Boldizsár: Na, végre már mi is szóhoz jutunk egy kicsit. Ahhoz képest, hogy naponta vagy hatszor elmondja, mennyire imád minket, nem is ír sokat rólunk. Pedig én titkon reménykedtem, hogy legalább minden második poszt hőse én leszek. Persze, mióta a Vilmos megjött… Azt mondja, hogy a Vilmos barátságosabb. Igen, de ő, nagy, vagány és bátor süni, mellesleg velem nem is barátságos. Itt lakik a szomszéd dobozban a szoba másik sarkában. Neki csak papírdoboza van, mert ugye, ő csak átmeneti szállást kapott. Bezzeg nekem van ám fadobozom! Szép nagy, nem mondom, de jó lenne azért gyakrabban kijönni. Egy ideig éjszakára mehettem az előszobába, de aztán arra panaszkodott, hogy reggelre összekakilom az egészet, és ő nem tud minden reggel hipóval felmosni munkába menetel előtt. Bár, ha nem sminkelne... Nem is értem, mi a fenének az minden reggel. Én bezzeg nem sminkelek, mégis mindenki odavan értem, milyen szép vagyok. Bibibi, engem szebbnek tartanak, mint az európait.
A Vilmos meg igen fennhordja az orrát (jó, jó, most hurrogtak le, hogy minden sün felfele szimatol, de a Vilmos igenis beképzelt). Mikor összetesz minket, én mindig közeledem, megszaglászom, meg is nyalogatnám a tüskéjét, ha hagyná, de ő rám morran. Engem attól a hideg kilel, mert ő nagy és majdnem fekete, és akkor visszahőkölök. Ő meg megeszi a maradék kajámat (már ha hagyok!), beleiszik a vizembe, aztán befészkeli magát a házikómba. Akkor is, ha már bent vagyok. Kitúr onnan, mert nagyobb és erősebb. És különben is, ha néha mégiscsak szóba áll velem, akkor is csak hetvenkedik. Hogy ő, mikor vadon élt, vadászott és bogarakat fogott magának vacsorára. Meg kukacokat. És volt olyan, hogy megszaglászta egy nagy és büdös állat, ami ugatott, de ő erősen összegömbölyödött, nem mozdult, és mikor az állat meg akarta szagolni, megbökte az orrát, mire az megijedt és elszaladt. Na persze! Mikor idekerült hozzánk, majdnem kisebb volt, mint én! Messziről jött süni azt mond, amit akar.
És micsoda hülye szokás, hogy bedarálja az alom alá tett újságpapírt! Nem telik bele két nap, az összeset felszedi, és apró darabokra szaggatja! Éjszakánként hallom, hogy dolgozik. Azt mondják, remek iratmegsemmisítő lenne belőle, be is akarták vinni a munkahelyükre. Bár lehet, hogy csak vicceltek. Egyszer engem is bevihetnének, nem lehet ott olyan rossz, ha majdnem minden napjukat ott töltik.

Tegnap délután szaladgáltam az erkélyen. Azt mondták, most már mindig lehet, mert már szép idő van. De jó! Olyankor a sport után mindig kapok egy kis extra nasit.

 Vilmos: Mit hord ez a lapátfülű itten össze? Mindjárt megcibálom neki! Még hogy én nem fogtam bogarakat vacsorára? Én, aki tavaly ősszel vadon éltem, fújt a szél, vert az eső?! Az, mondjuk, igen rossz volt. Még jó, hogy befogadtak. Naná, hogy barátkozom! Nem félek én semmitől! Főleg a lánygazda szagát szeretem. Mikor néha megengedik, jól megcibálom a pulóverét, meg a pólóját. Abból mindig nagy mulatság lesz. Bár néha fél, hogy belé is beléharapok, de ez nem is baj. Tartson csak tőlem mindenki! Egy kicsit.
A koszt jó, bár lehetne bőségesebb. Nem is baj, hogy nem mozog, legalább nem kell órákig mászkálni utána. Azt mondják, azért nem kapok többet, nehogy elhízzak. Micsoda hülyeség! Nálunk nem úgy van, mint a lüke embereknél, hogy mindenki egyre soványabb akar lenni! Mi sünik, nem baj, ha egy kicsit dundibbak vagyunk. Bármikor megtörténhet ugyanis, hogy néhány napig nem jutunk élelemhez. Akkor meg mi lesz? És nem is szép az a sün, aki csak tüske és bőr! Ez a Boldizsár se eszik valami sokat. Volt, hogy pár hétig alig evett, a lánygazdám már egészen kétségbeesett. Egyik reggel, mikor már több napja érintetlenül hagyta a tányérját, sírva ment be a munkahelyére. No, tessék! Már csak azért is enni kell, hogy a gazdánk örüljön. Rajtam nem múlik az öröme, én, ha beszabadulok a hosszúfülűhöz, bizony tisztára nyalom a tányérját! Úgy kell neki, miért nem ette meg! Pff, látszik, hogy nem élt sose vadon! Az első számú szabály: annyit és addig egyél, amíg van. Minden más várhat.
És nagyon tuti házikója van, naná, hogy én is bele akarok mászni. Persze, hogy nem férünk el benne ketten, de azért nem kell berezelni, úgysem vagyok sokat a dobozában. Annyit kibír.
És azt meséli, az ősei Afrikában laktak, és azért olyan nagy a füle, hogy le tudja adni a hőt. Pff! Én már elég sokat gyalogoltam, amíg vadon éltem, és olyat, hogy Afrika, én bizony nem láttam! Hőleadás, ugyan! Megnézném, mit kezdene azokkal az antennákkal télen.
És képzeljétek, a Boldizsár nem szeret hajászni! Ki látott még ilyet?! Minden süni meg van veszve a hajért. Minél régebben lett mosva, annál jobb. Néha megengedik, hogy belemásszak egyikük hajába és nyalogassam, de mikor már igazán belemelegednék, akkor elveszik. Pedig hallottam, hogy a Zsigmondnak, aki korábban itt lakott, azt is megengedték, hogy felmásszon a fejükre, és úgy nézték a tévét.
Úgy hallottam, mielőtt elengednek, néhány hétig extra adag vacsorát kapok, hogy legyen egy kis tartalékom. Na, ugye? Végre belátták! Nyugodtam rám lehet bízni egy egész konzervet, elbírok vele! Mármint, felbontás után…