Hát, ez katasztrófa! Felébredtem negyed 7-kor. Még csak nem is a sünikre! Attila horkolására. De aztán meg nem tudtam visszaaludni. Felkeltem hát. Csak az vigasztal, hogy talán délután tudok még aludni egy picit. 4-re jön Legeslegjobb Bnő a pasijával, úgy volt, hogy ebédre jönnek, ki is találtam, mit főzök, de aztán lemondták, csak 4-re érkeznek. Pedig nagyon finom lesz! Eh, úgy kell nekik.
Meg valami bajom is van, pocifájás, fejfájás, hidegrázás, levertség. Láz nincs, meg semmi megfogható tünet, leginkább csak általános rossz közérzet. Attila szerint az idegkimerülés és fáradtság. Jah. Belebetegszem az idegbe. Tolok vitamint már 1 hete, hátha az a gond. Különösebb hatását nem érzem. Ilyen tünetekkel még orvoshoz sem érdemes menni. Azt hinné, csak behasaltam vmit, hogy kiírjon. Meg amúgy is, mit lehet erre mondani? Vitamin, sok alvás, rendszeres szex, asszonyom. És utazzon el valahova pár napra.
A faszér nem tudok legalább összeszedni egy normális betegséget, magas lázzal, hogy aztán itthon haldokolhassak elmúlásom biztos tudatában?! És ha hazaér a ház ura, csak elhaló hangon kérjem, hogy köh-köh, főzzél már egy teát, Mackókám (Ohoszlánkám), aha, mézzel-citrommal, aztán gyere be és hozd a süniket is, végrendelkezem. Meg odabent a cégnél is mindenki sajnálna és hiányolna, főleg a föncimönci, aki rájönne, h nem is mennek rendben a dolgok, mióta én betegszabin vagyok, és rehabilitálna, és soha többet nem beszélne velem undokul eztán. Meg a lányok, a BEKÁJ, (vagyis K nélkül, mert az én vagyok, ugye) is egyöntetűen az én meggyógyulásomnak szurkolna, mert nélkülem nem is olyan vidám az élet odabent…

Nah, elég a nyígásból, inkább elmesélem, mi az a BEKÁJ. Azok mi vagyunk, 5-en lányok, akik jóban vannak odabent a cégnél, a nevünk kezdőbetűi. Asszem, Á. találta ki, ugyanis köztünk tejtestvériség van (ezt meg én), hét elején mindenki visz egy doboz tejet, beadjuk a közösbe, aztán azt isszuk egész héten. A tejre pedig célszerű ráírni a nevünket, így lett, az 5 kezdőbetűből. No csak azért írjuk rá, hogy tudjuk, az a miénk. Nem is azért, mert nevünk olvastán más nem iszik belőle. Az ellen nem véd…
Aztán áttevődött minden másra is, kéne menni bulizni, de csak a BEKÁJ, Mjudti meghívott vmikor tavasszal hozzájuk, és nem mindenkit, csak a BEKÁJ-t, ha vki hoz vmi nasit és bedobja a közösbe, akkor az BEKÁJ-ropi, vagy BEKÁJ-keksz. Én lennék a soros, viszek is hétfőn egy nagy zacskó kekszet, mert én, ha megszimatolom, h vkinél nasi van, mindig kérek, naponta többször is átmegyek, fff! Múltkor is, volt B. asztalán vmi gumicukor, szép színes volt, nézegettem, addig-addig, míg rákérdezett, kérek-e. Naná! Aztán néha nem árt viszonozni, mert a végén olyan leszek, mint egy kölyökkutya…
Na jó, semmi, de semmi okosat vagy vicceset nem tudok írni, így inkább nem is erőltetem.

Tegnap megnéztük a Pánikot. Különösebben nem tetszett. Az alapprobléma, amit feszeget, érdekes volt, de a kivitelezése nem. Voltak benne jó szituatív poénok. Meg a rettentő kövér beteg a klinikán, Zoltán, igazán cuki volt.