koncert, az mindig jó buli.
Meg persze össze is kaptunk azon, hogy a Nigthwish milyen zene, ne sértődjenek meg a Nigthwish-rajongók, és meg se kövezzenek, de szerintem egy kicsit halálimádó zene, jó, nem nagyon, és nem is annyira elborult, de nekem nem tetszenek a szövegeik, meg a sok nyavalygás, "dark-nak" vagy mi a fenének hívják ezt. Sose értettem igazán a zenei irányzatokhoz, nekem minden kemény zene a rock kategóriába esik (így egyszerűbb az életem), elvadult rajongók sokszor csesztek már le, hogy nem hallottam a különbséget a trash, black meg dead (vagy death? nemtom) metál között, de hát, én a zenét hallgatni szeretem, ha jó, nem dobozolni és felcímkézni. De azért lássuk be, a Nightwish-szövegekben is kulcsszavak a bánat, halál, fájdalom, jne., így aztán kicsit tartottam tőle, a koncerten majd pont mellettem követ el vki harakirit, én meg nem bírom a vért, elájulok, oszt akkor mi lesz szegény Nyuszival, akivel mentem.
Az élet aztán közbeszólt, no igen, mindig így van, ember tervez, aztán a többit majd meglátjuk. Kiderült, hogy Attila megy a CeBIT-re, ami pont a héten van, így ő kedd reggel elutazott, én meg itthon hiányolom az Oroszlánok Oroszlánját, szegény, lemaradt a kedvenc bandája koncertjéről. (Annyira azért ne sajnáljuk, minden este issza a fasza német söröket, és mint tudjuk, Németországban egy liter, ein Maß a 'mérték', tisztes kocsmázó annál kisebb mennyiséget ki se kér.)
Így aztán Attila nélkül mentünk, Nyuszi, én meg L., aki Attila kollégéja. Még jó, h jött, nagyon elveszettnek éreztem volna magam nélküle abban a nagy tömegben. Odaértünk 6-ra, kígyózó sor az újpesti Jégcsarnok előtt, a dermesztő hidegben. Találtunk a közelben egy kocsmát, ahova behúzódtunk, először nem volt hely, aztán, amikor lett, akkor meg nem tudtunk beszélgetni, annyira messze kerültünk egymástól. Így vártunk 2 órát, amíg elfogyott a tömeg, ahogy L. fogalmazott, majdnem nightmare lett a Nigthwish-koncertből.
Várakozás közben csak 1 sört ittam, mert L. épp léböjtkúrát tartott, és hiába mondtam neki, hogy arra pont jó lesz a sör, aszonta, nem szereti, rövidezni meg nem akart (ez mondjuk, egész napos koplalás után, érthető is). Szóval, csak egy sört toltam be az arcomba, mert egyedül nem jó, Nyuszi meg még kicsi, meg meg is akartam kímélni L-t a két sör elfogyasztása utáni ömagamtól, annyira nem ismerjük egymást, meg, mivel ő nem ivott, amúgy is hendikeppel indulna.
8-kor aztán bejutottunk, az előzenekarból csak az utolsó számot hallottuk, nem nagy veszteség, asszem, tán Painnek hívták őket, utalván az érzésre, amit a zenéjük okoz a hallgatókban:P
Fél órás cucc-csere után aztán színpadra állt a Nigthwish. Rögtön a Bye bye beautifullal kezdtek, aztán még néhány számot az új lemezről. Végül minden nagy slágerüket eljátszották, ú.m. a Nemo betétdala, a Wishmaster, meg a Wish I had an angel. Nekem nagyon tetszett az új énekesnő hangja, személy szerint sokkal jobban, mit a régi. Mi Nyuszival, pöttömök lévén nem sokat láttunk a színpadi történésekből, olyannyira nem, hogy először azt hittük, az új énekesnő szőke, aztán rájöttünk, hogy összekevertük a gitárossal (aki pasi).
És valahogy rockosabbra, keményebbre vették a hangzást, kevesebb volt a "depis nőci áriázva nyavalyog"-rész, ami miatt nem szerettem igazán a bandát, nem tudom, ez az élőzene sajátsága-e, avagy a Dark Passion Play sikerült ilyenre, mindenesetre nagyon élveztem. Az új énekesnő keveset nyavalygott, ellenben kiba jól énekelt, a régi dalokat is. Egyedül a Wishmasteren lehetett érezni, hogy ez nem az ő hangjára íródott, az nem is szólt jól, a többi viszont fantasztikus volt. Volt nagy őrjöngés, meg visszataps, én meg nagy Nigthwish-rajongó lettem, kár, hogy a lemezen nem ilyen kemények a dalok.
Hosszas töprengés után úgy döntöttem, a Bye bye beautifult linkelem ide, tán ez tetszik legjobban az új lemezről, íme, itt van, ez igazán nagyon jól szól a stúdióban.
Nightfish, nightfish!:)
K.
Update: A halálimádó nálam összefoglalóan jelenti a dark(?) vagy mittomén, milyen zenéket, akiknek a szövegében sokat szerepelnek a bánat, fájdalom, sötét, gyűlölet, halál stb. szavak, és úgy általában, sok benne a világfájdalom, és a rajongóik mindig feketébe öltöznek, és feketére sminelnek. (Advanced szinten a hosszú szárú fekete necckesztyű is tartozék!)
Szólj hozzá!
